A 2000-es években viszonylag sokat jártam az akkor még eredeti, kultikus helyén, az Erzsébet téren üzemelő Gödörbe: a Tündérgroundot is itt láttam először 2007 táján. Akkoriban gyakori fellépők voltak a még kevésbé mainstream ColorStarral, az örök megunhatatlan Korai Örömmel és a sajnos azóta már darabjaira hullott Másféllel együtt. Szuper hangulatú talpalávaló koncerteket adtak, és a számtalan különféle zenei stílus (világzene, jazz, pszichedélia, metál, chill-out, trance, drum ‘n bass, jungle, techno, pop, reggae, funky…) elemeit elegyítő, improvizatív jellegű elektronikus tánczenéjükkel abszolút eredeti színfoltjai voltak a kortárs budapesti underground zenei életnek.
Habár mára már sajnos inaktív a csapat, elhatároztam, hogy kiderítem, mi a helyzet feléjük manapság, mivel annak idején viszonylag váratlanul tűntek el a látóteremből. Aztán időközben rájöttem, hogy az egykori tagok – a Tündérground előtt és után is – olyannyira tevékenyek voltak, hogy ez inkább egy külön cikk témáját képezhetné. Végül azt tűztem ki célul, hogy kronologikus sorrendbe állítva és minél több adalékinfóval kiegészítve idézem fel e kiváló zenekar történetét. Kutakodásomban – jóbarátomon, a Google-ön kívül – Hompoth Arthur dobos állt rendelkezésemre, akinek ezúton is szeretnék köszönetet mondani a segítségéért.
A Tündérground zenekar 2004-ben alakult, zenész baráti társaságból, egyszeri, rögtönzött produkcióként, eredetileg nem is Tündérground néven. Egyszerűen csak kaptak egy felkérést a csíkszeredai Tilos kávéház akkori tulajdonosa, Simon Ágnes részéről, miszerint „gyertek zenélni, játszatok valami jazzeset…”, ők pedig nem mondtak nemet. Néhány telefon, és meg is volt a csapat, már csak a zene hiányzott. Aztán néhány napnyi közös próbálás során megszülettek a témák, kialakult a repertoár, és megalapult a Pues Nada (spanyolul „utána semmi”), a következő felállással: Bene Zoltán – billentyű; Boldizsár Szabolcs – fuvola, billentyű; Hompoth Arthur-Norbert – dobok; Szabó Lóránt – perkúció; Szakál Attila – basszusgitár.
Ahogy a név is mutatja, eredetileg valóban nem terveztek további koncerteket, ám nem sokkal később felhívást kaptak egy újabb fellépésre. Erre a második bulira már a csíkszeredai Flash Dance diszkóban került sor, a Mercurius Contest nemzetközi snowboard-kupa alkalmából, ahová további vendégzenészeket is meghívtak: Ercsei Zsolt sampler-ön, Balázs Zoltán dobon, Nagy Attila pedig gardonyon kísérte a zenekart. A megkeresés a Miercurius fesztivál egyik szervezőjétől, Kánya Flóriántól (Brutus) érkezett, aki a továbbiakban a zenekar menedzserének szerepét is betöltötte. Ő szervezte meg a harmadik fellépést is, ezúttal Brassóba, és ő találta ki az új nevet is hozzá. A banda ugyanis ekkor már Thunderground néven állt a színpadra, majd szójátékként fejlődött ki a végleges Tündérground név. Ezután véglegesült a felállás is hét fősre, a világzenei hangzásért felelős Kelemen István-Csaba hegedűs-dorombos és a flamenco elemeket behozó ifj. Gáspár Álmos gitáros-kavalos csatlakozása révén.
Magyarországon 2005. október 30-án játszottak először, a Gödörben, 2006-tól kezdve pedig már nemcsak Pesten, hanem vidéki klubokban és fesztiválokon is rendszeresen felbukkantak. A magyarországi kapcsolat a 2005-ös Félszigettől eredeztethető, amikor a szintén fellépő ColorStar akkori menedzsere, Komjáthy Árpád (Pignon), meghallgatva a koncertjüket, fantáziát látott a produkcióban. Később a magyarországi menedzsmentet Törzsi Tamara Tündérke vette át.
