John Travolta alakításában láthatjuk először mozivásznon, a nyolcvanas évek második felében, a Gambino családot irányító legendás Don-t John Gottit, aki megmutatta a világ számára, hogy ki a főnök.
Annak ellenére, hogy korábban több tévéfilm, dokumentumfilm is foglalkozott már vele, a 44 éves amerikai rendező, Kevin Connolly volt az első, aki egész estés filmet készített a már rég mozivászonért kiáltó történetből. Mielőtt belemennénk az elemzésbe, álljon itt pár sor a film főhősének azon éveiről, amik nem kerülnek bemutatásra. Az előzmények ismerete különösen fontos a maffia témájú filmek esetében, hiszen ez egy annyira zárt, sötét és szövevényes világ, hogy mindezek nélkül a néző nem tudja átlátni az eseményeket, amibe belecsöppen. A film történetmesélés szempontjából a könnyebb utat választja, és a címszereplő életének azon szakaszára fókuszál, amikor az elér a bűnszervezet csúcsára. Ne rójuk fel ezt negatívumnak, hiszen Gotti-t is ebben az időszakban ismerte, és kedvelte meg a nagyvilág.
Az olasz-amerikai szülők ötödik gyermekeként 1940. október 27-én, a new yorki Bronxban született John Gotti (John Travolta) tucatnyi testvérével, nagy szegénységben és nélkülözve nevelkedett. A szerencsejáték-függő apa nem tudta megteremteni a megélhetéshez szükséges körülményeket. A család öt fiú gyermeke hamar kapcsolatba került az utcai bűnözéssel, majd pedig az olasz maffiával, amelyben John, Aniello „Neil” Dellacroce (Stacy Keach) protezsáltja lett. 1957. október 25-én a Gallo banda egyik tagja, Carlo Gambino (Michael Cipiti) megbízásából, végzez Albert Anastasia-val, akinek „Don Carlo” vette át a helyét, új nevet adva ezzel a Mangano családnak. Mivel a régi gengszter hagyományokat tisztelő Neil, bár korábban Anastasia-t támogatta, új főnökéhez is hű maradt, ezért cserébe 1965-ben Don Carlo, öregedő alvezére (Joseph Biondo) helyére őt nevezte ki.
Neil Dellacroce (Stacy Keach) visszatartotta a Ruggierora és Gottira nézve terhelő hangfelvételeket és ezzel megakadályozta Gottit abban, hogy Paul Castellano (Donald John Volpenhein) helyére törjön az amerikai Cosa Nostra élén. Az 1985 február végén kezdődő maffiaperben a Genovese család feje „Fat Tony” Salerno fővádlott mellett „Big Paul” Castellano a Gambino családból, Carmine „Junior” Persico a Colombo családból, „Tony Ducks” Corallo a Lucchese famíliából és Philip „Rusty” Rastelli a Bonanno család főnöke is ott ültek a vádlottak padján. 1985 december másodikán Dellacroce rákban meghalt. Patrónusa elvesztése után Gotti ledobta láncait, és elhatározta, hogy megöli Castellanot. Gotti egykori mentora utolsó tanácsainak köszönhetően, pontosan térképezte fel a helyzetet és ismerte fel az adódó alkalmat, így sikerrel jár.
Gotti egy olyan Don képében tetszelgett, aki csak a sajátjainak árt, de a civileket nem bántja. Gotti valóban szerette szülővárosát, és mindent meg is tett azért, hogy a Nagy Alma lakói megbecsüljék. Egy maffiózó számára, aki az utcán dolgozik, létszükséglet, hogy a közössége befogadja, mert ha a helyi lakosok elkötelezettek lesznek felé, és a szervezetén kívül is, nem pedig csak azon belül tisztelik, akkor sokkal könnyebb dolga lehet a hatóságokkal szemben. Gotti, bár a lokálpatriotizmus és a bűnöző életmód tökéletes kombinációját fejlesztette ki, a többi főnök nem nézte jó szemmel nyilvános szerepléseit. Az újdonsült Don azonban nem volt épp lámpalázas, sőt kifejezetten élvezte a kamerák előtti szereplést. Ezen alkalmakat rendre fel is használta arra, hogy kapcsolati és pénzbeli tőkéjét latba vetve, csúfot űzzön az amerikai igazságszolgáltatásból. A közbeszéd a Teflon Don nevet ragasztotta Gottira, ami arra utalt, hogy minden vád lepattan róla, idővel azonban sikerült olyan vádat találni, amitől leolvadt Gottiról a teflon.
A Gotti című film legnagyobb erőssége, hogy végig megtartja sodró lendületét egy olyan érzelmi hullámvasúton, amelyen a néző a szerelem és a gyűlölet, a születés és a halál, valamint a valódi- és a fogadott család között csapódik ide-oda. Travolta jól alakítja Gottit, és vélhetően a hasonló témájú filmekben járatosabb vetarán-színész kollégái egyikére sem illett volna jobban ez az adott szerep. A vágás és a film zenéje még jobban ráerősít az amúgy is szélsebesen pergő történésekre, amik csak gyász idején torpannak meg egy-egy pillanatra. A jelenetek közé bevágott archív felvételek megtörik a film egységes képi világát, és ahhoz a csekély plusz információhoz és referenciához képest, amit nyújtanak, jobban tágítják a forgatókönyvön tátongó lyukakat. A forgatókönyv hiányosságait magyarázhatnánk a retrospektív elbeszélésmóddal is, mondván az öreg Gotti már nem mindenre emlékezett ugyanúgy, viszont a történetmesélés szempontjából ez további alkalmat adott volna arra, hogy több háttérinformációval lássák el a nézőt a látottakról.
A Gotti című filmen kétség kívül lehet ugyan fogást találni, de a kisebb hiányosságok sok esetben megindokolhatóak. Találni ugyanakkor benne több olyan, már-már ikonikus jelenetet, amelyek igazán meg tudnak ragadni a néző fejében, és amiket el is vár az ember egy valódi gengszterfilmtől. A Gottit a Travolta rajongókon kívül, elsősorban azon nézők számára ajánlott megtekinteni, akiket érdekel az amerikai maffia világa, mert az ő számukra különösen érdekes csemege lehet például John Gotti Jr. (Spencer Locco Lofranco) beavatási jelenete.
Pontszám: 72