remix

TRIP to the Jungle: Pierrot a DJ-pult mögött – interjú

Pierrot Fonogram – Magyar Zenei Díjas és EMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer és játékfejlesztő, a Private Moon Studios vezetője és kreatív producere. Zenei pályája 1986-ban, még a középiskolás évek alatt indult. Ekkor vette fel a Pierrot művésznevet és a fél arcát takaró szomorúbohóc-maszkot, amely egy évtizeden át volt az ismertetőjegye. 1994-től elsősorban könnyűzenei producerként tevékenykedett;…

Orsolya Facsády | Zene | Buli | 2018. július 10

REMIXem, Sopronban

Remix- és feldolgozásversenyt hirdetnek a Telekom VOLT Fesztivál szervezői. DJ-ket, producereket és zenekarokat buzdítanak arra, hogy álmodják újra az a VOLT himnuszát, a WellHello és a Halott Pénz közös dalát. Az Emlékszem, Sopronban idén is a VOLT himnusza marad, de minden bizonnyal egy kicsit másképp. Máig óriási siker a Halott Pénz és a WellHello közös…

| VOLT | 2016 | 2016. március 08

Remix EP-vel jelentkezik Belau

A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a hazai zenei életben, a dalból most remix EP jelent meg. Kedves Péter egyszemélyes projektje különdíjat kapott a Klipszemlén, több rádió játssza, és számos külföldi médium is pozitív kritikával illette. Sammie Beats, Damien, gypsyROBOT.tv, Muzikfabrik & ThomChris és a Paperdeer gondolta újra a mára több,…

2016. január 20 Koncert, Lemez

A miénk, de mégis másé

A hazai elektronikai élet kiemelkedő alkotói gondolták újra az ANEZ dalait. A MamaZone kiadásában megjelenő remix ep-n a Listen Closely öt darabja hallgatható meg most egy teljesen más dimenzióba helyezve az eredeti számokat. A kísérleti elektronikus duót élőben legközelebb december 18-án, a G3 Klubban lehet elcsípni.

| Koncert, Lemez | 2015. december 18

Modernizált retro életérzés

A Back to the Future és a Star Wars hájpban újra dübörög a nyolcvanas évek. Ennek a modernizált, retro életérzésnek nincs nagyobb tolmácsolója a Com Truise művésznéven alkotó grafikus-producer-DJ-nél, Seth Haley-nél. Com Truise nem csak először érkezik Magyarországra, de rég várt új lemezét is bemutatja január 27-én az A38 Hajón.

| Koncert, Programajánló | 2015. december 12

DUBlőrök éjszakája

Igazi, ritkaságszámba menő zenei ínyencségre számíthatunk március 22-én a Super 8-ban. A DUBlőrök éjszakája a dub kialakulását eleveníti fel, hazai bulikból jól ismert lemezlovasokkal.

Facsády Orsolya | Zene | Buli | 2014. március 17