Egy sörrel a kezünkben nézhetjük meg kedvenc hírességeink, filmszereplőink karikatúráit december 30-áig, délután öt és hajnali kettő óra között a Pótkulcsban (Csengery u. 65/b). Interjú a karikaturistával, Rácz Emese Máriával.
A kiállítás megnyitóján elhangzott, hogy kiskorod óta rajzolsz, és már sok vizuális területen kipróbáltad magad. Hogyan jutottál el a karikatúrákig?
Amikor felköltöztünk Pestre, egyik kedvelt programunk a filmnézés lett, hétköznap főként sorozatok, amelyekben felfigyeltem néhány karakterre, és kíváncsi voltam, hogy meg tudom-e úgy fogni a legszembeötlőbb tulajdonságaikat, hogy a rajzomon is felismerhetőek maradjanak. Néha sikerült, ilyenkor büszke voltam magamra. Tervezem, hogy több gyakorlással – ha úgy tetszik, firkálgatással – felfejlesztem profi szintre ezt a hobbimat.
Mi alapján választottad ki, hogy megannyi híresség közül kiket figurázol ki?
Ez nagyon egyszerű, azt rajzoltam le, akihez épp kedvem volt. Nyilván azon hírességek közül választottam, akiket gyakran láttam a képernyőn, a filmekben, vagy azt a bandát, akiknek készültünk menni a koncertjére. Például King bácsit ajándékba rajzoltam, de örömmel tettem, hiszen én is nagyon bírom a könyveit.
Mi volt a technikád, a munkamódszered a képek elkészítésekor?
Van egy rendszere ennek az alkotási folyamatnak: miután kitaláltam, hogy ki lesz az alany, fotókat nézegettem róla, néhányról skiccet készítettem, párat meg lementettem magamnak. Amikor megtaláltam a tökéletesen szimpatikus fotót, akkor arról egy hosszabb ceruzás vázlatot rajzoltam, ezt még reális megfogalmazásban, majd nekiestem a nagy munkának szénnel, ahol már elnagyoltam a jellemvonásokat. Persze volt olyan eset is, amikor azonnal belecsaptam a lecsóba, olykor kissé türelmetlen vagyok.
Melyik a személyes kedvenced a kiállított képek közül?
Hű, erre nem tudok egyértelmű választ adni. Úgy érzem, nincs olyan, hogy „egy mind fölött”. Mindegyikben van olyan rész, amit kedvelek, és mindegyikben látok javítandó hibát is. Annyit tudok elárulni, hogy azért választottam Teal’c-et a plakátom „arcának”, mert az a karikatúra sikerült elsőként úgy, hogy azt éreztem, közelítek a valódi megoldáshoz.
Kiknek és miért ajánlod a kiállítás megtekintését?
Ennél a pontnál szeretném idézni a jó, öreg rádióhallgatók gyakran ismételt mondását: „mindenkinek, aki szereti”. Most komolyan, én nem szeretnék határokat szabni, hogy mely korosztálynak vagy nemnek való; hiszem, hogy bárki találhat ott a számára érdekeset. Ha mindenképp mondanom kell csoportokat, akkor megemlíteném a műkedvelőket, sorozatfüggőket, viking metál fanokat, sci-fi és Terence Hill rajongókat, valamint a könyvbarátokat. A miértekről csak annyit, hogy miért ne?
Mit tanácsolsz a többi alkotónak, aki a munkája mellett szeretne művészként érvényesülni?
Azt, hogy csak akkor alkosson valamit, ha valóban kedve van hozzá, és munkája közben (illetve végeztével is) elégedettséget és teljességet érez az öröm mellett.