DUBlőrök éjszakája - Socfest

DUBlőrök éjszakája

Olvasási idő: 2 perc

Igazi, ritkaságszámba menő zenei ínyencségre számíthatunk március 22-én a Super 8-ban. A DUBlőrök éjszakája a dub kialakulását eleveníti fel. Korabeli filmjelenetek, klasszikus felvételek eredeti kiadású, préselt lemezekről, live act és a hazai bulikról jól ismert lemezlovasok teszik lehetővé a pszichedelikus időutazást a napfényes Jamaicába.

Kevesen tudják, hogy számos mai irányzat nagyrészt ebben a stílusban gyökerezik. Nélküle nem létezne a hip-hop, a drum&bass, sőt még a techno sem. A hatvanas években itt találták ki a remixkultúrát, a gitáros és billentyűs akkordok helyett a dob és a basszus előtérbe helyezését. Hangszerré változtatták a stúdiót és a keverőpultot, előadóművészi rangra emelték a DJ-t, a vokáltól megszabadított és effektekkel teljesen átértelmezett zene pedig új, addig ismeretlen hangzások végtelen tárházát nyitotta meg. Gyertek velünk Bob Marley, Lee „Scratch” Perry és Osbourne “King Tubby” Ruddock varázslatos világába!

Kilenctől tizenegyig JAHFAR forrósítja a hangulatot. Ezt követően DU3NORMAL live act-je szól majd, akinek produkciója Magyarországon ebben a műfajban egyedülállónak számít, mivel klasszikus dub live set felszerelésével lép fel. A laptopjából kijövő hangsávok egy analóg keverőpulton futnak keresztül, ezeket effektezi nekünk élőben, roppant improvizatív zenei élményt nyújtva ezzel. A levezetést pedig a budapesti szórakozóhelyekről és a Tilosból is jól ismert DR. ANALOG vezényli le.

Az este folyamán olyan klasszikus, hatvanas évekbeli, jamaicai életérzést megjelenítő és a dub zene kialakulását dokumentáló filmekből vetítenek részleteket, mint a Rockers, a Dub Echoes, a Roots Rock Documentary vagy a Lee „Scratch” Perry életét feldolgozó The Upsetter.

DUBlőrök:

21:00 – 23:00 JAHFAR (warm-up)

23:00 – 01:00 DU3NORMAL (live act)

01:00 – 03:00 DR. ANALOG (dj set)

Cím: 1086 Budapest, Kőfaragó u. 8.

Beugró: 500 HUF