Jim Jarmush állandó alkotótársa, Jozef van Wissem, pár hónappal óriási sikerű budapesti premierje után visszatér az A38 Hajóra, méghozzá a szintén számos filmzenét jegyző Víg Mihály társaságában. Ezen a varázslatosnak ígérkező estén külön lépnek ugyan fel, de az egymás után következő mély és intenzív szólókoncertekből is kiderülhet, mennyi kapocs van a két nem mindennapi zenész között.
A nyugati világ talán legismertebb lantművésze – mondja róla nemes egyszerűséggel a Quietus magazin.
Ez a különös, magába forduló, groningeni kocsmáját New York-i belső emigrációra cserélő autodidakta művész élete már jó ideje a lant körül forog. Az egykor újhullámos és kísérleti rock zenekarokban gitározó van Wissem 1993-ban gondolt egyet, szakított a rock and rollal és az általa vezetett bárral, eladta mindenét, és az Egyesült Államokba költözött. Szinte teljesen magába fordulva évekig ki sem mozdult otthonról, csak speciális, hatalmas méretű, kétnyakú, huszonnégy húros lantján gyakorolt.
Első éveimet úgy töltöttem New York-ban, mint egy szerzetes – mondja van Wissem.
Aztán később, első lemezei után sokkal nyitottabbá vált, és rengeteg duóban dolgozott. Leghíresebb zenésztársa nem is „igazi” zenész, hanem filmrendező: a kétezres évek közepén találkozott Jim Jarmush-sal, akivel azonnal egymásra hangolódtak. Több közös lemezt is felvettek, de az együttműködés csúcsa kétségkívül Jarmush tavalyelőtti filmje, a Halhatatlan szeretők zenéje volt. Jarmush zenekara, a SQÜRL mellett van Wissem szerezte a film atmoszféráját alapvetően meghatározó, rendkívüli intenzitású zenét, amiért Cannes-ban díjat is kapott.
Van Wissem teljesen egyedülálló zenei világot épített fel, amiben a minimalizmus, az ambient, a klasszikus egyházi zene elemei keverednek rock- és zajrock-hatásokkal, blues-zal, folkkal. Sötét, melankolikus univerzum bontakozik ki van Wissem darabjaiból; nem véletlen, hogy sok rokonság van közte és az est másik fellépője, Víg Mihály között, akinek a holland lantos nagy rajongója.
Víg Mihály a nyolcvanas években a Trabant és a Balaton zenekarok alapítója volt, a magyar underground rockzene kiemelkedő alakja, akinek szomorkás, lírai, balladisztikus dalai igazi (anti)slágerek lettek. Túlzás nélkül a korszak emblematikus alakja, művészete a mai napig óriási hatást gyakorol nem csak a fiatalabb dalszerző-előadó generációkra, hanem az egész magyar kultúrára.
A filmmel aránylag hamar kapcsolatba került, az ő számai adják például az 1984-es Xantus János-film, az Eszkimó asszony fázik zenéjének gerincét. Tarr Bélával ugyanebben az évben kezdett együtt dolgozni, először az Őszi almanach-ban, majd jött a Kárhozat és a Sátántangó „főpróbájának” tekinthető, Az utolsó hajó című rövidfilm. A Sátántangó után – amelynek főszereplője is volt – Víg szerezte Tarr összes nagyjátékfilmjének, így a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és A torinói ló zenéjét is.
További információk az esemény weboldalán.