Fülöp László koreográfiája két egyszerű emberről: Emeséről és Emilről szól. Mi történik, ha a másik bolygóról érkező Emese, és az önmagát Supermanné fejlesztő Emil találkozik? Az Ismeretlen Kutatása program keretei között született előadás december 10-én 20 órától látható a MU Színházban.
Emilről csak annyit tudunk, hogy 12 éves korában, egy biológia órán megtudta, hogy a legkisebb szervezetek a legellenállóbbak a külső hatásokkal szemben. Ugyanebben a pillanatban hirtelen megállt a növekedésben. Sejtjei úgy döntöttek, nem osztódnak tovább. Ennyi. Kész. Mert hát minek? Mire fel? Emil azóta csúcsra fejlesztette a környezetével szembeni ellenálló-képességét. Egy igazi túlélő. Superman. Túléli Önmagát, túléli az Életet. És mégis, mi történik, ha ez a két személy találkozik? Többek között erre kerestük a választ a kutatásunk során.
„Egy férfi és egy nő párbeszédébe csöppenünk, akik 21. századi Estragonként és Vlagyimirként a bezártságról beszélgetnek, szerepeikről, melyekhez foglalatosságot igyekeznek keresni. Színház a színházban. (…) Az előadás érdeme, hogy a figyelmet a művésziről és absztraktról a gyermeki testhasználatra irányítja, és jegyezzük meg, jókat kacagunk a fanyar, másutt könmnyed poénokon (mintha csak a nézőt is a kisgyermekkorba rántaná a darab).” (Komjáthy Zsuzsanna/ Ellenfény)
Előadók: Cuhorka Emese, Bordás Emil
Koreográfus: Fülöp László
Kutatópartner: Hajnóczy Luca – pszichológus
Zene: Mizsei Zoltán
Fény: Pete Orsolya
Támogatók: Műhely Alapítvány, Új Előadóművészeti Alapítvány, SÍN Kulturális Központ, MU Színház, NKA