A Tankcsapda lesz a Depresszió előzenekara - Socfest

A Tankcsapda lesz a Depresszió előzenekara

Olvasási idő: 2 perc

Szinte teljes a várpalotai Alfa Fesztivál programja. Néhol “sablonos”, néhol kicsit kilóg egy-egy zenekar, és a címben szereplő geg sem tréfa.

A 2012-es velencei EFOTT fesztiválon, amikor mindent megváltoztatott az eső, úgy alakult, hogy a Depresszió zenekar a Tankcsapda után léphetett a színpadra. Az énekes több ízben megállapította, hogy bizony a debreceni zenekar az ő előzenekaruk (is lehetne). Májusban, pontosan 15-én, vasárnap este viszont a tervezett program szerint is így lesz. (azért úgy gondolom, hogy a Tankcspda kérte az időpontot – a szerk.)

A bejegyzés 2012 júliusában született!

De nem csak ezt az érdekességet fedeztük fel a fesztivál programjában, eleinte, csak átfutva a line-up-ot, arra gondolhatnánk, hogy kicsit tematizálni próbálták a színpadok műsorát, ám tüzetesebb vizsgálat után rá kell jönnünk, hogy van néha egy-egy név, ami kilóg a többiek által képviselt stílusból. Talán nem is baj ez, így legalább mozognak az emberek.

Mondjuk az “ismerj meg számodra eddig ismeretlen bandát” elv nem nagyon érvényes, mert ki ne ismerné Ganxsta Zoleet és a Kartellt, akik a Kalapács, a Rómeó Vérzik és az Ossian után lépnek majd színpadra, vagy éppen ki ne szeretne lötyögni Dévényi Tibi Bácsi retró diszkójára még akkor is ha egész nap rappeltek azon a színpadon. A Vad Fruttik szombat esti műsora is némiképp kilóg a Junkies-Pokolgék-Alvin trióból, ám a várpalotai zenekar, ha épp nem elszállósban nyomulnak, mégiscsak idefér (meg azért Várpalota na… – a szerk.).

De ez inkább csak kekeckedés, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy a program egy más aspektusból való megvizsgálása. A lényegen mit sem változtat. Két főbb stílusirányzat (a rock és a rap) rajongótábora biztos ott lesz, de nem lennénk meglepve, ha pénteken ellepnék a tinik a Halott Pénz és a Wellhello koncertek első sorait. Sőt, talán akkor sem, ha vasárnap délelőttre még bekerülne egy-két olyan fellépő is, akik egy családbarátabb nap elengedhetetlen kellékei.

A fesztivál árai továbbra is barátságosak, a három napos bérlet, kempinghasználattal 7990, de a helyszínen is csak egy ezressel kell többet fizetni érte.