Koncert

Cyberbluesman az A38-on

By Zsilinyi Zsófia 'Joey'

May 14, 2017

A New York-i avantgárd központi figurája, mondhatni cyberbluesmanje, amint Thelonious Monk szerzeményeket hangol át gitárra? Elliott Sharp végre visszatér Budapestre, hogy megmutassa: a gitárnak nemcsak története, hanem kulturális emlékezete is van, és erről az A38 Hajó kiállítótermében azokat is meggyőzi majd, akik még nem látták élőben korának egyik legmeghatározóbb geek-zsenijét.

Elliot Sharp zenei kibontakozása a hetvenes évekre tehető, amikor a Bard College-ből eltanácsolták, sőt, le is tartóztatták a gitárost háborúellenes tüntetései miatt. Az Ohióban született zeneszerző, aki alapjaiban határozta meg ezt követően a New York-i avantgárd színteret – zenekara, a Carbon inspirálta többek között Lydia Lunchot, a Sonic Youth-t és a The Fallt is – holokauszt-túlélő anyjának köszönhetően mindig is markáns véleményt fogalmazott meg a béke mellett. A zenetörténet pedig ennek köszönheti alkotói kibontakozását, hiszen ahogy az idén 66 éves zeneszerzőnek garantált helye lehetett volna az IBM-nél vagy a Monsantónál, úgy a Yarbirdsnek és Jimi Hendrixnek köszönhetően izgalmasabbnak találta a hangszerelést a matematikánál. Pontosabban ez ebben a formában nem igaz: saját hangzásában a matematikát juttatta szóhoz a hangokon keresztül.

Egyetemista éveiben az emblematikus Hudson River Valley-ben osztozott közös lakáson Steve Piccolóval, valamint John és Evan Lurie-vel a Lounge Lizardsból: a helyi munkák után Sharp a Bard elektronikus-zenei stúdiójában kapott munkát és kutatási lehetőségeket, amivel a számítástechnika fejlődésére lehetett hatással, bár ez a közeg sokkal inkább a zeneszerzésre inspirálta.

Szerettem volna stratégiákat gyártani azon természetes formák alapján, amiket megfigyelhettem, hogy komponálhassak belőlük. (…) Arra használtam a körülöttem lévő világot, hogy elképzelhessek zenei struktúrákat. Grafikus zenéket írtam akkoriban, koncepciózusan, és ezt a mai napig használom is – nyilatkozta egy interjúban a gitáros, aki mindmáig előszeretettel juttatja szerephez zenéjében a Fibonacci-számokat vagy a fraktálok geometriáját

A matematikán túl John Cage is látható inspirációt jelentett a zeneszerzőnek, hiszen Elliott Sharp minden hangszert, morajt vagy szólamot megszólaltat gitárján. A sci-fi rajongó gitárzseni május 14-én tér vissza Budapestre, mikor az A38 Hajó kiálltóterében ad majd koncertet a kedvenc Monk-átirataival, előzenekarként pedig a lép majd fel.