A Meztelen Diplomaták című zenekar már korábban rájött arra, amit mi csak most tapasztaltunk. Koppenhága az egyik legélhetőbb európai város. Van tenger, csatornák, híd Svédországba, rengeteg Carlsberg és Tuborg, Andersen-mesék és persze megszámlálhatatlanul sok bicikli. Egyedül a viking középkor hiányzik kicsit.
Egy hét CPH-ban igazi felüdüléssel ér fel. Busszal ugyan húsz óra az út (prágai átszállással és kompozással együtt), repülővel viszont 90 perc alatt ott termünk, legalább is Malmöben, ahonnan még kábé két óra a dán főváros.
Már a vasútállomás épületén megakad a szemünk, hát még hogy ámulunk és bámulunk, ha kimegyünk a kapun, meglátva a szemben lévő Tivoli vidámparkot, amely az 1800-as évek elején épült. A közeli Városháza térről nem is beszélve… Akár rögtön biciklire pattanhatunk, hiszen a turistapontokon kihelyezett City Bike-okat mindössze húsz koronáért köthetjük el úgy, ahogy egy bevásárlókocsit szokás. A bringautakon külön közlekedési lámpa jelzi, mikor gurulhatunk tovább kettő, és mikor négy keréken. Kétsávos, jól elkülönített a kerékpáros járás, sokszor még kanyarodósávot is találni. Reggelente és munka után nagyobb dugó van a cangások körében, mint az autósoknál.
A dánok meglehetősen adnak az öltözködésre. Nem hiába jött létre a Cycle Chic-nek nevezett, bringás életmód, ami már hazánkban is dívik. Eső, hó és erős szembeszél ellenére is mindenki teker, állításuk szerint azért, mert drága a benzin és szennyezi a környezetet. Mondják ezt úgy, hogy több mint száz koronás órabérért dolgoznak, ami itthon nagyjából ötezer forintnak felel meg. Persze a helyi árak is ehhez igazodnak. Egy három decis sör a kocsmákban – átszámítva – majdnem nyolcszáz forintba kerül.
A nyelvük érthetetlen, de leginkább a némethez hasonlít. Olyan, mintha elharapnák a szavakat, vagy motyognának. Angolul viszont mindenki beszél, így nem könnyű elveszni. Egy dán csak akkor érti meg, mit mondasz neki, ha helyesen ejted ki a szavakat. Hibázás esetén néz rád bambán, szinte nem reagál semmit. Ott élő ismerőstől tudtuk meg, hogy a skandináv fővárosban nem a fiúk szedik fel a lányokat, hanem fordítva: a csajok pasiznak. A legtöbb ember szőke, és arról ismerszik fel, hogy kimondottan csinos, jól öltözött. Kövér dánt nem igazán látni, hiszen mindenki sportol, fut és biciklizik, valamint konditerembe jár.
A hiedelmekkel ellentétben, Koppenhágában egyáltalán nincs hidegebb, mint itthon. Néha kicsit jobban fúj a szél vagy szemerkél az eső, de sokszor kisüt a nap is. Buszon, vonaton és metrón egyaránt lehet biciklit szállítani. A szervizek ajtaján pumpa lóg ki, hogy egy defektet bármikor orvosolni lehessen. A bicajokat egyébként nagyon kevesen lakatolják le, gyakran csak egy hátsó kerékre szerelhető, patkó alakú zárat rögzítenek, hogy ne lehessen továbbgurulni vele. A jólét miatt eszükbe sem jut lopni.
A Guiness rekord palackgyűjteményt is bemutató Carlsberg-gyár kötelező látnivaló, akárcsak a föntről nézett városképből kilógó tornyok (Dóm, Tőzsde, Nikolaj Kirke, Vor Frelsers Kirke, Christiansborg). Aztán ott az őrségváltás, ami a kereken hetven éves királynő palotája (Amalienborg) előtt zajlik, nem sokban térve el az angol „parádétól”. A leghíresebb, Kis Hableány (Den Lille Havfrue) szobor borzasztóan kicsi, és kint üldögél egyedül a város szélén, ami elég megdöbbentő. Állítólag sokszor lefűrészelték már a fejét, és időnként eltűnik, amikor kiállítják máshol. Érdekesek még Nyhavn negyed színes házai, a szintén periférián elhelyezett Kastellet erődítmény, a szélmalmok és Christiania. Utóbbi egyfajta kolóniát takar, amelyet egy csapat hippi alakított ki a hetvenes években. Legális a fűterjesztés, fotózni viszont szigorúan tilos. Elrettentésképpen külön iPhone-fa áll a bejáratnál nyáron a kíváncsiskodók összetört és fellógatott telefonjaival. Ezen kívül létezik obszervatórium, planetárium, állat- és botanikus kert, opera, Királyi Színház és megszámlálhatatlanul sok, 17-18. században épült templom meg kastély. Különös figyelem irányul a haditengerészetre és a katonaságra, amelynek tagjait városszerte láthatjuk fegyverrel. Feltehetőleg nem a NATO egyenruhásai, inkább az hazai olajat őrzik. Okkersárga házakban élnek, laktanyáikba gyakran beleütközhetünk.
A félszigeten átalában halat vagy rákot esznek. Nemzeti eledelük a vajas kenyérnek fordított smørrebrød, ami egy gazdagon megrakott, rozsos szendvicset takar. Joghurtot egyliteres kiszerelésben kapni, tejes dobozban. A polcok legmeglepőbb termékének a disznózsírból készült chips számít, amit talán a tepertőhöz hasonlíthatunk. A sörös címkék karácsonyi dizájnra váltása országos ünnepként ér fel, józan fiatalokat biztosan nem találni akkor az utcán. A malátalevek mellett glögg-öt (forralt bort) is isznak.
A dán felsőoktatás EU-s diákok számára ingyenes, de a megélhetés meglehetősen sokba kerül. Az albérletekkel egy árkategóriába fekvő kollégiumok gyönyörűek, nem is csoda, hiszen a dánok az építészetben és a dizájn tervezésben a legjobbak. Nem találni két ugyanolyan házat Koppenhágában. A modernet és a klasszikust korrektül ötvözik, egyáltalán nem zavaró, ha beépül ma egy régebbi negyed. A csatornák között hajókázva jól megfigyelhető mindez akár egy Canal Tour-on veszünk részt, akár a sima helyi járatra ülünk fel.
Egy szó, mint száz, nem semmi egy nemzet. Látszólag nem idegeskednek semmin, inkább mosolyognak mindenen. Nyilván, mert jó életszínvonalon élnek. Ez sokat számít. Abban bízom én is, amiben a dal: „dán leszek egyszer, hogyha meghalok”.