Lucy Kirkwood tragikusan vicces darabja a férfi- és női magazinok világát állítja szembe, vagy éppenséggel párhuzamba. Vajon mi az erkölcstelenebb? Eltussolni egy kiskorúról készült meztelen fotó kikerülését, vagy a női nemet ért sérelmeket az unalomig ismételgetve együttérzést kicsikarni? A cél mindkét újságnál ugyanaz: példányszámot növelni. Az eszközök azonban mások. Míg a férfiak világában az agresszió nyílt, a nőkében manipulatív, burkolt. Méltó tükörképei egymásnak.
Rupert és Charlott egy ideje már újságíróként dolgoznak a Doghouse nevű férfimagazin szerkesztőségében, Sam szemüveges, gyámoltalan, de annál ambíciózusabb gyakornok, fényes karrierről álmodozik. Főnökük, Aiden a lazának tűnő, tapasztalt arc, akit megedzett a média kegyetlen világa. Amikor kiderül, hogy az egyik fotójukon szereplő lány apja perelni akar, láthatóan semmitől nem riad vissza a lap jó hírének megtartása érdekében. Izgalmas párbajra kerül sor: az apa, Mr. Bradshaw eltökélt szándéka, hogy bosszúból tönkretegye a főszerkesztőt. A sokat bántott kisember archetípusa ő, aki hosszasan gyűjti sérelmeit, hogy egy óvatlan pillanatban megmutassa, ő is képes kiállni magáért, de kérdéses, hogy győzhet-e.
Aiden ezzel szemben minden patetikusságot nélkülöz. Gyakorlatiasan gondolkodó opportunista, csak a lap fennmaradása érdekli, és ezért mindent bevet.
Sam lelkes gyakornokból munkanélkülivé válik, és egy női magazinhoz ajánlják be. A rendhagyó interjú ugyanolyan kétszemélyes párharc Sam és a főszerkesztő Miranda között, mint Aiden és Mr. Bradshaw egymásnak feszülése. Saját bevallása szerint hitvallása, hogy érzékennyé tegyék olvasóikat a petefészekrákhoz, vagy a szomáliai nők megcsonkításához hasonló társadalmi kérdésekre, de persze azért közben szórakoztassanak is. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mennyire hiteles egy komoly szociológiai cikk kétoldalnyi sminktipp és a legújabb tavaszi trendek között.
Ebben a párbajban Sam testesíti meg a “kisembert”, aki hajlandó áldozatokat hozni az álommunkáért, ugyanakkor szeretne erkölcsös maradni. Az ő ellenfele talán még veszélyesebb, mint Aiden: Miranda fegyverei a nyers erőszak helyett a szexualitás latba vetése, és az érzelmi terror. A nőket ért sérelmek végtelen sorolgatásával akar manipulálni, áldozat-szerepben feltüntetve magát, és saját nemét, üldöző szerepbe helyezve Sam-et és úgy általában a férfiakat anélkül, hogy bármiért vállalná a felelősséget.
A darab nagyon ütős képet fest a női magazinok és a test viszonyáról. Nem hittem, hogy az unalomig ismételt “A tökéletes testű modellek porrá zúzzák a nők önbizalmát” – vinnyogást még lehet új nézőpontból bemutatni. Pedig lehet. Miranda szerint minden férfi irreális elvárásokat támaszt partnere szépségét illetően, így Sam is.
Megdöbbentő még, hogy a beszélgetés itt is a női test körül forog, akárcsak a férfi magazinnál, csak más megvilágításban, hogy korunk mennyire a testről szól, mennyire irreálisan túl van értékelve porhüvelyünk szerepe. Bár én is imádok néha csajos lapot nézegetni unaloműzésből, sosem gondoltam bele, hogy az igényesnek tűnő kiadványok is mennyi kárt tesznek a társadalomban. A férfiak elérhetetlen, örökifjú szexi baby-kre csorgatják a nyálukat, a nők a végtelen ifjúság és szépség szintén irreális ideáját kergetik. A magazinok az egyént mindkét esetben kiragadják a pillanatból, valós életét, eredményeit, kapcsolatait a sajtótermékek csillogásához képest unalmasnak, sőt borzalmasnak láttatják, ráadásul meddő sóvárgásra késztetnek, mialatt megakadályozzák, hogy az olvasó boldogan és elégedetten megélje a jelenét, és energiáját értelmes tevékenységekbe fektesse. Mint például az én cikkem olvasása.
