Site icon Socfest

A jelen sztárjai a múlt mesehőseinek bőrében

Az idei év utolsó nagy durranásának A Játékkészítő ígérkezik, amely a formabontó zenés akciómese műfajában, egy impozáns alkotógárdával megvalósuló produkció. A régi mesehősöket a mai világba áthelyező darabot december végén négy alkalommal játsszák a hamarosan megnyíló Tüske Csarnokban. A Gellért Szálló zenetermében tartott sajtótájékoztatón jártunk.

Illés Gabriella – producer

Illés Gabriella, a darab producere ismertette meg a hallgatóságot a darab létrejöttének körülményeivel. Gabriella először négy évvel ezelőtt Londonban a Westenden kapta az isteni sugallatot, hogy egy a broadway-i előadásokkal vetekedő event-szerű előadást hozzon létre. Három évvel később megalakították a Tulipán Tündér Produkciós Nonprofit Kft.-t, amelynek első nagy projektje a Játékkészítő című előadás megvalósítása. Annak érdekében, hogy nyugati mércével mérten is nagyszabású produkciót hozhassanak létre számos nagynevű színészt és énekest sikerült megnyerniük, akik állításuk szerint még mindig nem nőttek fel, így örömmel mondtak igent a felkérésre. A december 27, 28, 29, 30-ai napokon, a Tüske Csarnokban bemutatásra kerülő interaktív, zenés akciómese előadásai alkalmával Herrer Sára, Oroszlán Szonja, Pokorny Lia, Radics Gigi, Király Linda és Király Viktor, Alföldi Róbert, Bereczky Zoltán, Hajdú Steve,  Kovács Ádám, Nagy Feró és Szabó Győző lépnek a színpadra. A darab forgatókönyvírója Divinyi Réka, rendezője Magács László, művészeti vezetője Szabolcs László, a dalok szövegét pedig Orbán Tamás szerezte.

A közönség egy modern mesét láthat majd színpadra víve, amely a zenével és tánccal tarkított akciódús cselekmény tesz majd még élvezhetőbbé. Az előadásban felvonultatott klasszikus mesehősök félelme, hogy a mai felgyorsult és túlpörgetett világban már nem marad számukra hely, ezért mindent megtesznek, hogy újrapozícionálják magukat a mesepiacon. Küldetésük teljesítéséhez egy gyermek és a Játékkészítő segítségére számítanak.

A sajtótájékoztató alkalmával a színészek megosztották a hallgatósággal, melyek voltak kedvenc gyerekkori meséik. A darabban az animátort, a dzsinnt és a bíborost is alakító Hajdú Steve például Lolka és Bolka rajongó volt. Király Viktor már gyermekként is rögtön a csúcsra tört mesehősidolok tekintetében, és nem adta alább Supermannél, míg nővére beérte Tom és Jerryvel. Szabó Győző egy érdekes biográfiai titokba avatta be a hallgatóságot azzal, hogy elárulta hajdanán játékkészítő szakon végzett a Török Pál Utcai Szakközépiskolában. Oroszlán Szonja, aki Aquitánia hősnő bőrébe bújik majd a színpadon, kiskorában rajongott az Egér a Marson (szerk.: eredeti cím – Maus auf dem Mars) című rajzfilmért. A Kisvakond, Mekk Elek és Benedek Elek mesékért rajongó Alföldi Róbertnek azért is lesz különleges ez az előadás, mert nem játszott még gyerekek előtt. A Nemzeti Színház volt igazgatója a darab névadóját, a Játékkészítőt fogja alakítani. Nagy Feró gyerekkorában még könyvekből ismerkedett a mesevilággal, bár később a Vuk azért rá is nagy hatást gyakorolt. Az örökifjú Piroskát alakító Pokorny Lia Bánsági Ildikó, Rutkai Éva és Márkus László mesekazettáit hallgatva utazgatott a fantázia világában. A gyermekkort hivatalosan éppen csak maga mögött hagyó Radics Gigi zsenge kora ellenére már komoly pálforduláson ment keresztül, amikor egykori hősnőjét, Hófehérkét Beyoncéval váltotta fel. A hajdani Kovács Ádámka olyan retro történetmesélési szokások rajongója volt, mint a napjainkban ismét reneszánszát élő diafilmvetítés.

A szereplők által képviselt különböző korosztályok remélhetőleg jó garanciát jelentenek arra, hogy beváltsák a szervezők reményeit a tekintetben, hogy az egész családot, generációkon átívelve sikerüljön bevonni az általuk megkreált mesevilág bűvkörébe.

Exit mobile version