Mondhatjátok, hogy csorgatom a nyálamat Ville Valo után, pedig nincs (teljesen) igazatok. A HIM jó zenét játszik. Aláírom, hogy nem vetem meg a frontember megjelenését, de nekem bejön a “lávmetál”. Valahol a szekrényem mélyén megvan a 2003-as Love Metal album kazettán, amit rongyosra hallgattam. Középiskolás koromban azzal gyakoroltam az angolt, hogy a dalszövegeiket fordítottam magyarra, és betéve tudtam az összes nótát. Valahogy nem igazán jut el a tudatomig, hogy Budapestre jönnek, pedig tényleg.
A HIM, vagyis teljes nevükön a His Infernal Majesty 1991 óta tör előre rendíthetetlenül. A finn banda 3 demo lemezzel indult, és ’96-ban megalkotta a „love metal” stílust első EP-jével, amelyet 666 Ways To Love: Prolouge címmel adott ki. Mindenki ismeri a Chris Isaak által írt Wicked Game-t, de nekem jobban tetszik az ő verziójuk. ’97-ben már megjelent az első nagylemezük, Greatest Lovesongs Vol. 666 néven, majd a következő rá két évre került a piacra Razorblade Romance címmel. Az évezred fordulóján a Join Me In Death örökre beírta magát a történelembe, mindenhonnan ez folyt. 2001-ben jött a Deep Shadows And Brillant Highlights, amiről 3 single is kikerült, név szerint: a Pretending, az In Joy And Sorrow és egy dupla, a Heartache Every Moment – Close To The Flame. Elérkeztünk a kazettámhoz (ha-ha) 2003, Love Metal. Ebben az időszakban került a képbe Bam Margera, az amerikai, profi gördeszkás. Elkezdte a zenekar heartagramját használni, és promózta őket a frissen indult Viva La Bam sorozatában az MTV-n. Ezen kívül a Buried Alive By Love videójának producere is volt.
2004-ben kiadták az And Love Said No: The Greatest Hits 1997–2004, amelyen két bónusz szám volt, a névadó And Love Said No és a Solitary Man. 2005 szeptember, Dark Light. Valószínűleg kicsit elhagytam a HIM-es korszakomat, ez az album annyira nem a szívem csücske, de attól még nem rossz. Minden esetre sokáig volt toplistás a Wings Of A Butterfly és a Killig Loneliness. 2007 Venus Doom – ahogy újra hallgattam ezt a lemezt, rá kellet jönnöm, hogy nagyon durva gitár témák vannak benne. Még mindig love metal, de kapott egy erős darkos beütést a komplett korong, plusz a Transformers film zenealbumán ott figyel a Passion’s Killing Floor. 2010 Screamworks: Love in Theory and Practice, ebből az albumból remix is készült, ahol olyan nevek formálták a HIM dalokat, mint például Tiesto, Morgen Page és Gavin Russom. S immár itt vagyunk a jelenben. Legutóbbi albumuk 2013-ban jelent meg, és Tears On Tape-re keresztelték.
Ahogy ezt a cikket írom, rá kell jönnöm, hogy a zenekarral együtt öregszem, és furcsa belegondolni abba is, hogy már több mint 10 éve ismerem a zenéjüket, és követem figyelemmel munkásságukat. Pozitív, hogyha a régi dalokat hallgatom, ugyanazokat az érzéseket keltik bennem, mint akkor, és a legújabbak sem különböznek radikálisan tőlük. Úgy gondolom, hogy a „love metal” alapjait szinten tartják. A jellegzetes gitár és a dob témák, a lassú-gyors váltások, az énekes selymes – khm – kéjelgő hangja. Valakinek pont ezért lehet unalmas, mert számról-számra, albumról-albumra visszatérnek a régi ritmusok. Engem a mai napig kimozdítanak a szürke hétköznapokból a maguk világába. Zárómondatul a lényeg: 2014. július 24. csütörtök, Budapest Park, HIM!
