Búcsúbuli… Kicsit olyan, mintha azt mondanám: búgócsiga. De ha a búgócsigára gondolok, akkor önfeledt gyermeki ábrázatot öltök, ha a búcsúbulira, akkor meg összeszaladnak a ráncok az arcomon. Aztán ilyen szó még a korszak, meg annak lezárása is. És ahogy öregszünk, egyre több lesz belőlük, korszakból, lezárásból, meg búcsúbuliból is…Így van ezzel a Képzelt Város is.
A Képzelt Város immár több mint egy évtizede aktív résztvevője a budapesti rétegzenei életnek; én ennek nagyjából a második felében kapcsolódtam be a történetbe. Emlékszem, az egész szerelem úgy indult, hogy friss diplomásként fölkerültem Budapestre, és akkor mondták a barátok, hogy lesz ez a koncert, fellép a marionette ID meg a Képzelt Város a Szabad az Á-ban, mi meg elmentünk, mert szeretünk koncertre járni. És azt is mondták, ezt hívják úgy, hogy posztrock. Mi meg rászoktunk, mint a csokira, a posztrockra, a Képzelt Városra, a marionette-re meg a Szabad az Á-ra is. Aztán eltelt pár év, a posztrock unalmas lett, a Szabad az Á bezárt, a marionette ID pedig feloszlott, de a Képzelt Város megmaradt. És most azt írják, búcsúbuli…
Ha búcsúbulit tartunk, akkor valaki mindig elmegy, és nem jön vissza többé. Vagy ha jön is valaki helyette, az már nem lesz ugyanaz. Ha ő maga is jön vissza, mint aki elment, igazából már nem ő lesz, aki visszajön. Közben mi sem azok leszünk már, akik voltunk, csak épp azt nem vesszük észre annyira. De azért az ember előbb-utóbb mégiscsak tovább úszik az árral, mert hát „ilyen az ember, látod…”
Végül is korántsem olyan sanyarú a helyzet, mint elsőre hangzott. Mert mindenki megnyugtatása végett: a Képzelt Város nem oszlik fel, csak átalakul. Olyat pedig már láttunk, nem is egyszer. Egyszer például megtaláltam valami régi számaikat egy weboldalon, és a lelkesedéstől szinte fuldokolva mutattam meg a Máténak – már amennyire egy FB-üzenetben ez lehetésges –, de kiderült, arra már kb. senki sem emlékszik, vagy nem szívesen. Mert az még csak ilyen kis énekelgetős alterrock volt, ki se jött lemezen. És azokból a tagokból már gyakorlatilag csak a Marci van meg.
Aztán csak amióta követem őket, kétszer cseréltek énekest. Amikor Gergő kiszállt a zenekarból, ott voltunk az ő búcsúbuliján is. Picit még feljött a színpadra, énekelt is, meg trombitált is. De a koncert nagy részében már Kamikaze Ádám állt a mikrofonnál, majd az MR2 Akusztikos felvételre is az ő hangja került, és mi nem bántuk. Mert a rajongó ilyen, hálátlan fajta.
Aztán Ádám is kiszállt, és jött helyette Ákos, a marionette ID egykori énekese, és hiába fanyalogtak sokan, hogy még énekelni se tud, azon a bizonyos korszakalkotó Anatolijon bizony ő is jelentősen otthagyta a keze nyomát. Miközben Marci meg „másodgitárosból” váratlanul billentyűs-gitárossá, majd nemzetközi hangmérnökké nőtte ki magát. Aztán éppen az ő pótlására jött egy újabb akusztikus kiadvány, aminek a kedvéért Máté, a zord frontgitáros még xilofonozni is megtanult. És közben Marcinak ott volt a Hostages, Máténak a Karabekian, Gál Dani úrnak a Kanagawa, Szilveszternek a Verőköltő, és biztos van is, akit kihagytam. Merthogy a zenekar is ilyen, „hálátlan” fajta.
Végül pedig ott a legutóbbi Köd című album, aminek én a mai napig a hatása alatt vagyok, akárhány meghallgatás után is, és valószínűleg az utolsó olyan album lesz, amin még Gyöngyi és Szilveszter is szerepelnek. Mert ez a búcsúbuli az övék lesz.
Aztán állítólag az a terv, hogy Máté átveszi majd a basszusgitárt, és a csellónak is lesz majd helyettese. Nyilván nem lesz ugyanolyan, de azért kíváncsian várjuk… Addig is gyertek el minél többen szeptember 3-án, szombaton az A38 hajóra, hogy méltóképp zárhassunk le közösen egy újabb korszakot.
Facebook esemény ezen a linken.