Március 22-én a hetvenes évekbeli Jamaicába repülhetünk vissza a dub szárnyain a Super 8-ban, a DUBlőrök éjszakáján. Az este egyik fellépője, DU3NORMAL (Puskás Balázs – P.B.) beszélt nekünk a zenekészítés kulisszatitkairól, valamint saját produceri és előadói tevékenységéről.
SF: Mesélj arról, hogy hogyan kezdődött a karriered!
P.B.: Tizenkét évesen gitározni tanultam, a jamaicai zenékkel pedig 2001 körül ismerkedtem meg. A dub jóval később, 2006 környékén jött, amikor megkeresett egy srác azzal, hogy nem szállnék-e be a zenekarába. Akkoriban kevesebben hallgatták ezt a stílust, és egy komplett bandával nehezen boldogultunk. Minden effektezve volt, ment a harc a hangmérnökökkel, hogy mit is akarunk, hogyan is kellene ennek szólnia. Így egy-másfél év után elváltak útjaink. Akkor már folyamatosan a dub volt a fejemben, és egy-két zenekarban való részvétel után eldöntöttem, hogy egyedül folytatom ezt a projektet.
SF: Említetted, hogy klasszikus live dub set felszereléssel lépsz fel. Ez milyen részekből áll? Hogyan kell elképzelni?
P.B.: Gitárosként fogalmam sem volt, hogy néz ki egy ilyen cucc technikailag, autodidakta módon sajátítottam el a felépítését és a működését, és ma is folyamatosan tanulom. Nagyon sok építkezésbe, vásárolgatásba kerül mindez, néha úgy érzem, egy végtelen „pénznyelő”, amit csinálok. Először is kellett egy laptop, ahhoz egy hangkártya, szoftverek és kontrollerek. Aztán azt éreztem, ez szoftveresen nem az igazi, de gitáros koromból szerencsére volt jó pár analóg effektem, ezek teljesen máshogy szólnak, mint a digitális dolgok. Egyre többet használtam őket, illetve vásárolgattam cuccokat, míg az lett a vége, hogy a laptopból digitális zene jön ki – persze ott is élő hangszerrel játszom fel, amit tudok –, utána kihozom sávonként a hangkártyából a hangokat, amelyek belemennek egy analóg keverőpultba, és analóg effekteken futnak keresztül. A kedvenc külföldi előadóim gyakorlatilag ugyanezt csinálják.
A dub producerek gyakran használnak egyedi, egyszeri megrendelésre, kézzel készített eszközöket. Nekem is van ilyen, az egyik kütyümet két spanyol sráccal csináltattam, egyikük az elektronikai részét, másikuk pedig a fémdobozt alkotta meg, logóval ellátva. Mivel nincs kettő, ami teljesen egyformán szól, ez is fokozza a zenénk változatosságát.
SF: Ezek szerint mindig élő a produkciód?
P.B.: Igen. Ott, a közönség előtt rakom össze, hogy mikor szól a gitár, mikor szól a dob, mikor milyen effekt hallatszik. Emiatt minden buli teljesen más. Az elektronikus előadókat gyakran éri az a vád, hogy nem igazi zenészek, csak megnyomnak egy gombot. Szeretném, ha egyszer valaki megmutatná, hol van az a csodagomb. Nincs ilyen, sokan nem is sejtik, mennyi munka rejlik emögött.
SF: Milyen hosszú ideig tart egy set?
P.B.: Szerencsére már összegyűlt annyi számom, hogy két órát simán tudok játszani. Egy-másfél óra kényelmes fellépésnek számít, egy kétórás már jóval nagyobb koncentrációt igényel.
SF: Miért épp a jamaicai zene tetszett meg? Az életérzés vagy a hangzásvilág miatt?
P.B.: Már a dubon belül is rengeteg irányzat van, a jamaicai zene pedig végképp sokféle. Megfogott a hangulata, de a mögöttes filozófia is: az, hogy mindenkit szeretünk és elfogadunk. Mindig is imádtam a nagyon ritmikus zenét, és amit én csinálok az egy lüktető, „csapatós”, négynegyedes zene. A dob és a basszus nagyon fontos szerepet kap.
Annak idején a dubnak az volt a nagy találmánya, hogy a hangmérnökből csinált zenészt, aki a keverőpultot használja hangszerként. Ami még nagyon tetszik benne, az a műfaj befogadó jellege. Nem elkülönül a többitől, hanem mindenféle irányzatból magába olvaszt érdekes elemeket. Emiatt talán soha nem fog eltűnni, és ezért is lehetett annyi zenei stílusra hatással. Én napi négy-öt órát hallgatom, őrület, hogy milyen változatos! Nagyon szabad, akár zörgéseket vagy kalapács-csattanásokat is bele lehet szőni.
SF: Te magad is veszel fel ilyen hangmintákat?
P.B.: Igen. A hétköznapi életem során is figyelem az érdekes zajokat, vettem is egy kifejezetten ilyen felvételek készítésére alkalmas diktafont. Üres délutáni óráimban időnként a lakásban recsegtetem a padlót, nyikorgatom az ajtót, hátha találok egy érdekes hangot.
SF: Milyen a célközönség?
P.B.: A legkülönbözőbb emberek tudnak beleszeretni, talán épp a beolvasztó jellege miatt. Sokan reggae-t hallgatnak, majd azt túl lötyögősnek tartják, és megtetszik nekik a dub, mások másfajta elektronikus zene felől jönnek.
SF: Mit kell tudnunk az albumaidról?
P.B.: Francia, argentin, portugál és angol kiadó is jelentette már meg lemezemet. Négy EP-m és egy egy nagylemeznyi anyagom van, ami teljesen saját, emelett pedig készült rengeteg remix, és valogatásalbumokon is található felvételem. Jelenleg az egyik EP-ből készül remixalbum, egy-két hónap múlva jön ki.
SF: Nehéz kiadót találnod?
P.B.: Külföldit nem. Eddig nem nagyon kellett keresgélnem, megtaláltak a lehetőségek. Nyilván nem a legnagyobbak, de szépen lassan épül a projektem. Ezekben az országokban sokan próbálkoznak, de az internet mégis kitágítja a lehetőségeket. Például legutóbb egy Egyesült Államokban működő sound system kiadója talált rám.
SF: Tervezel külföldi fellépést?
P.B.: Vannak felkérések, de egyelőre semmi konkrét. Régi vágyam, hogy Franciaországban vagy Angliában lépjek fel, ott nagyon jó klubok és dubfesztiválok vannak.
SF: Budapesten hol lehet látni téged?
P.B.:A MÜSZI-ben egy tavaly indult Dub vibration nevű rendezvénysorozaton szoktam szerepelni, legközelebb pedig március 22-én a Super 8-ban leszek hallható a DUBlőrök éjszakáján Jahfar és Dr. Analog társaságában.