A Rózsavölgyi Szalonban már látható Bernard Slade Válótársak című vígjátéka Für Anikóval és Lengyel Ferenccel. Aki imádja a párkapcsolat-témakört, és bejött neki a Jövőre veled ugyanitt vicces, könnyes stílusa, az ebben sem fog csalódni. Ahogy korábban írtuk, szilveszteri programnak is kitűnő, ugyanis 31-én, vacsora mellett is megtekinthető.
Amy és Michael tizenötödik házassági évfordulójával indul a történet. Nem akarták lemondani az előre megtervezett ünnepséget annak ellenére, hogy már válófélen vannak. Hol érzelmesen nosztalgiáznak, hol feszülten veszekednek. A jelenet mégis Michael kérdésével zárul: „Mondd Amy, szerinted lehetünk még barátok?” Úgy tűnik, hogy igen, ugyanis minden jelenet kettejük egy-egy találkozásáról szól. Életük sorsfordító pillanataiban mindig egymásba botlanak, hogy megosszák a másikkal érzéseiket. A sztori fordulatait én elég kiszámíthatónak találtam, de az amerikai családi vagy romantikus vígjátékok kedvelőit ez a tény nem fogja zavarni.
Forrás: Rózsavölgyi Szalon
Az egyik beszélgetés helyszíne Michael anyjának temetése, majd Amy második esküvőjén járunk. Volt férje legjobb barátjával lép frigyre. Nem maradhat ki a fiuk autóbalesete az érettségire kapott sportkocsival, sem pedig hawaii hippi szektába becsatlakozott kamaszlányuk tinédzserkori terhessége. Természetesen egy pszichológus kanapéja és az anonim alkoholisták is szerepelnek a történetben. Hol egyikük él boldog kapcsolatban, hol másikuk, és mindig az féltékeny, aki magányos. Bár egy átlagos amerikai család életében talán hasonló mérföldkövek sorjáznak egymás után, én mégis klisészerűnek tartottam a cselekményt. A szintén Slade által írt Jövőre veled ugyanitt című előadás második részét néhány éve megnéztem Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével a Madách Színházban, és nagyon tetszett. Itt viszont úgy éreztem, a szerzőnek ebben a darabban nem sikerült elszakadnia az „összeillő pár, aki mégsincs együtt” sémától. Ám a párbeszédek kétségkívül sziporkázóak, a férfi-nő kapcsolat tipikus problémái egyszerre nevettetőek és könnyfakasztóak, hiszen szinte mindannyiunk volt már valamelyik (vagy akár az összes) szituációban, akár Amy, akár Michael helyében.
Für Anikó fantasztikusan alakítja a nagyszájú, csúnyán beszélő, „ami a szívemen, az a számon” típusú, mégis aranyszívű, talpraesett, belül persze sebezhető nőt, Lengyel Ferencre pedig szinte rászabták a higgadt és megfontolt, néha ügyefogyott, de mindig tökéletesnek tűnni akaró Michael szerepét. Jellemük különbözősége révén kiegészítik egymást, de kapcsolatuk nehézkes volta is ebből fakad. Michael csodálja a nyers modora ellenére is bátor és határozott Amy-t, vele ellentétben a férfi inkább kerüli a konfliktust, mert tekintettel van másokra. Az asszony számára pedig épp volt férje önkontrollja, nyugodtsága a vonzó. Szinte mindegyik jelenetet egy odaillő, klasszikus sláger zár: Dance me to the end of love Leonard Cohen-től 1984-ből, Christmas Time is here again a Beatles-től 1967-ből, vagy az I put a spell on you 1956-ból, Screamin’ Jay Hawkins előadásában. A történet, a dalok és a párbeszédek is megidézik nekünk a szépséghibák ellenére is csillogó és varázslatos huszadik századi Amerikát.