Schwarzeneggertől Jonah Hillig - Megjelent a Filmanatómia legújabb kötete - Socfest

Schwarzeneggertől Jonah Hillig – Megjelent a Filmanatómia legújabb kötete

Olvasási idő: 2 perc

Október 20-án jelent meg a Filmanatómia legújabb része, Az akciófilm. A kötetből megismerhetjük a műfaj kialakulásának történetét, végigjárjuk a fontosabb állomásokat Dr. No-tól Rambón át egészen a John Wickig.

A Dr. Kárpáti György és Schreiber András vezényletével megszerkesztett könyv (alapvetően az egész sorozat) hiánypótló a hazai piacon. Az akciófilmnek egyelőre nincs magyar irodalma, leszámítva pár cikket (itt megemlítendő Király Jenő, akinek munkái fontos hivatkozási alapot jelentettek), ezért jó, hogy végre megjelent egy áttekintő a műfajról. Persze biztosan sokan kevesellik majd a tartalmát, de ahogy a szerkesztők a könyvbemutatón elmondták, terjedelmi okokból – nehéz szívvel ugyan -, de meg kellett válniuk bizonyos témáktól. Így például a távol-keleti, ázsiai akciófilmes szférát csak a hongkongiakra szorították.

A könyvből megismerhetjük az akciófilm kialakulását, ami már a filmezés korszakának legelejéhez köthető, illetve az is kiderül, hogy a mai akciófilm miből és hogyan alakult ki. Sok szó esik a nyolcvanas évek muszklimenjeiről, főként a legikonikusabb és részben stílustermető alakjairól, mint Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone. Külön fejezetet szentelnek a zsarus haverfilmeknek, ezen alműfaj kialakulásának egészen a 22 Jump Streetig, és ezzel utaltam is rá, hogy az olyan hibridműfajok, mint az akcióvígjáték sem maradhatnak ki.

A Die Hard és maga Bruce Willis, mint akcióhős olyannyira jelentős volt, hogy ő egy külön fejezetben dicsőül meg. Kitérnek egy-egy rövidebb fejezet erejéig a külföldi/európai darabokra és természetesen az ázsiai (hongkongi) vonalra. Az akciófilmes franchise-okról is külön fejezetben olvashatunk, James Bond időtálló karakterétől kezdve az olyan elnyűhetetlennek tűnő és tagadhatatlanul egyszerű tematikájú sorozatokig, mint a Halálos iramban széria. E kötetben érthető módon magyar vonatkozásokat kár keresni, hiszen nem alkottunk még ebben a műfajban, noha a Dögkeselyű egyesek szerint megfeleltethető az akciófilm kritériumainak. Bár a rendező, András Ferenc erről másként vélekedik. A vele készített interjú is elolvasható a könyvben, amelyet Barát Kornélia készített.

Feltehetőleg nagyon sietős volt leadni a könyvet a nyomdába, legalábbis a rengeteg figyelmetlenségből történő elütés, betűfelcserélődés, stb. ezt sugallja. A szerkesztők stílusa (név szerint: Dr. Kárpáti György, Schreiber András, Farkas Viktor, Huber Zoltán, Orosdy Dániel, Baski Sándor, Szalóki László) ugyan elkülönül, de a témában sok az átfedés. Többségében nagyon olvasmányos és közérthető a tanulmánykötet, ámbár akad enyhén szárazra sikeredett rész, amin nehezebb átrágni magunkat. De alapvetően elég könnyen olvasható, értelmezhető, sőt elég szórakoztató, helyenként vicces, így nem csak a tárgyilagosságra törekedtek.

Kép nincs a könyvben, gondolom ez terjedelmi okokból nem is lett volna megvalósítható és egyébként sem lexikonnak készült. Viszont a műfaji besorolásoknál jó ötlet lett volna egy áttekinthető táblázatot készíteni, hogy melyik műfaj, hibrid, műfajcsoport stb., hova tartozik, mert ahogy az már az ezt megelőző kötetekben is elhangzik, nehéz besorolni, meghatározni a műfaji határokat, pláne manapság, amikor egy mozgóképre egyszerre lehet rámondani, hogy romantikus, akció, dráma, sci-fi, kalandfilm, képregényadaptáció, stb. Pozitív, hogy a könyv végén ajánlanak 30 „kötelező” filmet és a név- és filmjegyzék is megkönnyíti az utólagos keresgélést. ( A cikkbe válogatott előzeteseket a könyvben legtöbbet hivatkozott filmek alapján válogattam)

A könyv címe nem árul zsákbamacskát, tévedésből senki nem fogja megvenni, ugyanakkor e kötet nem csupán a filmszakosoknak vagy filmes területen dolgozóknak nyújthat élvezetet, a műkedvelő laikusok is kedvüket lelhetik benne.

Az eredetileg 10 részesre tervezett könyvsorozat következő témája a vígjáték lesz, és az már biztos, hogy Jim Carrey és Eddie Murphy munkássága szerepelni fog benne és valószínűleg – bármennyire fájdalmas is – de a Sandler, Stiller, Schneider hármas is megkerülhetetlen, mint ahogy az Amerikai pite jellegű filmek is. Bár ez csak találgatás egyelőre. Addig is íme az eddig megjelent kötetek időrendben: Címlapsztori – Az újságírószerep változása az amerikai hangosfilmben , A horror, A sci-fi, és a legújabb, Az akciófilm.