Mi az a monodráma? – kérdezte a néző. Egyetlen művész által előadott drámai alkotás – mondta a Wikipédia. És az jó nekem? Erre a kérdésre kereste a választ a Nemzetközi Monodráma Fesztivál névre hallgató programsorozat, a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál több estén át tartó eseményén. Mi egy Dosztojevszkij-adaptációt láthattunk a Bárka és a kijevi DAH színház jóvoltából, Vladiszlav Troickij rendezésében. Az író Klim, akitől már az Anna Kareninát is nagyon szerettük.
A Harmadik nap – Én…ő…ők…ő…vagy bukott angyal című mű a brosúra szerint Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényének elképzelt fejezeteit meséli el az igazi átváltozóművész hírében álló Tatjana Vaszilenko tolmácsolásában, aki egy korábbi Bűn és bűnhődés adaptációban összesen négy szerep megformálásával bizonyította tehetségét.
A művésznő 5-10 perces monológokat adott elő holtra fagyva megtalált gyermektetemekről, éhező, terhes anyákról, jobb sorsa érdemes, gőzmozdony elé ugrott öngyilkosokról, a moszkvai utcák mocskában élő, valaha ártatlan prostituáltakról és koldusokról, halálos csalódást okozó hűtlen szeretőről. Magával ragadott a szöveg hangzásvilága: az igazi, hamisítatlan orosz realizmus tél- és vérszaga, a fájdalmak dokumentumfilmeket megszégyenítő, pontos, valósághű részletezése. Csak az orosz realisták képesek ilyen “végül is az élet a húsba hasító világfájdalom és a rohadó hullák ellenére is szép” jellegű hangulatot teremteni. Az egyetlen negatívumot a szövegek összevisszasága és a mondanivaló megfejthetetlensége jelentette számomra. Az egyes részletek nem kapcsolódtak – ami talán nem is baj –, de gyakran egy szövegblokkon belül is hiányoltam az összefüggést. Úgy tűnt, mintha Dosztojevszkij, Tolsztoj, Csehov, Gogol vagy Paszternák műveiből ollózták volna össze őket.
Monodrámát most láttam először. Azonban csupán két színész szereplésével zajló előadást már igen, és egyáltalán nem unatkoztam rajta. Emellett nagy kedvencem Örkény Azt meséld el, Pista című alkotása Mácsai Pállal. Akárcsak a stand-up-comedy vagy a Slam Poetry műfaja, és imádok jó szónokokat, szavalókat is hallgatni. Egyetlen ember igenis képes igényes és érdekes előadóművészi teljesítményt nyújtani. Ebben az előadásban a művésznő mellett szerepelt még a Szöveg Tartalma, a Hangzásvilága, a Mondanivaló, a Színészi játék, a Díszletek, a Zene, így mondhatjuk, hogy a monodráma is többszereplős alkotás.
Tatjana Vaszilenko arcjátéka, mozdulatai szintén tetszettek, drámaisága nem csapott át erőltetettségbe, a szépen csengő ukrán szavak sokat dobtak ez előadáson. Sikeresen ellensúlyozta ez a hangalámondást végző magyar, férfi szinkrontolmács unott, minden érzelmet nélkülöző, tökéletesen kifejezéstelen hangjának egyhangúságát. A színpadot körülbelül tíz centiméter mélységben víz borította, amely kezdetben egy feketén csillogó tükörnek tűnt. Amikor a művésznő belelépett, és fodrozódni kezdett, kiderült, hogy a testünket hetven százalékban felépítő anyagról van szó. Emellett a korábbi Annak Karenina előadáshoz hasonlóan megint alkalmaztak kamerás háttérvetítéseket és igazi tükröket is, hangulati elemként.
Nálam 5 pontból 4-et kap az előadás, a szövegek kuszasága és a mondanivaló részleges hiánya miatt. Amúgy minden rendben ment, így nem ez volt az utolsó monodráma, amire jegyet váltottam.