A 28 éves, budaörsi srác, Kovács László tavaly nagy álmát váltotta valóra, amikor fél évre maga mögött hagyta hazánkat, hogy egyetlen hátizsákkal a vállán nekivágjon az ismeretlen Indiának. Mi az a backpacking? Kaland, a szabadság keresése, vagy önmagunk megtalálása? Egy új kultúra kitárultatása, az ismeretlen felkutatása? Party, barátkozás, szerelmek? Fárasztó élmények, csalódások, félelmek? Trendkövetés, felvágás? Esetleg mindegyikből egy kicsi? Ezekről faggattuk.
SF: Mennyi időt töltöttél az utazással? Milyen országokban jártál?
Laci: Összesen hat hónapon keresztül jártam Ázsiát. A Brunei Szultánságban, Kuala Lumpurban, Hong Kongban és Szingapúrban csak néhány napom volt. Indiába vágytam leginkább, több hónapon keresztül vándoroltam ebben a hatalmas országban.
SF: Mi volt a legérdekesebb dolog, ami történt veled?
Laci: Rengeteg érdekes dolog történt, nehéz egyet kiválasztani. Egyszer át kellett 
kelnünk a folyón, és nagyon drága volt a komp, így elhatároztuk, hogy gyalog vágunk neki. Egy idő után azonban olyan sziklás részhez értünk, ahol nagyon mély volt a sodrás. Megcsúsztam, és el kellett dobnom a hátizsákomat, hogy ne fulladjak meg. Benne volt minden értékem, a fényképezőgépem, az útlevelem, a pénzem. Végül nem történt semmi baj, de abban a pillanatban ez egyáltalán nem volt vicces. Egy másik folyón való átkelés alkalmával a túlparton vettük észre, hogy bordás krokodilok is élnek abban a vízben, ahol az előbb sétáltunk. Egy alkalommal dzsungelben aludtam, sátorban. Nagyon félelmetes volt. Rengeteg hangot hallani éjszaka, amiről nem tudtam, hogy mi pontosan. A helyiek szerint akkor kell félni a dzsungelben, ha nincsenek hangok. Bulizni Goán nagyon jót lehetett, de állatira tetszettek még az Andaman szigetek is, amik inkább pihenésre valók. Sok gyönyörű, látogatható parkot, ültetvényt és őserdőt találni. Brunei-ben, Borneó szigetén ugyanis a dzsungel olyan sűrű volt, hogy nem lehetett bemenni. Indiában a tigrisek, mérgeskígyók, elefántok mindennapos dolgok, helyenként oroszlánok is élnek. Vicces volt, amikor például a falu szélén megtámadott egy disznó. Láttam nagyon furcsa, radikális hindiket, akiknek maszkot kell viselniük, és seprűvel járnak, amivel folyton seprik maguk előtt az utat, bárhová mennek. Ezt diktálja számukra a vallási hagyomány. Nagyon érdekes volt találkozni az egyistenvő szikhekkel. Turbánt hordanak, és három dolog mindig van náluk: karlánc, tőr és fésű. Míg a hindik gyakrabban lehúznak pénzzel, a szikhek annyira kedvesek, hogy a szabott árnál is olcsóbban adják el a dolgokat. Az egyik skót barátomnak szintén sokat engedtek a piacon egy áruból, annak ellenére, hogy a férfi elmondása szerint skótok gyilkolták meg a családját valamelyik háborúban. Ő viszont már nem haragudott ezért.
SF: Milyenek az indiaiak?
Laci: Nekik státuszszimbólum a külföldiekkel való ismeretség. Volt, hogy berángattak minket egy házavatóra, vagy egy esküvőre, megetettek, megitattak. Gyakran elkérték a számomat, és felhívtak, annak ellenére, hogy időnként alig beszéltek angolul. Szinte senki nem tudta, hol van Magyarország. Folyton odajöttek, hogy feltegyék ugyanazt a négy kérdést: Mi a jó neved? (What is your good name? – ez a hindi kérdés tükörfordítása) Ez az első alkalom, hogy Indiában jársz? Honnan jöttél? Mi az apád neve? Néha idegesített, hogy le akartak húzni, mert látták, európai vagyok, de miután túlléptem ezen, nagyon érdekesnek találtam őket. Szörnyű körülmények között élnek, megdöbbentő volt látni egy hajléktalant, aki tisztítja az emberek cipőjét az utcán, vagy egy olyan éttermet, ami lakás is egyúttal. Kukákat sehol sem találtam, ezzel szemben a hajléktalanok is rendszeresen mosták a ruhájukat.
