Április 2-án csak úgy dübörgött a MoM Kulturális Központ padlója a sok bokacsattogástól és talpodaveréstől a szabolcs-szatmári Parno Graszt együttes fergeteges muzsikája hallatán. A hét férfi és két női fellépőből álló banda, Szalóki Ágival kiegészülve, akkora bulit csapott, hogy szinte senki sem maradt ülve.
Bár a Parno Graszt szövegei alapjában véve a cigányság szavajárását követik (“összeváglak a hosszúnyelű késsel”, “attól félek (…) megvernek”) – akár magyar, akár romani nyelven szólalnak meg a színpadon – nagyon élvezhetőek mindenki számára. Feldolgozásaikat (például: Quimby – Sehol se talállak) velük énekeljük, és szinte magától elkezd mozogni a lábunk az olyan klasszikusokra, mint „A nézését meg a járását, csípőjének a ringását…”. Pláne, ha az ének- és táncbetétek közben felcsendül egy egészen más hangszín, és megjelenik a feketék közt a “hófehér(ke)”. Csodálatos összhangzást ötvöz a zenekar és Szalóki Ági kettőse, annak ellenére is, hogy a szólóénekesnőnek nagyon nehéz lehet egy gyakran improvizációra építő, összeszokott csapattal fellépnie. A nézőtér soraiból úgy tűnik, a dallista csak a tagok fejében létezik, inkább a közönség igényeihez alkalmazkodnak, és addig játszanak egy számot, ameddig kedvük tartja. Ha egy technikusi malőr közbelép, nem zavartatják magukat, talán nem is érdekli őket. Olykor táncra perdülnek, máskor pedig csak egy kanna ritmusait hagyják kibontakozni. De mindeközben Ágival közös lemezt terveznek, amit a nagysikerű koncert után, már szinte biztosra is vehetünk.
Oláh József és társai nagyszerű zenészek. Mégpedig attól, hogy módfelett természetesek; a dallamok irányítják őket, és nem fordítva. Olyasmi érzés fogja el a közönséget muzsikájuk hallatán, mintha egy falusi esküvőn venne részt az ember, egy nagyon vidám zenekarral, akiknek legfőbb célja, hogy zsigerből szórakoztassák a népet. Mindezt erőfeszítések nélkül, mint mondják, gulyással a gyomrukban, örömtelien. Mosolyognak közben, és mindnyájan együtt kurjongatják a dalokat. Hihetetlen, hogy még a nagybőgős is szólózik egy-egy számban, miközben pengeti a húrokat. A gitáros, meg hangszerét a földre téve, esetenként felkap egy hosszú botot, és úgy néptáncol, hogy tátva marad a szánk. A fiúk még Szalókit is megpörgetik – aki, ahogy látszik – nem is számít erre.
Vidáman távozik az ember, és jó darabig nem felejt. Tanulság: Get Closer koncertekre menni jó. Tegyetek ti is így, járjatok utána!
