Aphex Twin: „Önelégültnek érzem magam.” - Socfest

Aphex Twin: „Önelégültnek érzem magam.”

Olvasási idő: 6 perc

Az Aphex Twin néven híressé vált, hazánkban leginkább a „Come to Daddy” és „Windowlicker” című számairól híres DJ-legenda, Richard D. James a kiadatlan zenék évtizedéről, a doboló robotokról és a kisvárosi életről mesélt telefonon a Rolling Stone magazin riporterének, szeptember 23-án megjelent, Syro című új albumának apropóján. Az eredeti interjút itt olvashatjátok.

aphex 1James éppen a háza melletti patakban úszott, amikor a szomszédja furcsa kéréssel állt elő: −A lányom barátja Aphex Twin-ből írja a szakdolgozatát, felhívhatna téged? −Korábban sosem beszéltünk, nem túl barátságos. Meg voltam győződve róla, hogy egyik szomszéd sem tudja, mivel foglalkozom – mondja az egész elektronikus szcénára nagy hatást gyakorló, ambient hullámokkal és fura ütemekkel operáló zenész. Thom Yorke szerint ő inspirálta a Radiohead Kid A című negyedik albumát. „Aphex feltárt egy világot, amelyben az én rohadt elektronikus gitárom felesleges – rém féltékeny voltam!”-nyilatkozta tavaly. Kayne West is feldolgozta az egyik számát, Skrillex pedig az 1997-es Flim című zenét örök kedvencének nevezte.

A világtól elvonultan, egy 300 fős skót faluban élő negyvenhárom éves művész 2001 óta nem adott ki új lemezt, így a szeptember 23-án a Warp Recordsnál megjelent Syro-t nagy várakozás övezte. Az LP azonban Aphex utóbbi munkásságának csak a felszínét karcolgatja: − “Körülbelül az egyötöde mindannak, amit az elmúlt tíz évben csináltam” – mondja. – “Azért adattam ki, hogy meghúzzak egy lélektani határt a zenék között, amelyeket eddig szereztem, és amelyeket ezután fogok. Így tudom, hogy ez a korszak lezárult, és továbbléphetek.”

aphex2Rolling Stone: (R.S.): Hogyan érzed magadat az új albummal kapcsolatban?

Aphex Twin: (A.T.): Leginkább kanosnak és önelégültenk – nevet.

R.S.: Nem rossz kombináció. Mikor raktad össze a végleges albumot?

A.T.: Az elmúlt években folyamatosan dolgoztam rajta. Hat hónapja adtam oda a Warp-nak.

R.S.: Hogy fogadta a kiadó az új albumot 13 évnyi hallgatás után?

A.T.: Steve (Steve Beckett a Warp Records társalapítója – a szerk.) valami ilyesmit mondott: „Ne csessz! Ne cseszd fel az agyam, haver!” Vicces srác.

R.S.: Miért döntöttél az új album kiadása mellett ilyen hosszú idő után?

A.T.: Már akartam régóta, csak nem jutottam el odáig, szenvedés volt. Arra gondoltam: „Érdekel még valakit ez egyáltalán?” Amikor a kiadóm igent mondott, azt hittem viccelnek. Azt vártam, hogy azt mondják: „Bocs, tesó, manapság már senki nem vesz lemezeket!”

R.S.: Azért gondolom sejted, hogy van igény a munkáid iránt. Idén is egy csapat rajongó 67 ezer fontot rakott össze a Kickstarter-en, hogy letölthessék az 1994-es Caustic Window című kiadatlan albumodat.

A.T.: Ez engem is cselekvésre késztetett, valóban. Tudod, nem nagyon szeretem a rajongókat – valahogy nem egészséges. Nem gondolhatsz folyton arra, hogy másokat tegyél boldoggá újra és újra. Ez viszont valóban megindító és kedves volt. Kicsit öregszem, és rájöttem: „Oké, az emberek várják tőlem a zenéket, nem tagadhatom meg tőlük. Lássunk neki akkor.”

R.T.: Aztán a Caustic Window bakelit-tesztpéldánya 46 ezer fontért kelt el az E-bay-en.