SF: Szépek a helyi nők?
Laci: Fiatalon szépek, de idősebb korukra elhíznak. Flörtölni viszont nem lehet velük, többnyire 12-16 éves koruk között a szülők elintézik a házasságukat, és azt mondják, hogy a lány már el van adva. Ilyenkor van egy esküvői szertartás, aztán amikor felnőnek, akkor is. De gyakran az esküvőn találkoznak először a párok, ami mindenkinek teljesen normális. Más férfiakkal nem is beszélgethetnek, így sajnos nem tudtam velük társalogni. Az egyetlen indiai nő, akivel beszélgettem, egy keresztény apáca volt.
SF: A többi országban, ahol csak néhány napot töltöttél, milyen benyomások értek?
Szinagpúrban nagyon sok a zöld, tetszett a sok park. Brunei-ban – a kevés idő ellenére is – végig nyomasztott valami. Lehet, hogy a diktatúra miatt, de folyton azt érzetem, hogy itt minden mű. Hong Kong-ban megdöbbentő a modernség. Minden betonnal van beépítve, a lakóházak is, meg a felhőkarcolók, sehol egy fa, mégis valahogy rád telepszik az egész város. Indiában néha fárasztó, hogy a helyiek gyakran le akarják húzni pénzzel az európaiakat, és a nyomor látványa is sokkoló. Szomorú, hogy nem tudják átadni a hindi kultúrát az idegeneknek. Mégis, ez az ország hatalmas, varázslatos és végtelenül változatos.
SF: Miért tanácsolnád másoknak, hogy próbálják ki az utazás ezen formáját?
Laci: Senkinek nem tanácsolom. Akinek van kedve hozzá, menjen el, akinek nincs, az ne.
SF: Akkor milyen jó tippel szolgálsz azoknak, akik rászánják magukat egy ilyen kalandra?
Laci: A legfontosabb dolog a türelem. Légy türelmes mindenkivel, helyiekkel és európaiakkal egyaránt! Te vagy a vendég, neked kell alkalmazkodnod az életükhöz. Naponta láthatod, mekkora nyomorban élnek. Fontos, hogy viseld el a tanulópénz megfizetését. Idővel megtanulod, hogy minél kevesebb cuccot kell magaddal vinned. Mindent meg lehet szerezni, és mindent olcsóbban. A nagy táska csak gátol a mozgásban, nem lesz rá szükséged. Egy ilyen utazás megtanít arra is, hogy ne függj a tárgyaktól.
SF: Nagyjából mennyi pénz kell vinned magaddal egy hónapra?
Laci: Indiában körülbelül havi 150 000 forint bőven elég kajára, szállásra, belépőkre, utazásra.
SF: Mi volt a célod az egésszel? Elérted vele, amit akartál?
Laci: Sok embernek azt mondom, egy másik kultúra megismerése. A 
backpacker-ök is ezt állítják, mégsem csupán erről van szó. Mindenkinek van egy története. Mindenki menekül valami elől, van valamilyen rossz élmény a háta mögött, amit szeretne elfelejteni. Egy idő után meg is kérdeztem az emberektől: Na jó, de mi az igazi oka annak, hogy idejöttél? Egy másik motivációmnak azt tartottam, hogy a sok rossz emlékemet jóra cseréljem. Ez sikerült, annak ellenére, hogy értek csalódások is Indiában. A valóság más, mint a fotók vagy a filmek. Ha ott vagy, nem csak a hely szépségeit látod, hanem a hátrányokat is. Ezeket is meg kell tanulni elfogadni.
SF: Hogyan változott meg a személyiséged ennek hatására?
Laci: Megerősített az, hogy sok dolgot egyedül kellett megoldanom, egyedül kellett barátokat szereznem. Örülök, hogy végül társtalanul keltem útra. A párjukkal, barátaikkal utazók kevesebbet beszélgetnek új emberekkel, nem éri őket annyi élmény. A backpacking nagyon nyitottá tesz. Míg egy párkapcsolatban évekbe telik meghozni a döntést, hogy költözzünk össze valakivel, addig egy ilyen utazás során fél órás ismeretség után kész vagy megosztani a szobádat egy vadidegennel. Mindig is nyitott voltam, és érdekesebbnek tartottam azt, amit mások mesélnek magukról, mint amit én mesélek magamról. Most ez még inkább így lett. Sok utastársam már unta, hogy ugyanazokat a dolgokat kell ezerszer elismételni az újonnan felfedezett embereknek. Én úgy gondolom, miért ne mesélhetnék magamról a századik idegennek is. Ő nem tudja, hogy én hány emberrel találkoztam, mielőtt őt megismertem. Ő is megérdemli azt, hogy figyeljek rá. Érdekes változás, hogy már nem vagyok olyan végtelenül elfogadó, mint korábban. Régen előbbre helyeztem a kedvességet az őszinteségnél, és nem feltétlenül mondtam meg a véleményemet az embereknek. Ma már kemény dolgokat sem félek közölni velük. Rájöttem, hogy időnként mindenkinek szüksége van arra, hogy ráébresszék a hibáira, akkor is, ha ez fáj.
