Tegnap családi összejövetelen voltam. Sok rokon akadt szegről meg végről. A lakás hogy is mondjam, nagy volt és zajos. A bejárati ajtónál ugrottam egy nagyot, amikor Vili papa magán hagyta a tíz dioptriás szemüvegét, amit a legyek tanulmányozása végett hord az ő bevallása szerint. Ez azt eredményezte, hogy a papa kétségbeesetten eldobta a botját és ordítozott, hogy:- Földrengés! Földrengés!– Jött Ica néni, és mikor végre bejutottam, újfent sikítottam egyet; az ajtó fölött egy kitömött vadkan feje ékeskedett, agyarában piercingekkel. Ica néni: – Jaj kicsim, ne ijedj meg a karikáktól, csak megjelölték. Azt mondta egy kondás, hogy a disznókat megjelölik és karikákat dugdosnak ide-oda. No, menj fel kis angyalom, vetkezz csak le!
Mikor fölértem a lépcsőn, furcsa sírást hallottam. Hát– gondoltam magamban-Zsuzsika biztos szomorú. De ekkor akkorát ordítottam, hogy a befagyott tó jege is berepedt. Csak egy fehér maszkot láttam, amiről kiderült, hogy Zsuzsi csak arcpakolást tett fel:- És ennyire fáj, hogy sírsz?– kérdeztem. Ő:-De én csak énekeltem. Ekkor felszaladt a kicsi fiú, Tomi, hogy közölje, mehetünk vacsorázni. Érdekesen alakult. Ica néni nem a főzés mestere. Csak teát tud főzni, de abból is kihagyja a filtert meg a cukrot. De megkíséreltem gulyáslevesnek nevezni azt a rózsaszínű löttyöt, amiben furcsa dolgok voltak.
–Na és mi újság felétek? A 80 éves néni ezt meghallotta- bár nem tudom hogy-és ezt válaszolta:- Hogy mitől félek? Én nem szeretném, ha rátaposnának a protézisemre! Meg amikor elmegyek a spejzba ne lopják el a befőtteket! Múltkor is barackbefőttért mentem, és csak leguggoltam pihentetni a lábam, hát már nem volt ott. Vagy nem barack volt? Alma, biztos, hogy alma. Vagy szilva? Á, barack, de ki ette meg? És miért kente össze a számat?
Ekkor hatalmas puffanás hallatszott az előszobából. Semmi különös nem történt, csak a kicsi Tomi akart az öt fokos lépcsőn leszánkózni egy odaállított kis medencébe. De semmi baja nem lett. Az óvszer, amit a fejére húzott, az pattant csak el, egyenesen Béla úrfi-így hívatta magát a családfő- szájába: – Ez most már beteges Béla!– csattant fel a felesége, Helga, aki egyébként különleges szokásokkal rendelkezik. Az a mániája, hogy a kutya egy isten és csak a szobában szabad lennie. A szobája telis-tele van szupermen képekkel, és szent meggyőződése, hogy létezik. Éjszaka még beszélget is vele. Persze mindig kiderül, hogy csak álmodik.
Egy óra múlva áthívtak a szobába, de a kényelmes bőrfotel helyett a szőnyegen kellett kuporognom, mint ahogy a család többi tagja tette ezt. A kényelmes komfort ugyanis az istenített ebnek dukált. Egy halacska úszott az akváriumban egy foszladozó könyv lapjai társaságában. Zsuzsi így tanítja a halakat, azt mondta. Nyáron esténként elalvás előtt a szúnyogoknak mond esti mesét, és mikor lekapcsolja a villanyt, megöleli a kedvenc könyvét, a Siccet. Belépett gumicsizmában a legidősebb fiú, Géza, aki kint sátorozik a kertben, és délutánonként megszámolja a fűszálakat. Szerinte ettől jobban nőnek. Szóval belépett borzas hajával, büdösen. Azt mondta, vadászni volt:- Mire vadásztál? Csak nem vadkanra?– kérdeztem:- Dehogy! Találtam 10 cm-nél hosszabb fűszálat. Amikor be akartak avatni a családba, és Zsuzsi mellett kellett volna aludnom, felkeltem, és rájöttem, hogy van az enyémnél lököttebb család.