Koncert

Amberjack lemezmebutató

By Zsilinyi Zsófia 'Joey'

May 04, 2017

Május 2-án, a GrundRecords gondozásában megjelent az Amberjack első nagylemeze, a STORM. Az új korong kilenc szenvedélyes és sodró lendületű nótát tartalmaz, és az anyag online is elérhető már többek között a Deezeren, az iTunes-on és az Amazonon is.

A Pulzus tehetségkutató 2016-os győztesei két évvel ‘Hookup’ című bemutatkozó EP-jük után jelentkeztek új anyaggal. Az ‘Americana’ stílusú hard-rock banda, vagyis az Amberjack legújabb lemeze a GrundRecords gondozásában látott napvilágot. A tagok eltérő zenei múltjának, és ízlésének köszönhetően olyan dalok születtek, amelyekhez hasonlót igen ritkán, vagy egyáltalán nem hallani magyar zenekartól. A most megjelent ‘Storm’ című korong hűen tükrözi ezt a változatos zenei világot, kilenc szenvedélyes és sodró lendületű dal formájában.

A lemezen az Amberjack tagjain (Láng Vince – ének, Nagy Márk – gitár, Remete Marcell – gitár, Németh Csaba – basszusgitár, Haraszti Ádám – dob) kívül Budai Benjámin (billentyűs hangszerek) és Pákai Petra (vokál) is közreműködik. A felvételeket, valamint a keverést és a masteringet Csobánczi Péter és Szűcs Szabolcs készítette a budapesti TrashHill Studios-ban. A lemez fizikai formában megvásárolható többek a MediaMarkt, és a Libri üzleteiben, a Rock Diszkontban, a CD Pincében, és a Lemezkuckóban is, valamint a zenekar honlapján és a koncertjein.

A lemez bemutatója holnap, azaz május 5-én lesz a Gozsdu Manó Klubban, ahol is az Alone in the Moon lesz az Amberjack vendége. A belépő 1000 forint lesz, Kőbányai Zenei Stúdiós igazolvánnyal pedig csak 800. Kapunyitás: 20:30