Tessék hangosan örülni – a Budapest Parkban játszik az idén 45 éves Lord - Socfest

Tessék hangosan örülni – a Budapest Parkban játszik az idén 45 éves Lord

Olvasási idő: < 1 perc

A legendás hard-rock zenekar, szinte hihetetlen, de lassan fél évszázada játszik nekünk. A Lord a jubileumi Aréna-koncert után, most új, 45 című lemezével és az életmű elmaradhatatlan klasszikusaival érkeznek a Budapest Parkba augusztus 24-én.

A Lord zenekar rengeteg mindenen ment keresztül azóta, hogy 1972-ben, Szombathelyen megalapították a csapatot. A nehéz kezdés után 1985-ben, Ausztriában készítették el Big City Lights című lemezüket, ami végül Pohl Mihály énekessel az élen érett be igazán és bérelt helyet a Lordnak a magyar rock egén. A hard-rock zenekar meghódította a fesztiválokat és sorra adták ki mára klasszikussá érett lemezeiket, miközben a siker mellett számos tagcserét is megéltek. Szerencsére a Lord a megpróbáltatások ellenére sosem tette le véglegesen a lantot – avagy a gitárokat – és több generáció nőhetett fel dalaikon.

Hiszen, ha azt mondjuk Ragadozók, Kifutok a világból, vagy Vándor, bizonyára sokunknak egyből megzenésített emlékek pendülnek meg a fejünkben.

Örökké című lemezük idén lett hét éves, a hosszas várakozásért azonban bőven kárpótolt minket a banda, akik a mennyiség helyett mindig is a minőséget tartották fontosabbnak. A zenekar február 11-én a Papp László Sportarénában ünnepelte meg az elmúlt 45 évet egy nagyszabású születésnapi koncerten, fantasztikus látvánnyal, hang-és fénytechnikával és egy közel három órás show-val. A születésnap alkalmából pedig kiadták legújabb, 45 című lemezüket is, bizonyítva, hogy a zenekarban még bőven van kreativitás és energia.

Ha lemaradtál az Aréna-koncertről, vagy csak újra átélnéd, ott a helyed augusztus 24-én a Budapest Parkban.