Reményt adna új dalával az egykori X-Faktoros - Socfest

Reményt adna új dalával az egykori X-Faktoros

Olvasási idő: < 1 perc

Nánássy Tibor hangját és arcát a 2011-es X-Faktor versenyében ismerhette meg a közönség. A srác akkor az Apollo23 formáció tagjaként állta meg helyét a showban, Tibi azonban a banda tavalyi felbomlása után sem hagyott fel a zenéléssel.  

„Az Apollo23 feloszlása óta sem hagytam fel az énekléssel. Igaz, visszamentem dolgozni a régi munkahelyre, de mellette, amikor csak az időm engedi: a zenével foglalkozom.”  – kezdte Nánássy Tibi.

Az énekes tavaly két saját számmal rukkolt elő (Sorsod hídja, Burnt-Out Places), most pedig megjelent a legfrissebb szerzemény, amely egy lírikus, lassú, angol nyelvű dal. Tibi már klipet is forgatott a számhoz, amelyet heteken belül láthatunk a legnagyobb videómegosztó portálon.

„Az Insistence a nehézségekről szól, valamint a kitartásról. Arról, hogy bármilyen rossz tapasztalataink voltak a múltban, tudtunk kell segíteni egymásnak, hogy ezek a sebek beforrhassanak. Ez a szám reményt ad.” – mondta az előadó.

A dal zenéjét Tibi, Kolláth Zsolt, és Melon álmodták meg, a szöveget pedig Tibi barátnője írta. Az Insistence különlegessége még, hogy Petruska Emma személyében egy csodálatos csellista lányt is hallhattunk.

„Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az első klipem. Izgatottan várom, hogy végre készen legyen. A forgatás elég hosszúra sikeredett, sokat fáztunk, hiszen voltak kinti jeleneteink is. A hangulat azonban a fagyos, esős idő ellenére is nagyon jó volt.” – tette még hozzá az énekes.