Site icon Socfest

Underøath lemezbemutató a DK-ben!

Az Underøath, a keresztény metál alapzenekara régóta várt Erase Me c. új lemezével koncertezik a Dürer Kertben június 26-án a Crossfaith társaságában.

A floridai csapat némi leállást követően tavaly jelentette be, hogy stúdióba vonulnak, hogy elkészítsék nyolcadik lemezüket. Az Erase Me végül nemcsak nyolcadikként, de nyolc év várakozás után hozott újabb színt a zenekari életműbe, ismét az alapító dobos-énekes Aaron Gillespie tiszta énekével. A csapat 2013-as búcsúturnéját követően végül 2015-ben kezdett ismét mozgolódni a rajongók nagy örömére. A banda nyíltan és bocsánatkérés nélkül hirdeti vallásos világnézetét és küzd a látszólag áthatolhatatlan polémia világával – szól a bemutatkozásuk – az Erase Me illusztrálja azt a szentélyt, ami a szorongás, az árulás és a konfliktus pillanataiban véd, amikor az emberiség a hitrendszerekkel harcol.

Az Underøath elmondása szerint már a stúdióba vonuláskor pontosan tudták mit szeretnének rögzíteni, ebben pedig a Panic!at the Disco kapcsán ismert Matt Squire producer volt a segítségükre. Az Underøath vendége a metalcore-t játszó japán Crossfaith lesz, akik utoljára 2012-ben örvendezték meg hazai rajongóikat elektronikával megspékelt zenéjükkel. Most azonban június 26-án a visszatérő Underøath és a Crossfaith is tiszteletét teszi a Dürer Kertbe egy kivételes metál buli erejéig.

Exit mobile version