A.T.: Le voltam nyűgözve. Azt gondoltam, talán még senki nem kaszált ennyit egy lemezért. Kíváncsi voltam, melyik előadó kapott többet valaha is. Nem mintha pénzőrült lennék, de érdekelt. Gyorsan rákerestem, és egy John Lennon és egy Paul McCartney albumot találtam, amelyekért többet fizettek.

R.T.: Markus „Notch” Persson, a Minecraft videojáték megalkotója nyerte az árverést. Találkoztál vele valaha?

A.T.: Nem, sosem, de a gyerekeim szeretnének vele találkozni, nekik ő olyan, mint az Isten.

R.T.: Hány gyereked van?

A.T.: Két fiam, hat és nyolc évesek. Ők is csinálnak már zenéket. Nem tudom, ismered-e Mark Fell-t – avantgárd techno, ami nem táncolható. Valaki azt mondta, a fiam zenéje olyan, mint Mark Fell és Holly Herndon keveréke – ő egy másik experimentális alkotó. Találó a megfogalmazás – ötéves volt, amikor szerezte.

R.T.: Az apaság hatott a munkádra?

A.T.: Persze, kevesebb idő jut a zenélésre. Üvöltöző, verekedő gyerekekkel a háttérben nehéz koncentrálni. De már jobb valamivel, hogy idősebbek.

R.T.: Mesélj a faluról, ahol élsz.

A.T.: Glasgow mellett van, nagyon zárt közösség. Szeretem, de ha vidéken akarsz élni, erősebbnek kell lenned. Mindenkivel beszélgetned kell, és mindenki tud a dolgaidról. Egy hozzám hasonló, kissé autista arcnak ez megterhelő. Telefon még oké, de amikor szemtől szemben kell társalognod valakivel, az valóságos információdömping. Fárasztó.

kiemR.T.: Hogyan jössz ki a szomszédaiddal?

A.T.: A közvetlen szomszédom egy üzletember. Amikor beköltöztem, és először megláttam, megkérdeztem tőle: „Milyen szép ez a virág itt a kertjében! Mi a neve?” „Miért érdekel, el akarod szívni, vagy mi?” – válaszolta. Mintha azt mondta volna: „Tudom ám, hogy te is csak egy rohadt drogos zenész vagy!”

R.T.: Hogy néz ki az otthoni stúdiófelszerelésed?

A.T.: Egy…kettő…három…négy…öt…öt és fél stúdióm van, mind különböző hangzású.

R.T.: És közöttük vándorolsz, miközben zenét szerzel?

A.T.: Igen, nincs benne rendszer, szeretem. Az egyik szobában elektromechanikus robotok vannak, egy másikban MIDI orgonák és egy laptopos felszerelés a harmadikban. A negyedik lemezekkel van telezsúfolva. Amelyiket a leginkább használom mostanában, az egy hatalmas helyiség, nagy belmagassággal. Tele van tornyokkal, mint a szuperszámítógépek a hetvenes években. Belebújok az óriáskompjúterembe, és az emberek észre sem veszik, hogy a szobában vagyok. A feleségem mellettem van, és mosolyog, amikor ezt mesélem. Ő tudja a titkomat.

R.T.: Bocs, azt mondtad, hogy robotok vannak az egyik szobádban?

A.T.: Igen. Van ez a God nevű srác (Godfried-Willem Raes), ő csinált nekem néhány dob-robotot mostanság. Iszonyú jók, egy ideje már szórakozom velük, a legtutibb játék, amit el tudsz képzelni. Igazán jó robotok. Régen is volt nekem hasonló, de azokkal mindenféle probléma volt. Aztán akadnak még Disklavier billentyűk, MIDI orgonák, ezeket is számítógép kontrollálja.

R.T.: Inkább éjjel vagy nappal dolgozol?

A.T.: Az a legjobb időszak az alkotásra, amikor mindenki ágyban van már. Alapból fent lennék reggel ötig, de amikor iskolába kell vinnem a gyerekeket, akkor korán le kell feküdnöm, és ez szívás. Most szünet van, így elvagyok. A gyerekvállalás egyetlen hátránya, hogy korán kell kelned. De hamarosan keresek valakit, aki ezt pénzért megcsinálja.

720x405-130979630R.T.: Számíthatunk még új zenék kiadására tőled?

