Utóljára színpadon a Szépet fogtok álmodni - Socfest

Utóljára színpadon a Szépet fogtok álmodni

Olvasási idő: < 1 perc

Garaczi László a Nemzeti Színház felkérésére, a hatodik parancsolat alapján született darabjával érkezik Budapestre a Soltis Lajos Színház. A MU Színházbeli vendégjáték egyben darabtemetés is, hiszen a celldömölki társulat Szépet fogtok álmodni című előadása május 9-én látható utoljára.

A Nemzeti Színház 2008-ban felkért tíz magyar írót, hogy a tízparancsolat egy-egy parancsolatából készítsen darabot. Garaczi László a hatodikat kapta: „Ne paráználkodj!”. Az előadás az eredeti darab sokadik, legfrissebb változata.

Három nővér – egy forró júniusi hétvége. Bea földrajztanár egy általános iskolában. Másfél éve jár Ákossal, aki a programozói tehetségét felhasználva készített magának egy virtuális barátnőt, és szeretne a továbbiakban hármasban élni a két nővel. Kriszta színészhallgató. A kiváló énekes, ám túl sokat tépő Balázzsal jár, a neten keresztül viszont megismerkedett a kaszkadőr Danival, aki a szeretője lett. A gimnazista Zsófi a legkisebb. Neki még nem volt fiúja, eddig egyedül a macskájához volt komoly érzelmi kötődése, csakhogy a macska kiesett az ablakon, és elpusztult. Kriszta rábeszéli a neten való randizásra. Ezzel elkezdődnek a bonyodalmak. Ráadásul közeledik Szent Iván éjszakája. A megoldás kulcsa: Csikóváralja!

A kortárs dráma a Soltis Lajos Színház szinte egész társulatának szereplésével került színre. A fiatalok párkeresési gondjaival, a szexuális identitás keresésével, a virtuális világ és a való élet összeütközésével foglalkozó ifjúsági előadást elsősorban középiskolásoknak és fiatal felnőtteknek játsszák.

Az előadás 2016. május 9-én 19:00 órai kezdettel látható utoljára, a MU Színházban.