Fellépéseiket rendszerint vetítés is kiegészítette. A zenekar vizuális arculatáért (weboldal, albumgrafika, VJ-szettek) eleinte az Imagewriters felelt, Koter Vilmos és Szabó Zsolt (Zoárd) csíkszeredai grafikusok személyében, majd 2008-tól Kassay Csongor, 2010-től pedig Bányász Bertalan (Lamaskier) látta el a VJ-teendőket. Koncertjeiken könnyen kiszúrható, gyakori vendég volt S. Varga Ilona fotós is, aki mint az egyik legnagyobb rajongójuk, minden alkalommal lelkesen dokumentálta az eseményeket, majd fényképes beszámolóit publikálta is a már kissé elfeledett passzio.hu weboldalon.
2007-ben jött ki a zenekar első albuma, a Mirtill, egy magyarországi kiadó, a FolkEuropa (Hangvető) gondozásában, Romániában így nem is volt kapható a lemez. A korong nem stúdióban, hanem egy szabadtéri koncerten került rögzítésre, méghozzá a 2007-es SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok) fesztivál nagyszínpadán. A nagyjából egyórás felvétel öt tracket tartalmaz, amelyek a zenekar weboldalán is meghallgathatók.
A címválasztás okáról Szakál Attila így nyilatkozott egy interjúban:
A jelentését nem firtatnám, pont az lenne a lényeg, hogy a kedves érdeklődők fedezzék fel azt a sokféle értelmezést, amely fedi ezt a hangzatos és hangulatos szót. Amúgy a legismertebb formája, amivel lehet találkozni, az egy francia női név, melynek a magyar fordítása a mirtuszfa vagy áfonya. Ha engem kérdeznek: nekem ez mindig egy állapotot sugall, egy hangulat van bennem, például az idill a lemezünk esetében számomra a mirtill állapota.
Az idill azonban nem tartott sokáig, 2008 őszétől ugyanis jelentős változások következtek be a zenekar életében. Gáspár Álmos flamenco-tanulmányútra utazott Spanyolországba, így a csapat gitáros nélkül maradt. Gáspárt ugyan egy darabig Cserkész Adalbert (Jimmy) helyettesítette a gitárosi poszton, a tagcsere azonban átmenetileg visszavonulásra késztette a zenészeket.
Mindezzel egyidejűleg Pestről is szőrén-szálán eltűntek; emlékszem, 2009 elején még ki volt írva egy Másfél – Tündérground – Narco Polo buli a Gödörbe, de mire odaértünk, kiderült, hogy a Másfél helyett csak Uno Y Medio lesz, a Tündérground pedig egy az egyben elmarad. Habár a Narco Polo nem volt rossz, azért a csalódottságunkat ez sem ellensúlyozta; 2009 nyarán ezért kénytelenek voltunk egészen Marosvásárhelyig utazni, hogy újra élőben hallhassuk a tündéreket, egyetlen az évi koncertjükön, a Félszigeten, ahol mellesleg a Nine Inch Nails is fellépett abban az évben, de ez akkor csupán másodlagos szempont volt.
2010-ben aztán újabb személyi változások történtek a zenekar háza táján: egyfelől találtak egy új, stabil gitárost Szász István személyében; másfelől ekkor lépett ki a bandából Szabó Lóránt, ha nem is hivatalosan és véglegesen, hiszen, ahogy ideje engedte, továbbra is kivette részét a fellépésekből, illetve közreműködött a 2011-es albumon is, székhelyét azonban időközben Belgiumba helyezte át, ami nyilvánvalóan megnehezítette a közös munkát. A jelenlegi taglistában pedig már nem is szerepel a neve.
Ugyanakkor, közvetve szintén a tagcseréknek volt köszönhető az új menedzser, Bodó István (Cika) színre lépése is, aki azon túlmenően, hogy hol képzőművészeti kiállítást, hol kutyaszánhúzó-versenyt szervez a csíkszeredai ForFun Egyesület élén, a ’90-es évek derekán pedig mint basszusgitáros maga is zenélt egy Keselyű nevű zenekarban, egyúttal a bukaresti (azóta már berlini) funkrock zenekar, a Slang menedzsere is volt, ahonnan előzőleg Cserkész Jimmyt is „kölcsönözte” a zenekar.
2010-ben aztán két koncert erejéig újra felbukkantak Magyarországon (a Szigetes koncertjükre egy vidéki lakodalom másnapján pattantunk el, kifejezetten arra a napra), 2011-ben pedig egymás után két nap is meghallgathattuk a zenekart, előbb április 8-án Szegeden, az IH-ban, a kelleténél pont egy énekessel több Sardinelli társaságában, ahol az általunk korábban sosem látott menedzser roppant szívélyes módon mint törzsrajongókat üdvözölt; majd április 9-én Pesten, a rövid életű Szikrában, a szívemnek oly’ kedves Sonarral és a vicces módon hasonló nevű és élőben meglepően élvezhetetlen Tape Undergrounddal együtt.
