A 2016-os Nagy-szín-pad! tehetségmutató fesztivál április 23-ai fellépője a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company zenekar.
A zenekar 2013 májusában alakult Gyergyószentmiklóson, több éve együtt zenélő tagokból. Nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál) – családneve ihlette, hozzájuk csatlakoztak zenésztársaik, Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).
Az indie/alternatív/folk hangzásvilág az előző évek tapasztalatai alapján kialakult és újragondolt zenei irányvonal eredménye. Első EP-jük 2013 decemberében készült el “Ha rólad szólna” címmel. 2014 végén, a Cseh Tamás Program nyerteseként rögzítették első nagylemezük anyagát. Legnépszerűbb dalaik rendszeresen hallhatóak az erdélyi és a magyarországi rádiókban. A 2014-es esztendőben több mint 70 élő koncertet adtak, állandó szereplői voltak a legfontosabb erdélyi zenei rendezvényeknek, de meghívást kaptak több magyar fesztiválra is. A 2015 márciusában megjelent első nagylemezük, az Elviszlek, az első héten Deezer romániai és magyarországi toplistájának élén debütált. A zenekar jelenleg új, Vakít a kék című EP-je anyagán dolgozik.