Kis SZINesek II. - Kocsma-mámortól a Balkánig - Socfest

Kis SZINesek II. – Kocsma-mámortól a Balkánig

Olvasási idő: 2 perc

Korábban már bemutattunk öt együttest, amelyeket joggal várhatunk a Szegedi Ifjúsági Napok idei kínálatából. Most folytatjuk a sorozatot, és hozunk némi Balkánt keletről, egy kis lóherés kocsmaszagot nyugatról, sőt ennél messzebb tekintünk, és egyenesen a Plutot vesszük célba. Na, ez az igazi multikultiság!

Dob, basszusgitár, tangóharmonika, billentyű, trombita, szaxofon, harsona. Valódi zenei élményt ígérő összeállítással készül a Szegedi Ifjúsági Napokra a SKAtch. A magyaros, balkáni fűszerezésű zenét játszó együttes hazai pályán érezheti magát, hiszen 2008-ban Szegeden fektették le a zenekar alapjait. Számos tagcsere után végül 2011-ben alakult ki a mostani formáció, és úgy tűnik, megérte keresni a tökéletes összeállítást, a SKAtch ugyanis idén januárban adta ki K.R.E.Sz. című, három dalt tartalmazó kislemezét. Érdemes belehallgatni, különösen a címadó szám miatt!

Őrült, ír kocsmazenével is találkozhatunk majd, ha ellátogatunk a SZIN-re – és ez ma már nem is olyan meglepő. Ha meghalljuk a Firkin zenéjét, azonnal teli korsó sörrel a kezükben táncoló, furcsa kiejtésű, részeg férfiak jutnak az eszünkbe. Persze nem maradhatnak ki a képből a gyorsléptű, zöld ruhás nők sem, ha pedig továbbtekintünk, mélyzöld, lóherékkel teli gyepet látunk. Pedig nem kell Írországba utazni egy kis dublini hangulatért. A részeg tengerésszel még mindig baj van, de kicsit azért megváltozott.

2005-ig igazságtalanul sajátította ki a Pluto nevet egy lefokozott törpebolygó és egy rajzolt kutya. Egy magyar alternatív rockzenekar ugyanis – nem titkoltan egyébként, inkább az előbbi, mint az utóbbi által ihletve – felvette ezt a nevet, és azóta sorra teszi elénk a lemezeket. Az utolsót éppen idén márciusban mutatták be Fedélzetre! címmel. Ha a Firkin részeg tengerésze után a Pluto csillagközi hajójára is kíváncsiak vagyunk, nem kell messzire mennünk, ők is ott lesznek ugyanis az idei SZIN-en!

Nem, egyszerűen kizárt, hogy ők magyarok legyenek. A legtöbben így reagálnak, amikor meghallják az Ivan&The Parazol valamelyik számát. Nem véletlenül kételkedünk, hiszen a budapesti zenekar a 60-as, 70-es évek amerikai hullámát idézi meg úgy, hogy közben modern vonásokkal is ötvözi azt. Bár az együttes csak idén lesz három éves, máris Fonogram-díjra jelölték. Aki nem ismerné őket, annak azért, aki pedig igen, annak azért érdemes a play gombra kattintani – aztán pedig jegyet váltani Szegedre.

Bár az öszvér-pop furcsa meghatározás, valóban nehéz konkrét megjelölést találni az Óriás zenéjére. Éppen ezért talán elég, ha annyiban maradunk: jó. A 2005-ben alakult együttest nem kell bemutatni a hazai fesztiválközönségnek, legújabb, Tűz, víz, repülő című albumukat viszont talán még nem hallotta mindenki. Aki kíváncsi rájuk – és ki ne lenne -, az tudja a helyet: a Tisza partján találkozhat velük.