Számos kritikában, ajánlóban megjelent az, hogy nemcsak A művésznő és rajongói című színdarab Nyeginája kap jutalomjátékra lehetőséget az Osztrovszkij műben, hanem Lovas Rozi, a Radnóti Színház művésznője is az előadás főszereplőjeként.
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij 1881-ben megírt vígjátéka, vagy inkább drámája nemcsak Morcsányi Géza friss és remek fordítása miatt időszerű, hanem azért, mert ma is együtt élünk az orosz író által felvetett kérdésekkel. Tud-e támogatók nélkül működni a színház, a művészet? A #metoo mozgalom kifejti-e pozitív hatását és változást hoz-e a nők kiszolgáltatottságában?
A „színház a színházban” témájú darabokat szeretik a szerzők és a rendezők. Több ilyen jellegű előadással találkozhatunk most is az aktuális repertoárokban. Szeretünk a kulisszák mögé nézni, ahol rájöhetünk, hogy a rajongott művészek hasonló, vagy sokszor még nagyobb gondokkal küzdenek, mint azok, akik az előadás után pirosra tapsolják a tenyerüket. Fenn tud-e gazdaságilag maradni egy színház, és ha sikerül, akkor annak mi az ára? Hol van a határa a támogatók befolyásának? A csinos és fiatal színésznő hogyan tud érvényesülni egy patriarchális és hímsoviniszta társadalomban? És ha tud, akkor annak mi az „ára”? Osztrovszkij darabjában a szatirikus és drámai jelenetek egymást követik, ezért nevetünk vagy éppen sírunk az előadás közben. Inkább sírnánk, de a humor feloldást ad nekünk, nézőknek, és segít abban, hogy szórakozva dolgozzuk fel a szereplők által megélt nehéz szituációkat.
Osztrovszkij nem ítélkezik a figurái felett, ahogy Valló Péter rendező sem, és hagyja élni a jól megírt színpadi helyzeteket, karaktereket. Jó a rendezés tempója, arányosan ad teret a szereplőknek. A darab fontos pontjait jó ütemben emeli ki, sokszor fizikailag is, a színpadi fénytechnika segítségével, megvilágítva a fejgéppel az üzenetet közvetítő színészt. Nincsenek unalmas másodpercek, és a feszült szituációkat ízléses poénokkal oldja Valló Péter. Horváth Jenny díszletei és a Benedek Mari által tervezett jelmezek alátámasztják a történet szerinti szomorú tényt, hogy a kifelé mutatott színházi csillogás mögött a lecsúszás és a pénztelenség az úr.
Börcsök Enikőről süt, hogy szereti Domna szerepét, és őt is szereti a szerep, melyet mintha egyenesen neki írt volna Osztrovszkij. A Vígszínházból kiruccanva Börcsök Enikő igazi komikus vénát mutat fel. Folyamatosan megnevetteti a közönséget úgy, hogy nem lépi át azt a kényes határt, amitől már soknak éreznék az alakítását. Schneider Zoltán is hasonló módon éri el a közönség elismerését, miközben érzelemmel teli játéka többször meg is hatja a nézőket. Azt a poént nem hagyta ki Valló Péter a Radnótiban, hogy Bálint Andásra bízta a volt igazgató szerepét. Bálint András jelenléte mindig erős, akkor is, ha éppen kisebb epizódok jutnak a számára. Kelemen József tökéletesen jeleníti meg a hatalom cinikus és érzékelten képviselőjét, ahogy Pál András sem marad el ebben, de ő még a szánalmas kisszerűséget is mellé teszi. Porogi Ádám rendre megkapja azt a neki nagyon is testhezálló szerepet, melyben az intellektualizáló, a világot kívülről szemlélő és elítélő figurát alakíthatja. Rusznák András jól játssza az egyszerűen, de reálisan gondolkodó, mégis a célját elérő pénzembert.
Lovas Rozi az abszolút főszerepben az árnyalatok, az érzelmi hullámzások, a vívódások bemutatásán keresztül igazi művésznő a Radnóti színpadán. Uralja a szerepét és azt érezzük, hogy aznap este ő nem játszik, mert ő tényleg Nyegina, a művésznő, aki lelkileg és testileg megjárja a színpadi siker mennyországát, és a kulisszák mögötti világ poklát. Lovas Rozi rövid idő alatt vezető művésznője lett a Radnóti Színháznak, ahol otthon van a rajongói között.
Értékelés: 9/10