Az edinburghi Hidden Orchestra két dobossal, organikus hangmintákkal, Poppy Ackroyd zongora- és hegedűjátékával és a mély basszusvonalakkal filmszerű, érzelemdús, ütősökben gazdag hangzásvilágot épít fel minden egyes koncertjén. Egyedi és koherens világukban megannyi réteg épül egymásra, s ragadja magával a hallgatót a dzsessz, a komolyzene, a drum’n’bass, a rock és a hip hop szárnyain. A szárnyakat pedig érdemes szó szerint érteni: a júniusban megjelent harmadik lemez, a Dawn Chorus főleg a producer-komponista-alapító Joe Acheson madárhang-gyűjteményére és a világ különböző helyein felvett apró neszeire épül. Vagy ahogy ő fogalmaz: “az album egy személyes hangnapló, időkapszula vagy memoár” – ebbe a zárt világba tekinthetünk majd bele novemberben, az A38 Hajón.
Az Edinburgh-ből származó Hidden Orchestra lényegében Joe Acheson szólóprojektje. A meglehetősen komoly klasszikus zenei háttérrel rendelkező frontember szinte mindent kipróbált: korán kezdett zenét szerezni, énekelt kórusban, játszott zenekarokban, tevékenykedett DJ-ként és producerként, improvizált különféle experimentális projektekben. Aztán gondolt egyet és megalapította a világ egyik első “képzelt nagyzenekarát”.
A Hidden Orchestra ugyanis nem egy klasszikus értelemben vett banda. Bár a turnézó felállás évek óta ugyanazt a négy embert takarja, a lemezírás folyamata náluk teljesen másképp zajlik, mint az megszokott. Acheson elmondása szerint nincsenek például közös stúdiózások: minden zenész külön veszi fel a saját részét, majd a sávokat elküldi neki, ő pedig a stúdiójában összerakja belőlük a dalokat. Ezek alapján a végeredmény lehetne akár egy dadaista kollázs is, ezerfelé elindulva, de sehova sem érkezve – a valóság viszont pont ennek az ellenkezője. Az eddigi három lemez ugyanis úgy bontja ki a legkülönbözőbb zenei hangulatokat, hogy a katarzis aligha maradhat el, induljon bár a belső mozi egy női hangbejátszással, jazzes dudorászással vagy zivatarral kezdődő égiháborúval.
Az idei Dawn Chorus azonban – az eddigi két lemezhez hasonlóan – több, mint a The Cinematic Orchestra albumtalansága miatt kialakult űr betöltése. Egy nagyon magabiztos, eredeti, friss és erőteljes együttes folyamatos zenei útkeresésének legújabb megállója. Az alapító által felvett madárhangok és a természet zajai tökéletesen harmonizálnak a kamarazenei hangzással, a filmzeneszerűen építkező, az ellentétpárokkal bátran kísérletező dalok pedig bárhol és bármikor kiragadják a hallgatót a világból. Nem lesz ez másképp november 29-én sem, amikor is a koncertekre kvartetté bővülő Hidden Orchestra ismét az A38 Hajón bizonyítja majd, hogy miért rajonganak értük annyian Glastonbury-től Pozsonyig.