A.T.: Most eléggé rajta vagyok a szeren, remélem, ez a hangulat megmarad. Tervben van még legalább néhány másik album, kislemezek, ilyesmi. Több táncolós zene mint, amit tíz éve csináltam, experimentális dolgok, zajos, fura dolgok. Töménytelen mennyiségű zene. Nagyjából készen vannak, de nincsenek végső formába öntve. Ki kellene találnom, hogy mit csináljak ennyi számmal, és senki nem segít nekem. Most is ezzel az interjúval töltöm az időmet, ahelyett, hogy a zenéimen dolgoznék. Ezek miatt nem végzek soha időben.

R.T.: Van most nálad hangszer a hotelban?

A.T.: Igen, egy svéd gyártmányú digitális-analóg hibrid dobgép-sampler-szintetizátor. Rohadt jó. Mindennek, amit csinálok, zenével kapcsolatosnak kell lennie. Amikor feljöttem Londonba a sajtóesemények miatt, arra gondoltam, talán szerezhetek zenét a vonaton. De nem találtam konnektort. Amivel hazamegyek, azon tutira lesz, gondoskodtam róla.

R.T.: Milyen volt játszani idén a Glastonbury Fesztiválon?

A.T.: Jó. Soha nem akartam újra elmenni oda, de a feleségem még sosem volt, így mégis ott kötöttünk ki. Meglehetősen intenzív élmény, bár örömtelinek egyáltalán nem mondható. Lenyomtam egy normál szettet, oké volt. Aztán névtelenül léptem fel, és azt sokkal jobban élveztem. Eleinte kb. tízen táncoltak, aztán megtelt a hely, és igazi őrjöngéssé fajult a dolog. Lassan bevonzani az embereket, mint a patkányfogó. Úgy éreztem magamat, mint egy jó DJ.

R.T.: Az elmúlt években azért elég sokat DJ-ztél.

A.T.: Igen, szeretem. De ha Aphex Twin néven csinálom, az nem igazi DJ-zés. Ha tudják, ki vagyok, akkor is visítanak, ha rossz zenét tolok. Ha viszont névtelenül nyomom, nem úszom meg az apró hibákat, és ez sokkal élvezhetőbb. Azt hiszem, soha többé nem lépek fel Aphex Twin néven.

R.T.: Soha többé, tényleg?

A.T.: Soha, sohat többé. Túl sokszor csináltam, és talán elgyengülnék, ha valaki felajánlana egy bizonyos pénzösszeget.

Apex-Twin-WindowlickerR.T.: Gondolod, hogy ez a kor megfelelő időszak az elektronikus tánczenére?

A.T.: Abszolút. Hosszú időbe telt az emberiségnek kifejlesztenie ezeket az új eszközöket. Félig már robotok vagyunk, akár tetszik, akár nem. A gazdaság és a kreatív tevékenységek nagy része is számítógépen alapszanak. Fizikailag még nem kapcsolódunk hozzájuk, de ez nem jelenti azt, hogy nem részei az agyunknak.

R.T.: Van okostelefonod?

A.T.: Nem, egyáltalán nincs mobilom. Sok szempontból hasznos, tudom, de aggaszt, hogy Facebook-zombivá válhatsz általa. Én elvagyok nélküle.

R.T.: Találkoztál Skrillex-szel Glastonbury-ben?

A.T.: Igen, Skrillex utolsó hívására jöttünk. Egy órán át gázoltunk át a sáron, hogy odajussunk. De nem ismerem annyira a zenéjét, hogy nyilatkozzak róla. Fogalmam sincs, mi zajlik Amerikában. Vannak mostanában nagy elektronikus zenei előadók arrafelé?

R.T.: Persze, rengeteg.

A.T.: Amikor legutoljára ott jártam, olyan volt, mintha Amerika kitette volna a „rögtön jövök” táblát elektronikus zenei szempontból. Persze mindig ment ott valami őrület, de semmi mainstream. Ez megváltozott mára? Megy valami érdekes zene a rádióban?

R.T.: Avicii, Calvin Harris vagy Zedd például.

A.T.: Á, értem, mindig ez van. A populáris cuccok jönnek először, de ha kicsit keresgélsz, ráakadhatsz olyan különleges zenékre, mint az enyém. (nevet)