A 2016-os Nagy-szín-pad! tehetségmutató fesztivál április 25-ei fellépője a mezőtúri Esti Kornél zenekar.
Az Esti Kornél 2006-ban gimnáziumi zenekarként alakult Mezőtúron, nevüket Kosztolányi Dezső fiktív alteregójától, Esti Kornéltól kölcsönözték. 2008 novemberében az addigra már 2 demót készítő, önmagát indie-alternatív-garage műfajba soroló zenekar a Borsodi Zenei Fesztiválok tehetségkutatójának nyerteseként továbbjutott az International Live Award bécsi középdöntőjébe. Az önálló bulik mellett turnéztak a Kiscsillaggal, a Pál Utcai Fiúkkal, és a Heaven Street Sevennel, majd megjelent első albumuk, az Egytől egyig. 2010-ben a Sziget Nagyszínpadán búcsúzó Kispál és a Borz előzenekaraként léphettek közönség elé, és hamarosan a nagy nyári fesztiválok stabil szereplőivé váltak. A folyamatos koncertezés mellett 2011-ben és 2014-ben új albummal jelentkeztek, amelyet hamarosan – 2016 tavaszán – követ majd a negyedik nagylemezük.