A Nagy Alma igazi arca

Az amerikai filmek állandó színtere láttán mindenkiben él egy kép, milyen lehet igazi New Yorker-nek lenni. Ott áll előttük Carrie Bradsaw, amint épp Manhattan vagy Soho legdrágább boltjaiban veri el a pénzét és éli gondtalannak tűnő életét. A valóságban persze korántsem ilyen egyszerű a képlet. Az igazi New York arca ennél sokkal bonyolultabb és sokszínűbb.

Hatalmas változásnak gondolnánk, ha egy akkora helyre jut el az ember, mint egész Magyarország. 10 millió ember hogy férhet el csupán egyetlen városban? A válasz kézenfekvő: ez nem egy egyszerű város. Minden része más és más, egy-egy negyed külön településként is megállná a helyét. Mindenhol új hangulatot találunk, és sosincs elég időnk, hogy mindezt magunkba szívjuk. Ez az ember benyomása, amikor az első köröket rója New York utcáin.

De nézzük csak sorra a sztereotípiákat, amelyek bennünk élnek, és amelyek fél perc alatt megdőlnek, ha a városba érünk! Először is igaz, hogy hatalmas, de a felhőkarcolók nem keltenek nyomasztó érzést bennünk, leginkább Manhattan látképére jellemzők. A fiatalok által kedvelt, és leginkább lakott Brooklynban már kisebb, 4-5 emeletes házak fogadnak minket, amelyek a magyar panelrengetegnél kellemesebb látványt nyújtanak.

A városban számos kisebb park található, persze többségük WIFI-vel ellátva, így jó időben, Starbucks-os kávénkkal és laptopunkkal kiülhetünk böngészni egy kicsit. (Az amerikaiak többségének már természetesen a telefonján is van internet, így ők ezt a lehetőségek nem igazán veszik igénybe. Bár ez a jelenség már itthon is felütötte a fejét…) A Central Park persze a leghatalmasabb, hosszában nem is látjuk a végét, keresztbe azonban 20-30 perc alatt átérhetünk rajta, vagy lovaskocsizhatunk, ha épp van elég pénzünk. A park mellett a Metropolitan múzeumot leljük, ahol a világ minden tájáról, milliókat érő műtárgyak állnak. A tájékozottabbak szinte ingyen, akár 1 dollárért is körbejárhatják, mert a múzeum „adományozó” akciójának keretében, annyit fizetünk, amennyit szeretnénk. Éppen ezért művészek lepik el a termeket, mindenhol fiatal diákok készítik skicceiket, vázlataikat az ókori, vagy reneszánsz szobrokról.

Nem csak a kiállítóterekben találkozhatunk művészpalántákkal, rendkívül tehetséges zenészekbe botlunk minden metrómegállóban, a fűrészen zenélő nőtől, az afrikai muzsikusokon át, a fiatal tangóharmonikán játszó lányig. Néha igazi bulihangulat is elfogja a haza igyekvő fiatalokat, amelynek csupán a metró megérkezése vet véget.

Hiába élnek több millióan itt, mégis számtalan kicsi, hangulatos, budapesti romkocsmákra emlékeztető helyet találunk. A Manhattani elit szórakozóhelyeit felváltják a Village-ban és Brooklyn-ban található olcsóbb, alternatív szórakozási lehetőségek. Az árak persze itt sem a magyar pénztárcákhoz igazodnak, a nálunk drágának számító, 350 forintos korsó sörnek a legolcsóbb verziója is 1300 forint. Manhattanben, az üzletemberek világában pedig egy üveg Absolut vodkáért a 70 ezer forintot sem sajnálják.

Ha azonban az anyagiakra nincsen gondunk, mert dolgozunk (takarítóként is például napi 100 dollárt kereshetünk), akkor a légkör rendkívül felemelő. A bánatos, itthoni énünk kint vidám, felhőtlen napokat élhet. Ha véletlenül elkeverednénk, ami amúgy elég nehéz teljesítmény ugyanis az utcák szinte mindenhol merőlegesek, és számozottak, akkor még csak kérnünk sem kell, máris a segítségünkre siet valaki. Az amerikaiak alapvetően jó kedélyűek, segítőkészek és nem is olyan buták, mint ahogy azt feltételezni szoktuk. Szinte mindenki, akit megkérdeztem, tudta, hol van Magyarország, sokan jártak már nálunk, és tudtak is még pár szót magyarul. Legalább a “szia” ment nekik.

Bárki, aki egyszer beleharapott a Nagy Almába, biztos lehet benne, hogy a boszorkány megmérgezte, mert többet nem is akar elszabadulni onnan. New York hangulata magával ragadja az odaérkezőt, a pezsgő élet, a sokszínű városlakók igazi felüdülést jelentenek a szürke hétköznapok után.