A nyár legsportosabb fesztiválja - Socfest

A nyár legsportosabb fesztiválja

Olvasási idő: 2 perc

Nem véletlen, hogy az EFOTT-ot tartják a legsportosabb nyári fesztiválnak, hiszen a táncon és a csápoláson túl –  Jessie J, John Newman, Lost Frequencies, Dub FX, a Volbeat és a legnagyobb magyar együttesek koncertjei mellett – nappal számos mozgalmas tevékenységet lehet űzni, vagy éppen az új sportőrületeket kipróbálni. Itt a reggelek ébresztő tornával indulnak!

Vizi és vízparti mozgásformák egyaránt megtalálhatók lesznek június 10-16. között, Velencén. A kifejezetten erre a tematikára kialakított sziget megfelelő terepet ad a különböző versenyeknek, de a fesztivál területén belül szinte bárhol sportos fiatalokra, vagy éppen ismert sportolókra bukkanhat az érdeklődő. Az EFOTT-on rendezik meg az egyetemi strandkézilabda, strandröplabda és rögbi bajnokságot – emellett lesznek persze lazább, olykor sörre menő küzdelmek is.

Minden évben több újdonság kerül a fesztivál vérkeringésébe, íme az idei sportos csemegék:

o    Ultimate frisbee (az eszközt az ellenfél térfelére kell eljuttatni anélkül, hogy földet érne)

o    Lucky arrow (csapatban történő íjászat, cél az ellenfelek és kihelyezett célpontok kilövése)

o    Polefitness (rúdsport)

o    Kviddics bajnokság: (labdák átjuttatása különböző pontokat érő lyukakon)

 Szerencsére ma újra menőnek számít mozogni és egészségesen élni, ezért egyre több fiatal választ magának valamilyen sportágat. Az EFOTT-ra érkezők 40%-a sportol a helyszínen, és ezt az arányt szeretnénk még fentebb tornázni. Legyen szó a nagyobb múlttal rendelkező játékokról vagy éppen a legfrissebb vívmányokról, azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbb Efottozó számára tegyük élménnyé a sportot – mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. A mozgást aztán a Civil Téren zajló edukációs előadások és kerekasztal beszélgetések egészítik ki, ahol ismert emberek, sportolók és szakemberek ösztönöznek egészséges életmódra.

Boxolni, akadályt futni, wakeboardozni, vívni, lasertagezni, streetballozni ugyanúgy lehet a 2018-asEFOTT-on, mint például streetworkoutot vagy sportlövészetet gyakorolni. De a higgadtabb mozgásformákat kedvelőknek is akad program bőven, a víz adta lehetőségeket kiaknázva például jógázhatnak az újhullámos SUP deszka használatával és jógaoktatók segítségével. Aki némi sört is vinne a mozgásba, annak a fenti mozgásforma sörjógára való szakosodása ajánlott. A labdarúgás szerelmeseinek a strandfoci mellett érdemes kipróbálni a buborékfocit, a teqballt vagy a dartsfocit is, a szurkolóknak pedig egy óriás ledfallal felszerelt aréna áll majd rendelkezésükre, hogy végigizgulhassák a VB-t.

A fesztivál idén is meghirdeti, sőt Budapest mellett Székesfehérvárról is elindítja a Tekerj az EFOTT-ra!megmozdulást, amelynek keretein belül évente 100-200 diák hajt bringával a helyszínre.

EFOTT, csak szabadon…