társadalom - Socfest

társadalom

Ezek a mai fiatalok… – iGeneráció

Az internet és az okostelefonok egy hatalmas generációs szakadékot hoztak létre. Történelmünk során először fordult elő, hogy a fiatalok tanítanak valamit az idősebbeknek (fordított szocializáció). Ennek a szakadéknak réseibe tekintünk be Jean M. Twenge iGeneráció című könyvében.

Holcz Csaba | Könyv | Újdonságok | 2018. december 02

„Közös Nevezők?” Civil Csoport Hétvége 2017

Közhely és igaz, hogy az ember csoportokban élő társas lény. Akkor is, ha egész nap a számítógép előtt ül. Tudjuk, hogy mi az összefüggés a „csoportlénység”, és például a klasszikus (ókori görög) értelemben vett politika között? Benne élünk, ezért nem nagyon tudjuk, és ezért – kérdezünk. Tegeződve.

| Programajánló | 2017. február 16

Mundruczó: Demencia

Mundruczó Kornél és a Proton Színház Demencia című vendégjátéka két alkalommal, 2015. október 18-án és 19-én lesz látható a Vígszínházban. A felkavaró és szókimondó előadás a pszichés zavarokkal élők helyzetének bemutatásán keresztül a társadalom egyik legsúlyosabb kérdésére irányítja a figyelmet. Mert minden társadalmat az jellemez legjobban, ahogy az elesetteivel bánik. Alig néhány hónapja zárták be…

| Színház | 2015. október 15

PLACCC 2014: A reflektív város

Feltárni, felidézni, felforgatni, újragondolni, átértelmezni, másként látni… Ezek a gondolatok vezérelték a szervezőket, amikor az idei PLACCC Fesztivál témáját keresték.

2014. szeptember 10 Programajánló

Összekötve – Szex, hazugság, Eckhart Tolle

Oravecz Nóra több, mint 63 000 követőt számláló blogján naponta közzétesz egy öt perc alatt összedobott spirituális témájú idézetet pozitív gondolkodás témában, majd berak hozzá egy csajos képet a Pinterestről.

Dorka Anett | Könyv | 2013. december 10