Oravecz Nóra több, mint 63 000 követőt számláló blogján naponta közzétesz egy öt perc alatt összedobott spirituális témájú idézetet pozitív gondolkodás témában, majd berak hozzá egy csajos képet a Pinterestről. Évek óta figyelem, mert érdekel, mi a titka egy ilyen semmitmondó oldal sikerének. Innen tudtam meg azt is: kiadták a könyvét, amely remek példa arra, hogyan lehet kakiból várat építeni az online médiában.
Hova kurvultok csajok? Ez volt a címe az első blogbejegyzésnek, amelyet tőle olvastam. Arról szólt, hogy vannak csajok, akik gazdag pasikkal jönnek össze a pénzük miatt. Ennyi. Kedves Nóra, jó reggelt, most esett le, hogy ez egy létező jelenség? – gondoltam akkor. Ejnye-bejnye, ez nagyon rossz dolog, ilyet ne csináljatok, egy magára valamit adó nőnek erre nincs is szüksége – közli intelmeit a bölcs blogger. Jé, tényleg? Micsoda felfedezés! Ez valakinek még új információ Magyarországon? A legfurább, hogy ez a bejegyzés 16 000 Facebook-megosztást és 120 000 like-ot hozott a szerzőnek.
Fotó: 444
Mindig is érdekelt a különféle emberek sikerének titka. A Hova kurvultok csajok kíváncsivá tett, vajon miért kap egy ennyire rosszul, ennyi hibával megírt bejegyzés számtalan like-ot és megosztást, ráadásul egy ilyen dögunalmas és elcsépelt témában. Rájöttem: két összetevője van: álszenteskedés és mások fikázása. Két közkedvelt tevékenység. „Odanézzetek, ő milyen gáz! Bezzeg én!” Ez a téma még mindig menő.
Az már csak hab a tortán, hogy nem tiszteli meg az olvasóit a helyesírási és stilisztikai hibák elkerülésével. Amikor ezt felróják neki, a blogírás szabadságára hivatkozik, és kedvesen nyelvtan-nácinak titulálja az illetőt. (Megjegyzem, nála láttam először ezt az idióta kifejezést). “Nem kötelező elolvasni a bejegyzéseimet” – állítja az interjúkban. Ennyi. Ilyet mondani valóban sokkal könnyebb, mint megtanulni helyesen írni. Persze ha így is van több százezer olvasója, akkor minek is. Jó, hogy nem teszi hozzá, hogy akinek nem tetszik a blogja, az dögöljön meg.
A bejegyzéseiből értesültem az Összekötve megjelenéséről, amit minden szerénység nélkül „a világ legjobb könyvé”-nek nevezett. Ezután már végképp érdekelt, vajon mit tudhat ez a híres mű. A HVG újságírójával szemben én nem hagytam abba az olvasást a „…hogy letaszítsam a trónról az összes picsát” résznél. Addig nem akartam ítélkezni, amíg a végére nem érek, gondoltam hátha jobb lesz, mint a blog.
Hát nem. Nem is az a baj vele, amit már több kritikában is megírtak: a semmitmondó, lapos sztori, vagy a szerelmi szál, mint egyetlen elem. Ettől a könyv csupán egy ponyva lenne, ami nem feltétlenül baj. Nem kell mindenkinek szépirodalmat írnia és olvasnia, és vannak igényes bestsellerek. Hát ez nem az. Ami még ponyva kategóriában is rosszá teszi, az a következő:
A karakterek – néhány buta, csak a bulizásnak, vásárlásnak, és ismerkedésnek élő fiatal – nem mennek át semmilyen jellemfejlődésen, és nem életszerűek. A történet elején a főhősnő elveszíti szüleit egy balesetben, amely – állítólag – teljesen megváltoztatja. Szerintem azonban az író képtelen ábrázolni egy ilyen lelki folyamatot. A szülei halála után Kloé többet meditál, több Coelho-t olvas, de ugyanúgy jár a Holdudvarba meg a Fröccsteraszra, vásárol a Váci utcában, bulizik a Soundon, ja és vesz egy menő lakást az örökségből. Hurrá! Nekem nem sikerült átéreznem, hogy ez egy gyászló lány. Ha valaki nem tudja hitelesen leírni ezt (vagy bármilyen) érzést egy regényben, az inkább ne tegye.
