Koncert

Bon Voyage és Hajrá Magyarok!

By Petik Tibor

May 24, 2016

Május 22-én, vasárnap rendezték meg a Bon Voyage fesztivált, ahol egy fergeteges bulival ünnepeltük a hazai futball-válogatottat, akik 1972 óta, vagyis 44 év után most először kijutottak az Európa Bajnokságra. 

Az, hogy létrejött ez az esemény, annak köszönhető, hogy hosszú évek után újra kijutott a válogatottunk az EB-re, valamint hogy Lotfi Begi jó ideje jár a csapattal és pörgeti őket mentálisan – zenével a meccsek előtt, illetve azzal, hogy megálmodták a szurkolói CD-t, amin a csapat kedvenc dalai, illetve kedvenc zenekarainak egy-egy különleges, erre az alkalomra írt nótája szerepel.

Vasárnap délután – miután kinyitott a Budapest Park – egymást követték a zenekarok. Muriel kezdte a zenélést, akiket a The Biebers, majd az Ocho Macho követett. Az utánuk következő Soerii & Poolek előadására kezdett igazán beszállingózni a nép. Szerintem zseniálisan sikerült a Hurrikán című daluk, ami rajta van a szurkolói CD-n. Olyan kedvesen bárgyú, hogy az már jó.

Őket az egyenruhába bújt Pannonia Allstars Ska Orchestra követte, a többiektől már megszokott néhány saját szám után a Hello Gagarin átdolgozással, melynek a címe Hello Magyarok! lett. Igazi PASO hangulatot prezentáltak. Őket a Brains követte, akik tovább spanolták a már ezres fordulaton pörgő közönséget, majd hirtelen beugrott a Firkin, kicsit kilógva a sorból, de szokásukhoz híven zseniális hangulatot teremtve. És egy remek átdolgozást tettek fel a CD-re:

Az est meglepetése Gaxsta Zolee, akit a közönség nem szavazott fel a CD-re, de a focisták szerették volna, így mégis felkerült és meghallgathattuk A Franciák felé című átdolgozást.

Az este zenei felhozatalát a Punnany Massif prezentálta. Különleges élmény volt, mert egészen másképp hangzott, mint az előző bulijuk, amin voltunk.

A fináléban a legfontosabb mozzanat az volt, mikor a hat előzőleg kiválasztott dalból ki kellett választani azt az egyet, ami a magyar EB “himnusza” lesz. A decibel mérés elmaradt, mert nagyjából esélytelen volt, ezért végül az a dal lett a befutó, amelyiket a közönség szinte folyamatosan énekelt.

Az estét Budaházi Marci Hajdú B. Istvánnal vezette, a fellépők közt és utánuk pedig Lotfi Begi, Náksi Attila és Pixa pörgette a lemezeket, hogy az éjjel soha ne érjen véget.

A döntőbe jutott dalok

Az Index közönségszavazásán bejutottak: Firkin – Focimese; Soho Party – Az éjjel soha nem érhet véget; Ocho Macho – Pancho A csapat kedvencei: Ganxsta Zolee és a Kartel – A franciák felé; Rakonczai Imre és a válogatott –  Nézését meg a járását;  Pannonia Allstars Ska Orchestra – Helló, magyarok!