SF: Miben más ez mint a hagyományos utazás?
Laci: Többnyire egyedül utazunk, ez óriási különbség. Nehéz volt elviselnem, hogy a barátaim nem élték át mindezt, ezért nem tudom velük úgy igazán megosztani, hiába mesélem el. Kicsit olyan, mintha egyedül lennék az élményeimmel.
Egy másik különbség, a már-már végtelennek tűnő szabadság. Háromnaponta máshol laktam, jöttek-mentek körülöttem az emberek. Egy idő után mindenki besokall ettől. Ezért van, hogy a backpacker-ök időnként eltöltenek két hónapot ugyanazon a helyen. Ott, ahol nincs semmi érdekes. A nagy szabadság ellenére is vágynak néha arra, hogy egy ideig ugyanabban a szobában lakjanak, tudják, hol vannak a jó éttermek.
További érdekesség a hátizsákosok között kialakuló, vicces hierarchia. A csomó éve utazó, nagyon sok országot megjárt arcokat a többiek szinte istenként tisztelik, mindig ők vannak a középpontban. Minél kevesebb ideje csinálja valaki, annál kevésbé van ez így. Nekem ebből egy idő után már nagyon elegem lett, ahogyan abból is, hogy folyton ugyanazokat a kérdéseket teszik fel egymásnak az emberek: Mióta utazol? Melyik országban jártál? Honnan jöttél? Hol volt a legjobb? Ez sablonossá teszi a beszélgetéseket. Ők gúnyolódnak az indiaiakon, akik mindig ugyanazokat a kérdéseket teszik fel az európaiaknak, holott a backpacker-ök is ugyanazt teszik.
Egy hagyományos utazáshoz nem kell ennyi nyitottság. El kellett viselni a koszos 
lepedőket, a higiénia hiányát, a patkányokat, de ez meg is erősít. Nehéz volt megélni időnként az örökös spórolást, hogy mindenből a legolcsóbbat kell választanom, vagy megpróbálni lealkudni, mert az így megmaradt pénzből még rengeteget tudtam utazni. Európában furcsán néznének, ha megpróbálnám lealkudni a hostel szoba árát, ott ez mindennapos gyakorlat. A szállásadók utálják is már a hátizsákosokat emiatt. Fontos különbség még, hogy tisztában kell lenni az árakkal. Sajnos sokszor megfizetették velem a tanulópénzt, lehúztak, vagy rossz dolgot adtak a tájékozatlanságom miatt. Ez mindenkivel előfordult néha, de törekedtem rá, hogy ne vegye el a kedvemet. Minél hamarabb túlléptem a rossz élményeken, annál jobban élveztem az utat.
SF: Szerinted miért terjedt el ennyire a backpacking?
Laci: Sajnos sokan azért csinálják, mert trendi. Felvágnak azzal, hogy az élményeiket mesélik otthon egy sör mellett. Menő, mert a világunkban egyre többen keresik a szabadságot, és egy ilyen utazás pontosan azt adja. Odamész, ahová akarsz, akkor, amikor kedved van, és nincs szükséged semmiféle tárgyra. Manapság az emberek arra vágynak, hogy eljussanak kis falvakba, eldugott helyekre, ahová európai ritkán teszi be a lábát, így ugyanis egy egészen új világ tárul ki előttük. Láthatják, hogyan él egy másik társadalom. Gyakran mentem be indiaiak házába, éppen emiatt. Nem minden turista meri ezt bevállalni, veszélyes is lehet, akár elaltathatnak, vagy kirabolhatnak. Ugyanakkor úgy gondoltam, ez bárhol megtörténhet. Kíváncsi voltam rá, hát be kellett vállalni. A backpacking másik vonzereje, hogy a sors kezében vagy, és csak remélheted, hogy nem történik semmi baj.