(Mellesleg itt láttuk először a legmagyarabb ausztrál Gede Tibort is a közönség első sorában tombolni, aki aztán arról híresült el, hogy a 2012-es Szigeten mint Allan Stone, a Red Hot Chili Peppers állítólagos új gitárosa tetszelgett, amit rengetegen be is kajáltak. Számomra azonban fontosabb jótéteménye volt, hogy mint lelkes koncertszervező, számtalan vagány zenekart elhozott Budapestre.)
A 2011-es év ugyanakkor odahaza is igen mozgalmasan alakult a zenekar számára, megjelent ugyanis első és egyetlen stúdióalbumuk, a Ballyho, amit számos élő fellépés is követett. Az album címe ismét egy szójátékból ered: 2010 őszén a zenekar egy Balu nevű kalandparkban járt, ennek hatására született meg a Balu című számuk, majd ehhez kerestek egy hasonló hangzású, angol eredetű szót – így jött a „ballyho”, amelynek jelentése „csinnadratta”. Az albumhoz két rövid teaser is készült, amik itt hallhatók.
Az egyórás albumra ismét öt track került (bár ebből az egyik három tételes), a Mirtillhez képest csupa új nóta, köztük egy olyannal is, amely kifejezetten a stúdiózás alatt született, s amelyben az A. G. Weinberger néven ismert Weinberger Attila nagyváradi gitárművész is közreműködött. Weinberger 2006-ban találkozott először a zenekarral, Tusványoson, ahol mindketten fellépők voltak, és állítása szerint már akkor is megfogta „ez a grúvos, pszeudó-elektronikus, de mégis népies hangzás”, így nem volt nehéz rávenni a közös zenélésre sem. Ráadásul a blues-zenész éppen ekkoriban készített zenei műsort a Román Közszolgálati Televízió számára, ahová így a Tündérgroundot is meghívta.
A koprodukciós, Pávatánc című szám összerakásakor két szempontot tartottak szem előtt a zenészek: hogy „rádióbarát” legyen, illetve, hogy sikeresen ötvözze Weinberger blues-zenei stílusát a zenekar merőben más, eklektikus hangzásával. A dal így lett a kereskedelmi rádiók számára is fogyasztható, öt perc alatti hosszúságú, szemben a Tündérground korábbi, „soha véget nem érő” dalaival.
A korongot a kolozsvári Sysound Records & Studios-ban rögzítették, Mihai Pop hangmérnök segítségével. A profi hangzás érdekében Neve márkájú keverőt használtak, mint amilyet a „nagyok”, például a Rolling Stones vagy a Deep Purple is szoktak, és amely Romániában egyedülállónak számít. A masterelés a New York-i Mastervargas Studios-nál zajlott, a kolozsvári származású Cristian Varga hangmérnök vezetésével. A lemez a ForFun Egyesület gondozásában jelent meg, a költségeket pedig a zenekartagok és a menedzser közösen finanszírozták. Az albumborító grafikáját ezúttal Fazakas Barna, a Belgiumban élő, csíkszeredai származású grafikus és DJ készítette.
A lemezfelvétel egy nem hivatalos albumbemutató koncerttel zárult, a kolozsvári Social Club Origine-ban, majd 2011. május 26-án hivatalosan is bemutatták az új anyagot, a bukaresti Silver Church Clubban. (A koncertet streamen is lehetett követni a klub honlapján keresztül.) A banda így indokolta a helyszínválasztást:
Azért kezdjük épp Bukarestben ezt a lemezbemutató miniturnét, mert nagyon hiányzik, hogy az ottaniak nem figyeltek föl ránk, például Budapesten jobban ismernek minket, mint itt. Most sikerült bekerülnünk Bukarest egyik legnagyobb klubjába. A koncert érdekessége, hogy meghívottként ott lesz A. G. Weinberger és Edi Neumann is, az after partyt a már említett Fazekas Barni fogja csinálni, ugyanakkor a Román Közszolgálati Televízió Magyar adása kijön, és több kamerával felveszi a koncertet, úgyhogy egy nagyon érdekes filmezés elejébe nézünk.
