Site icon Socfest

Interjú Kováts Adéllal

A Vágyvillamos előadás komoly szakmai elismerést mondhat magáénak. Kováts Adél a 2012-es POSZT Legjobb női alakítás díját kapta érte, ugyanabban az évben elnyerte a Színikritikusok díját és a Radnóti Színház társulatának elismerését is. Nemrég volt a 60. előadás, ami azt jelenti, hogy a nézők is szeretik.

Tolmár Fanni: Mitől lett ekkora siker?

Kováts Adél: Van úgy, hogy egy előadás szerencsés csillagzat alatt születik. De ezt persze közben nem érzi az ember. Egy ideig csak a problémákat látja, baja van magával, az egész anyaggal, aztán egyszer csak jön az ihlet. Ez egy összetéveszthetetlen érzés, azt szoktam mondani, hogy ilyenkor kegyelmet kap a színész. A próbák egyszer csak egy másik energiaszintre lépnek. És tudod, hogy jó irányba haladsz. Vannak jó, jobb, kedvelt és még inkább kedvelt előadások és van ez a kegyelmi állapot. Ami csak ritkán adatik meg.

T. F.: Változott az alakításod a premier óta?

K. A.: Nagy baj lenne, ha nem változott volna meghatározott kereteken belül. Adva volt a meder, amiben egy darabig kis patakocska folydogált, mostanra pedig – úgy érzem, ugyanabban a mederben nagy folyóvá szélesedett. Ennek a szabadságát nagyon élvezem. Vannak persze apályok is, de Zsótér Sándor az a rendező, aki nem hagyja ellustulni embert. A hatvanadik előtt is próbáltunk.

T. F.: 20 éve vagy tagja a Radnótinak. Ez egy komoly kapcsolat. Ha azt mondom, Radnóti Színház, mi jut eszedbe először?

K. A.: Ez evidencia, nem szoktam ezen gondolkozni. Nem emlékszem, milyen volt, amikor nem volt, nem tudom, milyen, amikor nincs. Sok minden történt ez alatt az idő alatt, de a kötődésem erősebb, mint valaha.

 T. F.: Milyen szerepek várnak még rád a hátralévő évadban?

K. A.: Tavaly októberben volt A csillagos ég bemutatója. Nagyon szeretem azt az előadást. Januárban kezdem próbálni Az Anatol és a nők c. Schnitzler-darabot, aminek Pál András és Schneider Zoltán lesz a két főszereplője, én játszom az egyik nőt az öt közül. A többiről pedig kérdezzük meg Bálint Andrást.

T. F.: Kivételesen nem próbálsz. Mivel telnek a napjaid?

K. A.: Most éppen nyílt napokra járok különböző iskolákba. Laura, a lányom jövőre lesz nyolcadikos, nem akarom az utolsó pillanatra hagyni az iskolaválasztást, mert nem biztos, hogy akkor is lesz rá időm. A szabadidő pedig elsősorban a családé. Meg az olvasásé és az egyéb, kulturális élményeké.

T. F.: Szoktál szerelmes leveleket kapni?

K. A.: Hála istennek, igen.

Exit mobile version