A 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál június 24. és 28. között mutatja be az elmúlt két év kiemelkedő rajzfilmes alkotásait hagyományosan világszínvonalú verseny és -információs programmal.
Idén 100 éves a magyar animáció és 30 éves a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál! A kerek évfordulók ünneplése okán a hagyományosan világszínvonalú animációs programot felvonultató KAFF és Kecskemét városa idén június 24-28 között a szakmai közönség mellett a rajzfilmszerető családokat is várja. A fesztivál idején a város főtere különleges programok helyszíne lesz: esténként óriásvásznon vetített különleges mesék és koncertek szórakoztatnak, de bor- és pálinkafesztivál is lesz a számos kísérőprogram mellett.
EURÓPAI VERSENYPROGRAM
A 12. KAFF-on 9. alkalommal rendezik meg az Európai Animációs Játékfilmek és TV-Speciálok versenyét, amelyen idén 7 egészestés és 9 televíziós egyedi film (ez az ún. TV-speciál) kerül bemutatásra köztük több, rangos nemzetközi díjjal elismert alkotás. A programba került művek közül hat Franciaországból érkezik, de lesz cseh, litván, holland, dán, román, ír és olasz film is, valamint több magyar is.
Miklós Zoltán önfinaszírozásból született Manieggs című 3D-s akciófilm-paródiája a hosszúfilmek közt, Szilágyi Varga Zoltán A jókedvű örmény temetése című novella-adaptációja, valamint A magyar operajátszás története, M. Tóth Géza és Gerdelics Miklós a Magyar Operaház számára készített zenés információs filmje a TV-speciálok versenyében lesz látható.
A háromtagú nemzetközi előzsűri tagjai Muhi András filmproducer, Patrovits Tamás rendező és tanár, valamint Daniel Suljic, a zágrábi Animafest Nemzetközi Animációs Filmfesztivál művészeti vezetője voltak.
A zsűri tagjai közül Patrovits Tamás így értékelte a filmeket és az előzsűrizés szempontjait: „Igyekeztünk olyan darabokat választani, amelyek valamilyen módon eltérnek a mai animációs filmek fő csapásirányától, és akár témájukban, akár látványukban újszerű, innovatív megoldásokkal élnek. A KAFF-on bemutatott 10 mozifilm és 9 tévéfilm a lehető legszélesebb közönséget célozza meg, és biztosan mindenki meg fogja találni a saját kedvencét.
Mindkét programban lesznek gyerekeknek és családoknak szóló darabok is, mint például a Folimage Stúdió televíziós mesedarabjai, az Oscar-jelölt A tenger dala vagy a részben a Kecskemétfilmnél készített Loulou, l’incroyable secret. De lesznek olyanok is, amik kifejezetten a felnőtt nézőket célozták meg. A magyar Manieggsen kívül ilyen a spanyol Megszállva című horrorparódia, a cseh Jan Balej groteszk komédiája, a Kicsi a halboltból, vagy a lett rendezőnő, az Egyesült Államokban élő Signe Baumane humoros önéletrajzi ihletésű filmje, a Kövek a zsebemben. A hollywoodi animációk dömpingje mellett a kiválasztott filmek közül alig 1-2 van olyan, ami csodával határos módon itthon moziforgalmazásba került. Ezek nagy része ráadásul Kecskeméten lesz látható itthon először és nagy valószínűséggel egyedüli alkalommal, így már csak ezért is érdemes lesz a KAFF-ra ellátogatni.”
Az európai versenyprogramról itt olvashatsz részletesebben!
MAGYAR VERSENYPROGRAM
Idén összesen 18 rövidfilm, 13 diákfilm, 17 TV-sorozat epizód, 10 videoklip és 20 alkalmazott animációs kisfilm került versenybe. Az előzsűri tagjai Bacsó Zoltán animációsfilm-operatőr, Rofusz Kinga animációsfilm-rendező és Szalay Péter filmrendező voltak.
Az előzsűri tagjainak megegyezett a véleménye abban, hogy rég volt ilyen erős a magyar animációs film. Ma már alig van a téma komplexitásában, a megvalósítás profizmusában különbség a diákfilmek és az ún. professzionális alkotók filmjei között. Üdvözölték azt is, hogy az elmúlt években egyre több olyan film is született, amelyek kifejezetten történetet akarnak mesélni, optimistább hangvételűek, mint az ezt előző években. Idén szerintük az egyik legerősebb versenyprogram a videoklipeké. A filmek kiválasztásánál a sokszínűségre törekedtek, hogy minél többféle technika, műfaj és téma jelenjen meg a filmekben, hiszen összességében ez a sokszínűség a mai magyar animációs film legfőbb ismérve.
A versenyszekcióban látható lesz Bucsi Réka számos díjat elnyert Symphony No. 42-je mellett a tavalyi évben készült díjnyertes diplomafilmeket (Bertóti Attila: Mese, Kreif Zsuzsanna – Zétényi Bori: Limbo Limbo Travel), a WWF számára készített, nemzetközileg is díjazott 3D-s reklámfilmje, Ruska László és Ringeisen Dávid Papírvilág című 3 perces videója, de láthatjuk majd a Magyar népmeséket is jegyző Horváth Mária új díjnyertes sorozatát, a 3D-ben készült Cigánymeséket, Cakó Ferenc Dózsa 1514 című, homokanimációs technikával készült nagyívű művét, valamint Voltaire klasszikusát kortárs módon adaptáló Candide kalandjai című TV-sorozatot is.
A versenyprogram és az információs program teljes listája az alábbi oldalon érhető el.