Világhírű producerrel dolgozik Lobó-Szalóky Lázár - Socfest

Világhírű producerrel dolgozik Lobó-Szalóky Lázár

Olvasási idő: < 1 perc

2018 elején hangos volt a hazai média a hírtől, hogy a Dirty Slippers frontembere, Lobó-Szalóky Lázár, az Oasis és a Mike Oldfield producereként nemzetközi hírnevet szerzett George Shilling-gel készíti a szóló lemezét, melyet az idei debreceni Campus Fesztiválon be is mutatott. Nem volt véletlen a cívis városban való debütálás, hiszen Debrecen Város Önkormányzata a támogatója az énekesnek, aki 2016-ban költözött a városba.

Lázár a zenekarának tagjaival, Vanyó Szilárddal (basszusgitár) és Nagy Attilával (dobok), nemrégiben a Fem3Caféban szerepelt, ahol bemutatásra került a Nyitva című szóló dal, melyet egy újabb világhírű producerrel, Tim Palmerrel készítettek el. Palmer a Bon Jovi, a U2, David Bowie és a Goo Goo Dolls producereként szerzett komoly hírnevet magának. Számtalan komoly szakmai díj tulajdonosa és Grammy-díj jelölést is kapott.

A közös munkáról Kárpáti Rebekának és Kadlecsek Krisztiánnak nyilatkozott:

A műsorban bemutatásra került természetesen George Shilling-gel készített új dal is, a “Tavaszt Hoztál”:

Végül pedig a “Nyitva” dalt is előadták a srácok: