Site icon Socfest

Szilveszterindító az A38 Hajón

A  Péterfy Bori & Love Band szokásos, A38-as évzáró-estindító szilveszteri koncertje friss filmzene-dalokkal, klasszikus balladákkal és nagy közös beforepartyval. Magyarország egyetlen kacatpoprock zenekarának idei egyetlen bulija az A38 Hajón!

Péterfy Bori énekesnő-színésznő pályafutása a kilencvenes évek elején kezdődött Budapesten, ahol a virágkorát élő alternatív színházi közeg aktív szereplője, később pedig a Nemzeti Színház tagja volt. Zenei karrierje a Tövisházi Ambrus zeneszerző-zenekarvezető által kitalált Péterfy Bori & Love Banddel indult el, 2007-ben, a Hajolj bele a hajamba című dallal, amely egyszerre országos ismertséget szerzett Borinak és a zenkarnak. Sanzonokból, alternatív rockból, és színes, pszichedelikus popból összeszőtt első albumuk felhelyezte a magyar zene térképére a Love Bandet.

Legutolsó lemezük, a tízéves jubileum alkalmával tavaly készült Bori X című album formabontó módon egy ingyenesen letölthető telefonos játék-app formájában jelent meg, amelyben a lemezanyag dalaihoz tartozó pályákon kell végigvezetni Bori figuráját az akadályokon. A működésének eddigi tizenegy éve alatt összesen hat stúdióalbumot megjelentető zenekar idei egyetlen budapesti koncertjét az év utolsó napján az A38 Hajón tartja, jó kis szilveszterindítóként.

KIEGÉSZÍTŐ SZILVESZTERI PROGRAMOK AZ A38 HAJÓN

Koncert+vacsora – 18.30-tól az étteremben | 19 900 Ft

Szilveszteri Luxury All Night Long – 19:00-től a Kiállítótérben | 29 890 Ft

Exit mobile version