Április 3-án Marosvásárhelyen jártam, a Marosvásárhelyi Rádió Kotta című műsorának élő koncertfelvételén. A műsor meghívottja ezúttal az úgymond szemtelenül fiatal és tehetséges, csíkszeredai zenekar, a The nobody elses volt.
A The nobody elses névvel 2015 decemberében találkoztam először, amikor a karácsony környéki punnyadásban megpróbáltam letornászni az új magyar zenék terén felhalmozódott lemaradásomat. A banda mint a Keret blog Kikeltető nevű alternatív zenei tehetségkutatójának nyertese bukkant fel a látóteremben, ami egy határon túli zenekar részéről az igencsak Budapest-centrikus magyar underground zenei szférában mondhatni dicséretes teljesítmény (főleg úgy, hogy a döntőn – egy ellopott pénztárcának „hála” – személyesen meg sem tudtak jelenni) – ám engem is nagyjából első hallásra meggyőztek róla , hogy abszolút ott a helyük a szcénában.
A pesti babérok kapcsán még a bejglis időszakban próbáltam kicsit jobban is utánaszaglászni a zenekarnak, így találtam rá egy 2015 nyarán készült interjúra a marosvásárhelyi Erdély FM archívumában, amelyből megtudhattam, hogy a dobos lány, Edina éppen az egyik nagy kedvencem, a szintén csíki Tündérground zenekar dobosától, Hompoth Artúrtól tanult dobolni; továbbá, hogy az interjú napján még javában zajlottak az érettségi vizsgái. (Arról meg inkább ne is beszéljünk, hogy a srácok még nála is fiatalabbak…)
Ámde fiatalság ide vagy oda, a zenekar múltja már nagyjából öt évvel ezelőttre nyúlik vissza: ekkoriban kezdett el együtt zenélni a banda két fiú tagja, Dávid és Roland. Hús-vér dobos hiányában eleinte elektronikus alapokat használtak, mígnem egy suliba keveredtek Edinával, akiről az a hír járta, hogy dobol. Végül egy nagyszünetben meg is környékezték iskolatársukat, volna-e kedve csatlakozni a zenekarhoz; a szerencsés frigy eredményeképpen pedig koedukált trióvá bővült a pasiduó.
A Kikeltetőnek köszönhetően a zenekar abban a sajátos helyzetben van, hogy Magyarországon már valószínűleg többen ismerik a nevüket, mint odahaza, ám ez nem kis részben az általuk képviselt stílusnak is köszönhető, amely Budapesten jóval népszerűbb, mint Erdélyben. A Marschal Roland (gitár), Fodor Dávid (basszusgitár, ének) és Makai Edina (dob) alkotta hármas ugyanis öndefiníciója szerint „pszichedelikus-surf-punk” zenét játszik – méghozzá nem egyszerre, hanem külön-külön, beépítve mindazt, amit ők maguk is szeretnek hallgatni; stílusuk ezért nemcsak rétegspecifikus, de elég heterogén is.
Mire tehát arra került a sor, hogy élőben is meghallgathassam a zenekart, már volt némi háttérinfóm velük kapcsolatban – ám úgy tűnik, ezek időközben feledésbe is merültek, ugyanis egyáltalán nem zavartattam magam azon a tényen, hogy a „színpadon” ezúttal nem három, hanem négy emberke és hangszere várakozik. Aztán kiderült, hogy a szintis lány – a szovátai illetőségű Mihály Borbála – csak amolyan kakukktojás, vagyis vendégzenész.
A koncertet egy rövid interjú nyitotta meg, a műsorvezető – Kurta Kinga – közreműködésével. A zenekar részéről a basszeros-énekes Dávid vitte a szót, igen sajátos, laza stílusban, amivel nyomokban a szentendrei Ricsárdgír frontemberére emlékeztetett. A felvezető után csendült fel az első, improvizatív jellegű instrumentális nóta, amely egyúttal a Lisa című EP nyitó dala is, és nemes egyszerűséggel az 1 címet kapta (ahogy a szokásomhoz híven a koncert után elcsent setlistről megtudhattam). A második szám – akárcsak az EP-n – a Hey Lisa volt, amelyben Dávid már az énektudását is megcsillogtatta. Ezután konferálta fel Dávid a Your Favourite One című számot – és egyúttal Borit is, aki három, éneklős dal erejéig csatlakozott a zenekarhoz –, majd ártatlan bárányka hangon elárulta a közönségnek, hogy dalaik „a szerelemről és a csalódásról” szólnak. Ezt követte a Seasons, amely Roland „érzésvilágaiba” nyújt betekintést. Végül az utolsó Boris dal az I’ll Never Be Sleepy volt, amely a zenekar időutazási kísérlete a „sötét nyolcvanas évekbe” – s ez nekem mint a nyolcvanas évek szülöttének azért picit fájt, maga a muzsika azonban kimondottan kellemes volt, különösen a szintivel kiegészítve.
