A szerencse az utcán hever - Socfest

A szerencse az utcán hever

Olvasási idő: 2 perc

Július 19-én ismét hangjegyek röpködnek Veszprém légterében, hisz’ indul a hazai fesztiválpaletta egyik legkedvesebb eseménye, az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztivál, azaz a VUF.

Nagy ugródeszka lehet ez a fesztivál a hazai pop-ipar szereplőinek hiszen tavaly például a Lóci játszik nyert Veszprémben, akik idén már a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató nyerteseként a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadán lépnek föl.

Persze nem lehet ilyen szoros összefüggést vonni, de az is igaz, hogy például Petruska pályafutása is a Utcazene Fesztiválon indult, majd a 2016-os Dal felfedezettje lett, most pedig már nálunk a zsűri tagja – teszi hozzá némi mosollyal arcán Muraközy Péter, az OTP Bank Veszprémi Utcazene fesztivál főszervezője.

A versenyben idén is a jelentkezőkből 20 zenekart/előadót választottak ki, akiket július 19-22. között Veszprém vendégül lát, és közülük 500-500 ezer forintot visz majd haza – a dicsőség mellé – egyrészt a közönség, másrészt a zsűri kiválasztottja.

A zsűriben most is ott van egy nemzetközi szaktekintély, az olasz Ferrara Buskers Festival programigazgatója, Stefano BottoniHorváth Gergely, akit a Petőfi Rádió műsorvezetőjeként ismert meg az ország, döntnök lesz a már említett Petruska András, aki 2009-ben a szakmai zsűri győztese volt, és természetesen Muraközy Péter is zsűri tag lesz, a VUF megálmodója.

Azóta is mindig szívesen visszatérek, figyelemmel kísérem a versenyzőket, így szívesen vállaltam idén a zsűrizést – mondja az énekes.