Programajánló

Karinthy a Karinthyban

By Galaczi Zsófia

September 28, 2016

A KoMod Színház a hetedik évadát Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok című darabjának bemutatójával kezdi, melyet 2016 márciusában a Purim Fesztiválon felolvasószínházi előadásként már láthatott a közönség. Az előadás különlegessége, hogy az eredetileg kétszereplős előadást a KoMod feldolgozásában hatan játsszák. Három pár, három kor, hat személyiség, egy szoba.

Amikor két ember találkozik, valójában hat személy van jelen. Kettő, ahogyan látják önmagukat; kettő, ahogyan látják egymást; és kettő, amilyenek valójában. (William James)

Háború van – mindegy, hogy hányadik. Egy katonaszökevény és egy menekült lány bujkál egy gellérthegyi villában. Odakint ellenségek, a házon belül viszont csak egy férfi és egy nő, akik egymásra vannak utalva, akik próbálnak túlélni és megszabadulni a múltjuktól. Játszanak, hogy eltereljék a figyelmüket a robbantások közeledő zajáról. Eljátszanak mindent és mindenkit; a múltat és a jövőt.

Úgy kell tenni, mintha élnénk. Mozgatni, járatni, tornáztatni az agyat: játszani. Ha abbahagyjuk, azzal már föl is adtuk… Mondd meg, mit akarsz játszani?

De hol van a határ a játék és valóság között? És mik a játékszabályok a háború közepén?

Szereplők:

Lány: Bodó Edit, Szabó Sára, Széplaki Szilvia

Fiú: Gulyás Ádám, Inoka Péter, Kocsis Fülöp Soma

Rendező: Kovács Henrietta

Bemutató: 2016. szeptember 30. péntek 20:00

További előadások: 2016. október 2. (vasárnap) 19:30, 2016. október 4. (kedd) 20:00

Helyszín: Karinthy Színház Stúdió – 1115 Budapest, Bartók Béla út 130.

További információk az előadás weboldalán.

A KoMod Színházról

A KoMod Színház gondolkodni tudó és gondolkodtatni akaró, mai színházi formanyelvet zsigerből értő és beszélő, lelkes és kreatív művészek alkotóműhelye. Repertoárjukban szerepelnek hazánkban még nem, vagy alig ismert hazai és európai kortárs szerzők művei, aktuális kérdések és témák mentén, együttgondolkodás révén születő előadások, valamint klasszikus művek újragondolása.

A társulatot a tavalyi évadtól a Karinthy Színház fogadta be. Az egykori lakásszínház megőrizte profilját, ugyanis a Karinthy Színház kisterme kiválóan ötvözi a szobaszínházak intimitását a stúdiószínházak hangulatával, ahol tavaly két bemutatót is tartott a független társulat.