A tavaszi lemezbemutató turné további állomásai a kolozsvári Irish Music Pub, illetve a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club voltak, otthonukban, Csíkszeredában ugyanakkor csak ősszel mutatták be az albumot, egy saját, kétnapos minifesztivál, a Tündérfest keretében, a Forfun Egyesület és a Csíki Székely Múzeum közös szervezésében. Ahogy a menedzser mesélte:
Pár helyen már bemutattuk a lemezt, arra gondoltunk viszont, hogy Csíkban egy különlegesebb lemezbemutatót kellene, szervezzünk, ugyanakkor már rég terveztük, hogy kellene egy saját házibuli. (…) Tavaly körvonalazódott igazából ez a fesztivál, amikor volt egy szerencsés eset, egy másik zenekart helyettesítve felléptünk a Múzeumok Éjszakáján a Mikó-várban, és akkor a Csíki Székely Múzeum igazgatója, Gyarmati Zsolt mondta, hogy olyan emberek jöttek be, akik amúgy nem múzeumlátogatók. Akkor összedugtuk a fejünket, és közösen kitaláltuk a Tündérfest-et. Ez egy modern irányzatú fesztivál, a zenekarokat úgy válogattuk össze, hogy az általunk is képviselt zenei stílusnak megfeleljenek.
A fesztiválra meghívták korábbi turnépartnereiket, a budapesti Sonart és a szegedi Sardinellit, valamint a bukaresti Butterflies in My Stomach zenekart is (akik számára mellesleg szintén Fazekas Barna készített albumborítót). A fesztivál főattrakciója azonban természetesen a Tündérground lemezbemutató koncertje volt, a „sztárvendég” A. G. Weinbergerrel kiegészülve, akivel közösen adták elő a Pávatáncot.
2011-ben tehát a Tündérground meglehetősen termékeny és sikeres évet zárt: a korábban inkább undergorundnak számító zenekar egyre nagyobb mértékű média-megjelenést kapott, és látszólag komoly terveik voltak a jövőre nézve is. Ahogy a Ballyho kapcsán nyilatkozta a menedzser:
A zenekarnak rengeteg anyaga van, tehát valószínű, az elkövetkező két évben újabb albumot fognak kiadni, ami pedig a megjelenésüket illeti, ki szeretnének törni Románia és Magyarország berkeiből, ugyanis ez a két zenei piac nem tud minket eltartani.
A nagyratörő elképzelések ellenére azonban 2012-ben sajnos már alig lehetett hallani a zenekarról. Bár az év elején még volt egy-egy fellépésük Marosvásárhelyen, illetve Tusnádfürdőn, az év további részében már leginkább csak archív felvételekkel nosztalgiázgattak a Facebook-on.
Aztán 2013 tavaszán kiposztoltak egy felhívást, miszerint billentyűst keresnek, de később ennek se lett visszhangja. Mint megtudtam, a háttérben az zajlott, hogy Bene Zoltán úgy döntött, kilép a Tündérgroundból, így a zenekarnak új billentyűsre volt szüksége. Emberüket végül Gergely Mátyás személyében meg is találtak, a tagcserének azonban nem lett hivatalos nyoma.
Aztán ugyanebben az évben még felbukkantak a kolozsvári Euphoria Music Hallban, a szintén kolozsvári 18+ fesztiválon, valamint még egyszer utoljára Magyarországon is Ozorán. Tervben volt továbbá egy másik magyarországi fellépés is a Rárós Fesztiválon, a rendezvény azonban, amilyen lelkes kezdeményezésnek indult, sajnos ugyanolyan lendülettel el is maradt.
És azóta „pues nada”. Az Ozora óta lényegében nem frissült a zenekar Facebook-oldala (a honlapról nem is beszélve), nem volt búcsúkoncert, vagy legalább csak búcsú, egyszerűen csak elhallgattak, pedig a rajongók időről időre még mindig nyaggatják őket a Facebook-on (és most nemcsak magamról beszélek). Direkt kérdésemre aztán, hogy végül is miért bomlott fel a zenekar, ezt a választ kaptam nemrégiben: „Az az igazság, hogy mi még nem mondtunk ki semmit, nincs pont. A zenekar nem aktív, de részünkről nem befejezett, csak hibernál…” Az Ozorás fellépés volt tehát az utolsó Tündérground-koncert, de ahogy Arthur is mondta: „reméljük, nem a legutolsó”. És én ezt egy nagyon pozitív válaszként értékeltem. Ki tudja… Hátha…