Minden idők legpörgősebb öt napos bulijára készül a Bohemian Betyars zenekar október végén. Lesz vígadás Veszprémben, Egerben, Székesfehérváron, de még Dunaszerdahelyre is eljutnak a fiúk. A bohém hónapot a budapesti A38 hajón egy fergeteges Halloween-bulival zárják, ahol kő kövön nem marad majd utánuk. Izzítsátok a táncos lábakat, és készüljetek a fergeteges „ereszdelahajam”-hangulatra!
A mostanában ritkábban színpadra álló bandánál szerencsére szó sincs háttérbe vonulásról. Komoly tervek megvalósításán dolgoznak a speed folk és freak punk hazai nagyágyúi. Szűk egy éven belül elkészül a harmadik nagylemez, ami az elképzelések szerint hatalmasat fog szólni, és egy őszi klipforgatás is szerepel a terveik között.
Nálunk jobban szerintem senki sem izgatottabb az új albummal kapcsolatban. Az elmúlt évekbeli rengeteg koncertezés, hazai és európai turnék sorozata után a zenekar most visszavette a tempót, minden energiánkkal a dalszerzésre koncentrálunk. Egy olyan album van készülőben, ami visszaadja a koncertjeink hevét, ugyanakkor az élet melankóliáját foglalja magába. Míg eljön a jövő ősz, addig sem hagyjuk újdonság nélkül a rajongókat. A hónap végén forgatunk egy új klipet, és még egy-két friss dalt is kihozunk a nyárig – mondja Szűcs Levente, a zenekar énekese és akusztikus gitárosa.
A miskolci gyökerekkel rendelkező srácok egyre inkább nyitnak a nemzetközi ska és népzene-rajongók felé. Februárban például, Palágyi Máté (Kakas) franciaországi tanulmányainak köszönhetően párizsi klubokban lehet majd fellelni őket, de különböző felkérésekre vissza-visszatérnek spanyol és német területekre is. Az egyre gyarapodó külföldi sikerek a 2013-as busszal való felkerekedésnek köszönhetőek, amikor a fiúk nyakukba vették Dél-Európát, és utcazenéltek, fesztiváloztak, valamint megőrjítettek mindenkit, akit csak értek.
Októberben viszont visszatérnek a hazai közönség elé, és átadják azt az elképesztő életörömöt, ami a színpadon árad belőlük. Lesz csűrdöngölés, csujogatás és minden, amit már megszokhattunk tőlük.
Eléggé furcsa, hogy ilyen keveset játszunk, viszont a felgyülemlett energiát hol máshol lehet kiadni jobban, mint a színpadon. Alig várjuk minden egyes koncertünket az évben. Bárki, aki eljön valamelyik bulinkra, annak garantálhatjuk, hogy a legcsípősebb Bohemian Betyars Extra Turbó kiadással fog találkozni – tesz ígéretet Levi.
Szóval, nem érdemes kihagyni a lehetőséget, hiszen az október végi koncertsorozat után megint megszűnik egy rövid időre létezni a falusi jókedvvel kevert városi pezsgést hozó Bohemian Betyars élő muzsikája az itthoni klubéletben, és akkor már „minden mindegy is lesz itt”.
Események: