Kézműves borok és művészet a Gellért téren

Hiánypótló borkereskedés és galéria nyílt Vino Piano néven a Bartók Béla úton, a Gellért Hotel szomszédságában. Aki szeretne kevésbé ismert kézműves magyar borokkal és egyéb gasztronómiai termékekkel találkozni, mindezt pedig képzőművészettel és zenével fűszerezné, az feltétlenül látogasson el ide! Az ugyanitt működő Art IX-XI Galéria folyton változó kiállításai mellett koncertek, borkóstolók és egyéb rendezvények is szerepelnek a repertoárban. A tulajdonossal és ötletgazdával, Vajas Balázzsal és párjával beszélgettünk.

Socfest: Hogyan álmodtátok meg a helyet, mi volt a koncepció, ami megszületett?

Vajas Balázs: A cég tavaly novemberben alakult, de tudat alatt már az elmúlt öt-hét évben is erre készültem. Angliában élve ráébredtünk, hogy külföldön egyáltalán nem ismerik a magyar borkultúrát, a művészetet és úgy általában Budapestet. Hazatérve végül vettük a bátorságot, és céget alapítottunk. A kézműves borkultúra mellett a szörpök, a lekvárok, a sajtok és egyéb termékek is teret kapnak, bemutatkozhatnak nálunk.

S. F.: Mit jelent a kézműves bor kifejezés számodra?

V.B.: Kisüzemi eljárással, a hagyományőrzés jegyében készülnek. Hozamkorlátozás révén a bort hagyják megszületni, nem befolyásolják egyéb adalékanyagokkal, így egy tiszta, organikus nedűt kapnak, amelyben sokkal jobban érezhető a termőterület jellegzetessége, a talaj ásványossága. Borászok, régiók már egy korty után felismerhetővé válnak.

S. F.: Milyen borvidékek képviseltetik magukat nálatok?

V. B.: Tulajdonképp mindegyik. A kedvesemmel, Böbivel a cégalapítás előtt hátizsákkal vágtunk neki a magyar szőlőtermő vidékeknek, hogy felkeressük azokat az eldugott, érdemtelenül ismeretlen pincészeteket, amelyek bekerülhetnek a repertoárunkba. Pálinkás Lászlóra egy szekszárdi dűlő utolsó házában bukkantunk rá. Ő a rendkívül ismert Eszterbauer borászat főborásza, a sajátját viszont csupa lelkesedésből állítja elő a fiával. A dörgicsei Mörk András az utcáról sétált be hozzánk, miután megtudta, hogy az akkor még csak néhány hónapja üzemelő Vino Piano végre egy olyan hely, ami a “kicsiket” támogatja. Az országjárás egy bő nyarat tett ki, ez elegendő idő volt az induló szortiment megalapozásához. Fontos számunkra, hogy ne engedjük el egymás kezét a pincészetekkel, őrizzük a hagyományt és értéket teremtsünk.

S. F.: A többi kézműves termékkel hogyan találkoztatok?

V. B.: Vannak az ötletünk iránt érdeklődő, bort azonban egyáltalán nem fogyasztó vendégek. Nekik akartunk kedvezni, amikor a különféle kézműves piacokon járva érdekes gasztronómiai termékekre bukkantunk. Egyik partnerünk egy Mendén élő bácsi, aki gyógynövény specialistaként kosárral járja az erdőt, mentát, csipkebogyót gyűjtve. Találhatóak még a termékpalettánkon ínyenc szörpök, sajtok is, vagy például borlekvár.

S. F.: A művészet kezdettől fogva része volt a koncepciónak?

V. B.: Igen. Az általános iskolai éveim alatt a zene és a képzőművészet szeretete szinte belém ivódott. Picit tudok zongorázni és Angliában a festészetbe is belekóstoltam, de végül úgy döntöttem, hogy inkább a rendezvényszervezés oldaláról közelítem meg ezeket a területeket. A bor-imádat is Londonhoz köthető. Sokat jártunk ott éttermekbe, ahol különleges borokkal találkoztunk, és sajnos a magyar nevek ismeretlenségével is szembesültünk. Emellett jó barátságot kötöttem egy lengyel és egy spanyol sráccal (Lukasz Maslonik, Jose Ignacio), akik sommelier képzésre jártak, így körülöttük minden a borról szólt. Egy alkalommal épp egyszerre mondtunk fel a munkahelyünkön, hogy három hétre elutazzunk Spanyolországba, egy frenetikus gasztronómiai felfedezőútra. Azóta Lukasz barátom Krakkóban nyitott egy borbárt, Jose pedig hazatérve egy nagy borászat képviselőjévé vált. Nagy hatással voltak rám a fiúk, sokat kaptam tőlük.

Tizenöt négyzetméteren kezdtük a Vino-t, egy kis alapterületű, de nagy belmagasságú helyen a Vármegye utcában. Ezt a kis falterületet folyton változó tárlatokkal töltöttük meg,  a képeknek fenntartott hely azonban idővel kevésnek bizonyult. Ezért bekopogtattunk a szomszédos galériákba is, megkérdeztük, hogy jöhetünk-e ide egy jazzkoncerttel, egy borkóstolóval, egy irodalmi esttel, egy párhuzamos kiállítással. Véleményem szerint a művészet és a borkultúra nagyobb támogatásra szorul ma Magyarországon. A két műfaj jól tudja támogatni egymást, mivel mindkettő egyfajta hedonista életszeretetet hirdet. Az a hely, ahol most vagyunk, már korábban is galériaként üzemelt, és többször tartottunk itt rendezvényeket még a Vármegye utcai Vino-időszakában. Ezek az alkalmi közös munkák egy hosszú távú együttműködéshez vezettek és azóta itt, a Bartók Béla úton működünk..

S. F.: Mit gondolsz a magyar borkultúra helyzetéről?

V. B.: Az utóbbi időben a rozé nagyon elterjedt az átlagfogyasztók körében . A rozéfröccs népszerűsítése egy tudatos marketingstratégiai fogás eredménye. Ez a  könnyű, nyári, gyümölcsös bor a fiatal korosztálynak is jobban bejön, buliban, teraszon lehet literszámra vedelni, viszont kissé háttérbe szorította a minőségi borfogyasztást. A rozénak fél évet kell ülnie palackozás előtt, de nem bír el egy évet, nagyon friss. A tavalyi már kifutott, új még nincs, de az emberek – például az én vendégeim is – ezt nem tudják, és folyton keresik.

S. F.: Van kedvencetek az általatok forgalmazott borok közül?

V. B.: Mindegyiket másért szeretjük. A borászokhoz érzelmileg is kötődünk, alig várjuk az új tételeiket. Az egri Nyolcas Ádám kékfrankosát, Losonczi Bálint pinot noir-ját, Mörk András 13-as sauvignon blanc-ját emelném most ki hirtelen.

S. F. : Hogyan néz ki a stábotok? Hányan dolgoztok együtt?

V. B.: Én végzem a menedzseri, döntéshozói feladatokat, de Böbi, a párom ebben rengeteget segít. Kuti Vilmos barátommal közösen szerkesztjük a frissen elindított online magazinunkat Wine and Art címmel. Ő borszakértői minőségben is támogat minket. Az oldal célja, hogy a borászatok és a művészek kapjanak egy internetes bemutatkozási felületet. Írtunk például Mózes Tamaráról, aki Franciaországban adott ki egy lemezt öt párizsi zenésztársával, és ebben a hónapban fel is lépett nálunk, Nagy János Erkel-díjas zenész társaságában. A Nagybányai Tájképfestő Telep szeptemberi kiállításán pedig Véső Ágoston Munkácsy-díjas művész köszöntötte a látogatókat.

S. F.: Körbesétálva a helyen láttam ecseteket és vásznakat az egyik teremben, illetve itt lent a földszinten alkotásokat a falon.

V. B.: Igen, László Dániel képzőművész dolgozik az emeleten, a falakon pedig most éppen olasz és magyar képzőművészek alkotásait, köztük egy rendkívül híres itáliai szobrász felfújható festményeit tekinthetjük meg. A kiállítás címe: Magnetic Zone.

S. F.: Művészként hogyan tud valaki bekerülni kiállítani hozzátok?

K. B.: A kiállított alkotásokat László Dániel, a szintén itt működő Art IX-XI Galéria vezetője, a Sensaria Képzőművészeti Egyesület elnöke választja ki. A cél a hazai és a Kárpát-medencében található, határon túli magyar művésztelepek – például a vásárhelyi vagy a temerini – bemutatása, szintén egyedülálló módon. Egyéni kiállítások helyett tíz-tizenöt művész válogatott festményeit, szobrait láthatjuk. Ez úgy működik, hogy az adott művésztelep meghívja a művészt egy nyárra vagy néhány hónapra, hogy közösen alkossanak, ezt követően pedig az illető képeket vagy szobrokat ajánl fel a telepnek. Ezeket a képeket tehát nem eladásra szánták, hanem a művészek és a művésztelepek munkásságát hivatottak bemutatni.

S. F.: Milyen programokra számítsanak az idelátogatók?

V. B.: A borkóstolók és kiállítások mellett sok más programra is nyitottak vagyunk. Még a kicsi Vino-ban tartottunk egy előadást tizenöt német srácnak a magyar borokról, itt az új helyen pedig a közeli Finn Nagykövetség egyik dolgozója kért fel bennünket egy hasonlóra. A magyar fajták hangsúlyozásának érdekében az aszúk és a rozék mellett Toronyi György szekszárdi kadarkáját is megmutattuk nekik. A Kult11 alapítvány révén a Design Hétben is részt vettünk. Egy formatervező polckészítéssel kapcsolatos workshopot tartott, egy alapítvány pedig felkért néhány művészt, hogy életnagyságú elefántbébi-szobrokat fessen meg. Az elefántok a Design Hét alatt  a Bartók Béla út üzlethelyiségei előtt álltak, mi is “kaptunk” egyet. Majd az elefántszobor-csordát elárverezték, és a bevételt egy hajléktalanszálló támogatására fordították. Volt már nálunk sajtkészítő-foglalkozás, vagy keresztény zenekar koncertje is. Sokfajta kezdeményezést befogadunk. Továbbra is a galéria-funkció betöltése és a magyar kézműves bor- és gasztronómiai kultúra népszerűsítése marad az elsődleges célunk.