Rengeteg a magyar közegben idegenül ható, amerikai romantikus komédiákból átvett elem: a gazdag srácot a szülei bentlakásos magániskolába küldik, hogy ne drogozzon már annyit. Magyarország ugyanis tele van ilyen intézményekkel, nem? Minden fiú csupa izom, minden lány bombázó, a főhőst Kloénak hívják, ez franciául jól hangzik, magyarul már kevésbé, egy marketinges munka pedig a szerző szerint egy rózsaszín (!) laptopon történő e-mailezést és BlackBerry-n SMS-ezést jelent. A párbeszédek szintén tele vannak hollywoodi filmekre hajazó, az életben soha el nem hangzó frázisokkal.
Rengeteg a felesleges és unalmas betoldás arról, hogy Kloé hogyan sminkel, telefonál, facebook-ozik. Annyira nem történik semmi, hogy ehhez hasonló kamudumákkal kell kitölteni az oldalszámot:
„Bőszen gépelek egy mailt egy szerződésünkkel kapcsolatban, amikor pittyeg a BlackBerry-m. SMS. Konstatálom, majd folytatom a levelet, és hamarosan meg is feledkezem a vörösen villogó borítékról. Kerek öt óra múlva már a buszon zötyögök hazafelé, amikor eszembe jut az üzenet. Előkapom a telefont, és már pötyögöm is a biztonsági kódot.”…
”Billentyűzár pipa, telefon a táskába, a válasszal még várok, ahogyan ő is szokta”. „Ebéd után még marad öt percem felmenni a Facebookra, végigpörgetem, és persze, hogy rögtön az ő képére akadok rá. Egy csaj bejelölte valami idióta fotón…”
Ami még idegesített, azok a Romana és Julia regényekbe illő szerencsés véletlenek: Kloé megnyer egy álomutazást Amerikába, és a pasija pont akkor megy üzleti útra, pont ugyanazzal a géppel, így mehetnek együtt. Egy New York-i plázában pedig kivel futnak össze? Naná, hogy a főhősnő kedvenc, mellesleg magyar származású hollywoodi sztárjával, aki meghallván egy “köszi”-t, rögtön rájön, hogy budapestiekkel van dolga, lepacsizik velük az utcán, és meghívja őket egy menő, amcsi celebekkel teletűzdelt buliba. Tök realisztikus, nem?
Két dologra viszont kétségkívül jó volt az Összekötve: Újra szembesültem vele, sok huszonéves, Holdudvarba járó fiatal élete gyakran mentes minden értéktől. Ezért ha valaki Coelho-t vagy Eckhart Tolle-t olvas, azt istenként tisztelik. Egymás pasiját-csaját nyúlják le, vagy bedrogoznak, hogy történjen már valami érdekes. A srácok nem akarnak komoly kapcsolatot, a lányok meg eljátsszák, hogy ők se. Ugyan már, dehogy…
„Semmi cifrázás, nuku túlbonyolítás. Beszélnünk kell. Ugyan miről? Tuti most jön a „te többet akarsz, de én nem akarok komoly kapcsolatot” duma. Biztos vagyok benne.”
Szeretet, igaz barátság, elköteleződés, hűség – ezek a dolgok sok fiatal életéből gyakorlatilag teljesen hiányoznak, és már ciki bevallani, ha valaki erre vágyik, mert az lúzer, nyálas, álmodozó. Mindenki magányos, ezért a lányok eljátsszák, hogy ők tök lazák, és nem is kell nekik a szerelem, nehogy a srácok utánfutónak higgyék őket. A könyvben a barátságot például így definiálja az író:
”Nézd meg, milyenek a barátok. Többnyire megfojtják egymást. Mindenhova együtt mennek, egyformán néznek ki, mindent együtt csinálnak, közben kibeszélik a másikat a háta mögött. Ha a másiknak valami nem megy annyira jól, örülnek, hogy valaki nagyobb lúzer náluk.”
Vajon sok ember gondolja, hogy ezt jelenti a barátság? Ha igen, akkor egy ilyen felszínes, rideg, szeretet nélküli világban tényleg kell a fiataloknak valami lelki kapaszkodó, még ha az Paulo Coelho vagy Oravecz Nóra blogja, a semmitől az is jobb. Az értékekben szegény társadalmunknak hála, az ilyen szerzők megélhetése biztosítva van.