A nyár a kikapcsolódásról, a végtelen bulikról, a szerelemről szól. Ezeket az élményeket nem csak megélni érdemes, hanem újra és újra felemlegetni. A Fluor Tomi és Diaz alkotta új film a zenekar dalai által inspirált történetekből álló, egy egész nyarat átfogó aftermovie. A címe lehetne akár “történeket Wellhellora” is. #Sohavégetnemérős “kritika”.
Hiába láttuk az előzetest és olvastuk a sajtóanyagot, valahogy mégsem erre a koncepcióra gondoltunk, amikor elkezdődött a film. A pozitív csalódásra viszont mi sem számítottunk. Azt gondoltuk, hogy a Wellhello játsza majd a főbb szerepeket. Ezzel szemben ők csak a háttérben jelentek meg, kicsit bemutatva azt az életet, amit ők élnek nyáron, a turnéállomások közti bohózatba illő vásárlásokat és ahogy felismerik őket egy-egy ártatlannak tűnő helyszínen.
Leszarom, hogy hangosan rágsz, szeretlek!
A film hat kis története során kívülről láthatjuk azt a fura világot, amiben igazából mi magunk is benne élünk. Néha szürreális és némi túlzás is előfordult egy-egy sztoriban, de annyira életszerű. Szerintem mindenkivel előfordult már, hogy az exeiről ábrándozott, vagy a kiszemelt lányról fantáziált. Sőt, a teljes filmszakadásig bulizás is megtörtént már sokunkkal.
Nagyon tetszett, hogy a jelenetek meglepően ügyesen voltak megcsinálva. Ugyan volt néhány szereplő, akin látszott, hogy nem az évszázad színésze, de talán emiatt is volt olyan életszerű az egész. Ráadásul nem irreálisan szexi cicababákat és macsó srácokat láthattunk a vásznon, hanem teljesen átlagos külsejű szereplőgárdát sikerült összehozni, akik olykor sikeresek voltak, olykor pedig pofára estek a hétköznapi, itt-ott sztereotipikus jelenetek során.
A vlogger ugyanaz mint a blogger csak beszédhibával
Különösen tetszetős volt, hogy a filmben ténylegesen használták a mai informatikai megoldásokat. Ott volt a csaj, aki odalibegett szelfizni és bénázott a telefonnal. Vagy a Tinderen nyomuló lányok, akik ugyan a filmben inkább a rendszer “buktatóit” mutatták be, de azt is zseniálisan. Ami kicsit erős volt talán, az az utolsó jelenetben feltűnő folyamatos videótelefonálás – bocs, FaceTime-ozás. Úgy vélem, hogy az információs társadalom ide, folyamatos kommunikációs igény oda, ez nálunk nincs elterjedve ennyire. Viszont arról is némi képet kaphattunk, hogy mennyire elveszett tud lenni az ember, ha nincs meg a telefonja és magára van utalva.
“Mi emberek életének filmzenéi vagyunk”
Ezt Fluor Tomi nyilatkozta egy vidéki interjúja során, ám a filmet végignézve 100%-ig egyet tudok érteni vele. A Wellhello pont az a zenekar, ami a kellemes dallamaival és a sokszor zagyvaságnak tűnő, ám komoly mondanivalóval is rendelkező szövegével nem csak a fiatal tiniket mozgatja meg, hanem – ahogy a filmben is látszik – az idősebb korosztályt.
A hat kisfilm pedig egy-egy dalukra, azoknak is inkább egy-egy sorának, részletének a mondanivalójára lett felhúzva, amik megszólították a fiatalokat. Szerintem nem túlzás és remélem nem sértő azt mondani, hogy hat olyan sztori, ami akár hat videoklip is lehetne.
Reméljük, két-három év múlva kapunk folytatást is, új Wellhello dalokkal és újabb vicces sztorikkal.
kiemelt kép: mediaklikk.hu