Koncert

Jazz bár hangulat a Dürerben

By Varga Kriszti

July 21, 2015

Miközben odakinn tombol a hőség az idei év első számú felfedezettje, a Half Note City a hűvös falak közé menekül, hogy megtáncoltassa közönségét. Az alternatív pop, trip hop és acid jazz fúzióját képviselő magyar együttes a Dürer Kertben lép fel július 25-én. A New York-i jazz bár nevét viselő zenekar a Levi & the Sleepyhedz és a Quart8 után lép a színpadra, megkoronázva a legforróbb hónap utolsó szombat estéjét.

Bő egyórányi műsorral készülünk a Dürer Kertben megvalósuló koncertünkre. Külön öröm számunkra, hogy olyan zenekarokkal játszhatunk együtt, akiket legutóbb a Várkert Bazárban ismerhettünk meg a Zene Ünnepén – hívta fel a figyelmet Muzsnyai Márti, az együttes énekesnője.

A Half Note City zenekart a jazz&blues világából érkező, kísérletező kedvű Muzsnyai Márti énekesnő és a Mona Lisa Overdrive szkafanfenderes gitárhőse, Makkay Imre hozta létre 2012 februárjában. Még ugyanebben az évben kijött a zenekar első kislemeze a Roadie, melyen összesen öt felvétel volt megtalálható. 2013 végén a Japán című album is megjelent. A Half Note City (HNC) eddig meglehetősen aktív volt, hiszen a két album mellett öt klip is született, ugyanakkor a zenekar már új albumon dolgozik és hamarosan vadonatúj klipekkel lepi meg a rajongókat. Az együttes zenei világára az acid jazz, a space rock, a trip hop és a drum and bass stílusok keveredése jellemző.

A Half Note City két évvel ezelőtt lépett fel utoljára a kultikus helynek számító Dürer Kertben a Tilos Rádió Maratonon. Ezúttal új műsorösszetétellel készül az IQ-pop hazai képviselőjének számító együttes annak érdekében, hogy a szokásosnál pörgősebb legyen a koncert. Ennek megfelelően kikerül két, korábban rendszeresen játszott lassú szám és helyüket táncolhatósabb szerzemények veszik át. Természetesen a Dürer Kertbe is elvisszük vizuális támogató eszközeinket, melyeken korábbi klipjeink, illetve hangulatkeltő felvételink lesznek láthatók. De nem görcsölünk rá az estére, egyszerűen rábízzuk magunkat a helyi energiánkra – tette hozzá Muzsnyai Márti.