Idén is a közönség nevezi el a Fishing nagyszínpadjait - Socfest

Idén is a közönség nevezi el a Fishing nagyszínpadjait

Olvasási idő: < 1 perc

Immáron ötödik éve a közönség dönt a legbarátságosabb fesztivál hírében álló Fishing on Orfű nagyszínpadainak neveiről. A fesztivál tudatosan szorítja vissza a szponzori jelenlétet Orfűn, de a legnagyobb zenei helyszínek természetesen idén sem maradhatnak név nélkül! A publikum pedig minden évben lelkesen dönt: 2018-ban veszélyeztetett állatfajok (Tasmán ördög és Tiszavirág), 2017-ben kedvenc háziállat (Kacat – Beck Zoli kutyája), 2016-ban már nem élő zenész (Liszt Ferenc Nemzetközi Nagyszínpad), 2015-ben dalszövegidézet lett a nagyszínpad névadója – a közönség döntésének értelmében. 

Idén a Fishingen fellépő zenekarok dalaira, azaz dalcímekre lehet szavazni. A legfontosabb megkötések, hogy csak magyar dalcímet, és csak 2015 január 1. utáni dalokat lehet nevezni – a szervezők szeretnék, hogy ne ‘régi nagy klasszikusok’, hanem friss szerzemények legyenek a befutók. Így is rengeteg jó megoldás születhet: Mindenki boldog nagyszínpad, Ott, ahol akarod nagyszínpad, Szédülés nagyszínpad is lehet az idei Fishingen, csak hogy pár lehetőséget említsünk. A játék a fesztivál Facebook-oldalán zajlik, minden további részlet és szabály ott olvasható. És természetesen bárki bedobhatja, ha van egy jó ötlete – sőt, a szavazók között a szervezők bérleteket sorsolnak ki.

Minden eddigi évnél gyorsabban fogynak a Fishing on Orfű jegyei, már csak szerdai és csütörtöki napijegyek kaphatók az idei rendezvényre. Baranya megye legkedveltebb zenei fesztiválján fellép Hobo, a 30Y, a Kiscsillag, a Hiperkarma, a Quimby, a Vad Fruttik és még sokan mások.