Borit aztán ismét Kinga váltotta a színpadon, ahol tovább folytatódott a beszélgetés. Kitértek a magyarországi sikerekre, – Edinát is bevonva – az elmaradhatatlan női dobos kérdéskörre, valamint a zenekarra jellemző stíluskeveredésre is. A beszélgetést ezután egy merengősebb instrumentális szám, a Tsew Eynak követte; majd a zenekar legújabb büszkesége, a Psych Tneb című tizenx perces, pszichedelikus eposz következett, amelyben egy minimál vokálbetét is található, némi oldschool szöveg-alámondásos résszel színesítve.
A koncertet egy utolsó beszélgetős felvonás zárta, amelyből kiderült, hogy a srácok idén (vagy legkésőbb a jövő év elejéig) két lemezt is szeretnének megjelentetni: előbb egy pszichedelikusat, majd egy sötétnyolcvanasévekbeli „szomorú diszkót”. (A Kotta kapcsán egyébként a rádiósok fel is ajánlották a bandának a rádió stúdióját most készülő lemezükhöz; a zenekar pedig – élve a felkínált lehetőséggel –gyorsan rögzítette is a Psych Tneb-et, amely április 11-én debütált.)
Záróakkordként arra a kérdésre, hogy mit üzenne a zenekar a rajongóknak, egy rövid „hm” után Dávid a következő zseniális választ adta: „Mindig is szeretni fogunk titeket, és soha ne adjátok fel, tiétek a jövő!” – amelynél jobb lezárás szerintem nem is igen kell. De azért a műsoridőbe még egy Outro is belefért.
Összességében, habár utólag visszanézve a felvételt, néha kicsit talán felpörgettem volna a ritmust, akkor és ott semmilyen kivetnivalót nem találtam a műsorban; nagyon hangulatos koncert volt. És hát feltételezem, hogy amikor nem karosszékben tespedő közönség előtt játszanak a fiatalok, akkor a tempó – és talán a repertoár – is némiképp máshogy alakul. Másfelől tényleg van abban valami, hogy a The nobody elses zenéjében mindenki megtalálhatja a maga ízlés- és hangulatvilágát, és hogy talán nem is baj, hogy a zenekar tudatosan sem köteleződött el ebbe vagy abba az irányba. Hozzám például a pszichedelikus szerzemények álltak közelebb, de színvonalbeli különbséget nem észleltem az eltérő stílusokba sorolható számok között sem. Ez is – az is őszintén és hitelesen szólt, ami zenében nálam a legfontosabb szempont.
A beszélgetésből az is kiderült, hogy a zenekar tagjai komolyan fontolgatják, hogy előbb-utóbb mindannyian áttelepüljenek Budapestre továbbtanulás, illetve –zenélés céljából (habár erről – egy nemrégiben készült interjú alatt olvasható komment tanúsága szerint – a családjukat nem biztos, hogy megfelelően tájékoztatták…). Addig is igyekeznek kiszolgálni a rajongóikat a határ mindkét oldalán.
A trió élőben legközelebb április 23-án látható a Corvinban, májusban pedig több helyen is fellépnek majd Budapesten, de közben az erdélyi közönségnek sem kell nélkülöznie őket. Azok számára pedig, akiknek sem itt, sem ott nem áll módjában eljutni a koncertjeikre, álljon itt a Kottás koncert TV-s verziója:
A Kottáról:
A Kotta a Marosvásárhelyi Rádió három évvel ezelőtt indított, zenei tehetségkutató és -népszerűsítő műsora, amelyben minden hónap utolsó vasárnapján egy-egy erdélyi magyar zenekart mutatnak be, „műfaji kötöttségek nélkül”. A Kottás koncerteket – az MR2 Akusztikhoz hasonlóan – többféle csatornán keresztül is élvezheti a közönség. Egyrészt személyesen a rádió épületében, ingyenes belépés mellett. Másrészt rádión keresztül, amit streamen is lehet követni a csatorna weboldalán. Harmadrészt pedig kamerára veszi és egyhetes csúsztatással adásba adja a szintén marosvásárhelyi székhelyű Erdélyi Magyar Televízió is, amely ugyancsak közzéteszi a felvételt a világhálón, saját Youtube-csatornáján keresztül.
A műsor állandó házigazdája Kurta Kinga.