Gyilkossági helyszín vagy vágyak háza lesz az Impró, a Momentán színháza?

Olvasási idő: 2 perc

Budapest, 2019. október 30. – Izgalmas, misztikus, nyomozós és vágyakkal játszó, varázslatos, virtuóz – talán ezekkel a szavakkal lehetne leginkább jellemezni a Momentán Társulat legújabb két előadását, a Gyilkosság az Ó utcában imprókrimit és a Dzsinn című produkciót. A két előadás premierjéhez különleges alkalom is dukál: a társulat november 11-én ünnepli 16. születésnapját, melynek kapcsán egy négynapos szülinapi imprós hosszúhétvégére invitálják a közönséget.

Két különleges bemutató előadással, egy nemzetközi vendégjátékkal és Mácsai Pállal közös Lev&Te produkcióval ünnepli születésnapját Magyarország legismertebb improvizációs társulata, a Momentán. Az imprócsapat minden évben igyekszik megújulni, és legismertebb előadásai mellett új produkciókkal is meglepni az improvizáció iránt érdeklődő nézőket. Az idei évadban három új premiert tűzött műsorra, melyből kettő – a Gyilkosság az Ó utcában című imprókrimi és a Dzsinn produkció – születésnapi keretek között debütál a november 9-10-ei hétvégén.

A Gyilkosság az Ó utcában című előadásban minden alkalommal egy rejtélyes gyilkosság titkai után nyomoz a közönség. „Lesz interaktív tanúkihallgatás, nyomkeresés jóskártya alapján és egy őrült végjelenet, amikor már az sem biztos, ami addig az volt” – meséli Bódy Gergő, az előadás ötletgazdája. „A krimi műfajt ötvözzük a misztikummal, és ami külön érdekesség: a Momentán történetében először az előadást egy kerettörténetbe ágyaztuk. Még mielőtt bármi történne a színpadon, a nézők máris egy izgalmas világban találják magukat. Szóval várunk minden krimire, fejtörésre, rejtélyre, imprós kreativitásra vágyót” – tette hozzá Bódy Gergő.

Ki ne vágyna arra, hogy legtitkosabb, legmerészebb, legbanálisabb vágyai teljesüljenek? És mennyire meglepődünk, ha tényleg bekövetkeznek. Mire vagyunk képesek azért, hogy megtörténjenek, és mi jön azután, ha valóban teljesülnek? A Dzsinn című előadás középpontjában a vágyak állnak. „Elképesztően izgalmas műhelymunka keretei között hoztuk létre ezt a produkciót, már az alkotói munka is csodálatos volt” – mondta el Várady Zsuzsi, a Dzsinn egyik megálmodója és játszója. „Az előadás két felvonásból áll, melyek teljesen más szövetűek és hangulatúak. A produkció első fele a nézők titkos vágyainak a játékos színpadra vitele a Momentántól már jól ismert interaktív és pörgős módon. A második fele viszont az improvizáció salto mortaléja, hiszen a Momentán négy imprósa és zenésze egyetlen nézői ötletből, inspirációból építkezve hoz létre egy sosemvolt világokból építkező impróuniverzumot a színpadon.” – fűzte hozzá a társulati tag.

A két hétvégi premier mellett már csütörtöktől elkezdődik a szülinapi készülődés, hiszen november 7-én egy nemzetközi produkció – öt ország öt imprósa – Community című előadásával várja az angolul értő közönséget. Pénteken, november 8-án Mácsai Pál vendégszereplésével fut Molnár Levente kétszemélyes előadása a Lev&Te. A születésnap fő attrakciója pedig a két premier lesz.

A Momentán Társulat ebben az évadban futó új előadása még a Radar, mely közéleti témákat dolgoz fel a témában jártas szakértő bevonásával. November hónapban Nagy Balázs klímakutatóval játszik előadást a társulat a klímaváltozásról.